Eleinte az etológusok berzenkedtek kissé, mikor Csányi professzor bevonta a kutyát a vizsgálandó fajok körébe, hiszen hagyományosan az etológia természetes körülmények között figyeli az állatok viselkedését. Az ember közelében élő, óvott, etetett, irányítottan szaporított "mesterséges" faj kutatását nem tartották lehetségesnek objektív módszerekkel, a tudományosan is bizonyított eredmények azonban néhány év alatt megtörték a jeget.
Minél nagyobb a mintavétel, annál értékelhetőbb az eredmény, tehát egy-egy kutatási témához jó sok vizsgálati alany kell. Mint a program neve is mutatja, családban élő, szocializált, kommunikatív kutyákra van szükség, nem pedig ingerszegény környezetben élő laborállatokra. A gazdik pedig egy csomó mindent megtudhatnak kutyájukról, ami nem biztos, hogy normál körülmények között kiderülne.
Szóval lehet
jelentkezni mindenféle tesztre a honlapjukon keresztül, beszámolok néhányról, amin már voltunk. Először bemásolom a teszt leírását, aztán elmesélem, a mi esetünkben mi történt.
Mire figyel a kutyád, ha rád hallgat?
Tudjuk, hogy a képzett kutyák megbízhatóan reagálnak a jól begyakorlott vezényszavakra, de vajon ez a reakció készség nem függ a gazda közelségtől vagy láthatóságától? És ha igen, befolyásolja-e a kutyák teljesítményét, ha a feladatok gyakorlása közben a megérdemelt jutalomfalatot nem közvetlenül a gazdától kapják? Mostani kísérletünkben a fenti kérdésekre keressük a választ. Vizsgálatunk első felében a kutyák már ismert feladatokat gyakorolnak gazdájukkal. A jó teljesítményért az egyik csoport a jutalomfalatot mindig a gazdától, a másik csoport egy távvezérlésű jutalomfalat-adagolóból kapja. Ezután megnézzük, hogyan reagálnak a kutyák, ha a gazda 3 különböző teszthelyzetben adja ugyanazokat a vezényszavakat. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy eltérő-e a kutyák teljesítménye, ha előzetesen a jutalomfalatot a gazdától, illetve a jutalomfalat-adagolóból kapták.
Egészen friss az élmény, tegnap voltunk. A jutifalat-szóró dobozos csoportba kerültünk, Dorka hihetetlen gyorsan rágyógyult a masinára, le nem vette a szemét róla, és egész testéből az sugárzott, hogy ilyen kell otthonra is!! Pont letojta, ránézek-e vagy sem, vagy hogy egyáltalán hol vagyok, amikor kiadom az ülj/fekszik parancsot. El is tévesztette olykor, mert annyira túlmotiválttá válik a kajától, hogy agyatlanul beajánl mindent amit csak tud, a pacsitól a hempergésig. Elég melós elérni nála ilyenkor, hogy arra koncentráljon, amit valójában akarok tőle. Szokunk is át inkább a játékra meg a szociális jutalmazásra*, na ezt most egy kicsit elcsellózta a teszt, mert már ezer éve nem kap olyan faék dolgokért jutit, mint az ülés vagy a fekvés.
*Utóbbi tömören arról szól, hogy örülj, hogy együtt lehetünk, munkakutyánál: örülj, hogy dolgozhatsz. Eszközei: dicséret, simogatás, vállveregetés. Ez így nagyon spártaian hangzik ugyan, de baromi jól beválik, elvégre nem lehet egy életen át párizsival tömni mindenért.
Nem biztos, hogy egy bichon-nál működni fog, de hogy a juhász nem osztogatott virslit a jó terelésért, az is tuti. Furkósbotot a rosszért viszont annál inkább. Amelyik sokszor nem értette, mit akarnak tőle, az ebbe előbb-utóbb belehalt, a maradék viszont ezerrel próbálta kitalálni a gazda szándékát, és vitte tovább az egyre értelmesebb, együttműködőbb vérvonalat. ©GM
Optimizmus teszt
Emberek esetében gyakran használja a köznyelv optimista és pesszimista típusok jellemzésére, hogy valaki a félig töltött poharat félig üresnek vagy félig telinek látja. Tesztünkben a kutyáknak először megtanítjuk, hogy ha a kísérletvezető a terem egyik oldalára helyez egy tálat, akkor abban mindig van elrejtve jutalomfalat, míg ha a terem másik oldalára, akkor soha sincs. Ezt követően megnézzük, hogy egy középre (tehát a „teli” és „üres” hely közé) lerakott tálra úgy reagálnak, mintha az félig üres vagy mintha félig teli lenne. Feltételezzük, hogy egy biológiailag kódolt mechanizmus határozza meg, hogy a kutyák mennyire optimistán állnak hozzá a félig üres / félig teli tálhoz, és hogy ez a válaszuk megváltozik annak hatására, ha kis mennyiségű oxitocint juttatunk a kutya szervezetébe egy orrspray segítségével.
(Az oxitocin egy a szervezetben természetes módon termelődő anyag. A tesztben alkalmazott oxitocin-spray emberi használatra kereskedelmi forgalomban is kapható, az alkalmazott dózisban semmiféle mellékhatása nincsen, szemmel látható viselkedésbeli változást nem okoz.)
Nem túl meglepő módon Dorka hozta a papírformát, azaz a teli tálhoz változatlan sebességgel rohant, az üreshez meg egyre lassabban. A végén középre helyezett tálkánál átlagolt.
Érzelem-felismerés teszt
A kutyás világ régóta „tudja”, hogy a kutyák megérzik hangulatunkat, felismerik érzelmeinket és reagálnak is rájuk. A gazdák ezt a képességet nemcsak tanítás során, de a hétköznapi életben is használják, például ha fel akarják kelteni a kutya érdeklődését egy játéktárgy iránt, vagy épp le akarják beszélni egy nem éppen kívánatos táplálékról séta során. A kutatók csak manapság kezdtek foglalkozni a témával, így, nem meglepő módon még viszonylag keveset tudunk arról, mit is ért a kutya mindezekből a jelekből. Tesztünkben a kutyának két egyforma tárgyat mutatunk (műanyag flakonok), melyeknél a gazda különböző érzelmeket mutat. Ezután a gazda megkéri a kutyát, hogy hozza be neki az egyik tárgyat. Vizsgálatunkban azt teszteljük, vajon a kutya el tudja-e dönteni, pusztán a látott érzelem-kifejezés alapján, melyik palackot szeretné a gazda megkapni.
Annyival volt komplikáltabb a leírtaknál a valóság, hogy az egyik flakonba jutifalatot zártunk, a másikba meg egy darab kavicsot. Nekem felváltva kellett örvendeznem, semlegesnek maradnom illetve undorodnom a különböző palackok láttán, aztán Dorkára bíztam, melyiket hozza oda. Ha a jutisat hozta, megkaphatta a tartalmát.
Szerencsére nem kellett totál elrontanom a kutyát, vagyis olyat nem kértek, hogy a jutifalatos flakonnál kelljen undorodnom (és mégis jól megjutalmazni, ha azt hozza be), de a teszt végére totál kardomba dőltem, hogy nekem milyen hülye kutyám van. Nagyon kedvesek az etológushallgatók és doktoranduszok, egymást túllicitálva siettek meggyőzni arról, hogy neeem, ez nem így van, meg hogy ez teljesen normális reakció, és hogy az egész nem erről szól... de hát Ti mit gondolnátok, ha a kutyátok ötször behozná a jó palackot (ami iránt egyértelműen pozitívabb reakciót mutatsz, és ezt meg is erősíti a belőle kapott juti), aztán háromszor mégiscsak ragaszkodna a másikhoz? Ráadásul amikor megmutatod neki, hogy abban csak kavics van, ő azért megpróbálná bebizonyítani, hogy rosszul tudod, az igenis juti?! Komolyan, úgy kellett kihalásznom a szájából.
Mi jár a kutyám fejében, miközben alszik?
A humán pszichológiában és orvostudományban bevett szokás azt vizsgálni, hogy mi zajlik az ember fejében miközben alszik. Mindehhez nem kell más, mint egy ún. EEG készülék, amely az agy által kibocsátott elektromos jeleket méri anélkül, hogy az alanynak bármilyen kellemetlenséget okozna. Jelen kutatás során azt tűztük ki célul, hogy ugyanezt kutyák esetében is megvalósítsuk. Az alanyok először egy tesztben vesznek részt, amely során különböző tárgyak közül kell választaniuk annak érdekében, hogy jutalomfalatot kapjanak; majd ezt követően hagyjuk őket szunyókálni a laborban. (A gazda természetesen végig jelen van; amíg a kutya alszik, addig neki filmet vetítünk.) Arra vagyunk kíváncsiak, hogy más zajlik-e a kutya fejében attól függően, hogy milyen viselkedési tesztben vett részt.
Majd leszakadt a lábam, mire beestünk a tanszékre, mert hát ugye ki volt adva az ukáz: fárasszam le az állatot. Komolyan vettem a feladatot, úgyhogy aznap indítottunk egy Gellérthegy-mászós/kerülős túrával (2,5 óra), aztán kinéztünk a Kopaszi-gátra és ott jött némi úszós-labdázós-úszós edzés (3 óra), utána pedig becsatlakozott Shianne, és kisajtolta nővérkéje maradék energiáit (2 óra).
Ez azért Dorkának is elég volt, úgy kellett felrugdosni fektéből, hogy az egyetemre még másszon be velem. Azt hittem, úgy fog aludni utána, mint akit agyonvertek... na persze. Amit kifelejtettem a számításból, az csakcsupán az idegen környezet, az elektródák a fején, a mellkasán, a légzésmérő öv, beszűrődő fény, a halk motoszkálás a folyosón, a linóleum hőmérséklete és a Nap oppozíciója a Neptunusszal.
A filmnézés innentől felejtős volt, próbáltam Dorcit relaxáltatni (mindezt úgy, hogy azért ne birizgáljam nagyon), megakadályozni, hogy leműtse magáról az elektródákat, eszelősen vigyázni, nehogy testhelyzetet váltsak, levegőt vegyek vagy pislogjak, mivel ilyenkor mindig nagyon lelkesen felugrott megvizsgálni, mi történt. Azért valamennyit szunyókált is, legalábbis az EEG ezt mutatta, egy részletét meg is kaptam a hozzá tartozó EKG- és légzésszakasszal együtt:
Ja, meg az
egyetemi újságba is bekerültünk jól.
Mit néz a kutyád, mikor az arcodba bámul?
Sok korábbi kutatás kimutatta már, és a kutyás mindennapokban is tapasztalható, hogy négylábú barátaink hajlamosak a szemünkbe nézni és úgy figyelni ránk. Míg az emberek számára mi sem természetesebb minthogy kölcsönösen egymásra nézzenek pl. beszélgetés közben, a legtöbb állat kerüli ezt a szemtől szembe kommunikációt. Így sok érdekes kérdést vet fel, hogy a kutya miként és pontosan mit néz egy emberi arcon.
Vizsgálatunk során fényképeket illetve rövid videókat mutatunk a kutyáknak emberi arcokról, és egy szemmozgáskövető berendezéssel rögzítjük, hogy hová néznek. Feltételezzük – mint azt embereken végzett korábbi kutatások már kimutatták –, hogy kutyák esetében is egy biológiailag kódolt mechanizmus határozza meg a nézési mintázatot, amely változik annak hatására, ha kis mennyiségű oxitocint juttatunk a kutya szervezetébe .
Ehhez először egy ún. eye-tracker műszerrel bemérték a kutya szemét, hogy követni lehessen, hova néz. Dorkánál eléggé bukásra volt ítélve a kísérlet, mert a fekete kutyaarcban szinte lehetetlen bekalibrálni a közel fekete kutyaszemet. A tesztfelvételek ugyan sikerültek, de az éles mérés nem lett értékelhető.
Kioltható-e a mutatás követése a jutalom minőségének változtatásával a mutatásos tesztekben?
Eddigi vizuális kommunikációt vizsgáló, ún. mutatásos tesztjeinkben a kutyának a kísérletvezető mutatása alapján kellett megtalálnia az elrejtett jutalomfalatot, amely, a kutya számára valamilyen kívánatos csemege, pl. virsli, vagy táp darabka volt. Azt feltételezzük, hogyha a jutalomfalatot egy a kutya által kevésbé kedvelt típusra cseréljük (pl. sárgarépa), akkor motivációjuk, és így feltehetően teljesítményük a teszt során csökkenni fog. Ebben a kísérletben előzetesen két csoportra osztjuk az alanyokat: az egyik csoport tagjai sárgarépát kapnak a mutatott rejtekhely („jó” rejtekhely) választásakor, a „rossz” rejtekhely választásakor semmit. A másik csoportban viszont a „rossz” rejtekhely finomabb jutalmat rejt, mint a mutatott. Kíváncsiak vagyunk, vajon a kutyák ezekben a tesztekben akkor is a mutatott rejtekhelyet választják-e, ha azt tapasztalják, hogy a „rossz” válaszért jobb jutalomfalathoz juthatnak?
Szívás (mármint a tesztelőnek), Dorka ugyanúgy imádja a sárgarépát, mint a tápot. Na jó, a virslit azért nem übereli. De ha valami egészséges-táplálkozás rohamomban netán répát rágcsálok tökmag helyett, képes csorgó nyállal kinézni a számból. Az almát dettó. (És sehol nincs a barátnőm újfundlandijához képest, aki a karfiolt vagy a paprikacsutkát lelopja az asztalról, a húst viszont otthagyja.)
Még a nyári táborban csináltuk ezt a tesztet, őszintén szólva nem nagyon emlékszem az eredményre. Valószínűleg össze-vissza rohangált, és tök vakon próbálkozott. Lásd fenn, mint túlmotiváltság kajára.
Fő a változatosság! (4 teszt egyben)
Ebben a tesztben a kutyák négy különböző (változatos típusú és nehézségű) helyzetben szerezhetnek jutalomfalatokat. A kísérlet egy országok közötti összehasonlítás első része, a másik két vizsgált ország Ausztria és Anglia lesz. Hasukat kedvelő kutyáknak kihagyhatatlan, szórakoztató program!
Ez is nyári táboros kísérlet, már nem lehet rá jelentkezni. Az első volt azon tesztek hosszú sorában, ahol kételyeim támadtak Dorc zsenialitását illetően. Emlékszem, mennyire le voltam taglózva, pedig Dóri, a tesztvezető nagyon aranyosan vigasztalt. Azóta fél év eltelt és így utólag hajlamos vagyok elfogadni, hogy nem feltétlenül jelentette azt az eredmény, hogy Doris buta lenne. Felfoghatnám akár úgy is, hogy mennyire alkalmatlan a ravaszkodásra és milyen bölcsen belátó. De nyáron még azon depiztem, hogy tök béna és semmi kitartás nincs benne...
A lényege ezeknek a feladatoknak röviden az volt, hogy vagy egy eszközt kellett használnia a kuttynak a jutifalat megszerzéséhez (pl. meghúzni egy kötelet), vagy a mancsát. Volt, hogy simán csak figyelnie kellett volna, Dóri mit csinál, és utánozni. Dorcnak esze ágában nem volt ilyen trükkökhöz folyamodni, ha nem sikerült megszereznie elsőre szájjal, hagyta a fenébe.
Érdekes megfigyelni, hogy a farkasok mennyire intenzíven használják a mancsukat, és nekik a vertikális mozgás sem jelent akadályt. Simán felmásznak székre, asztalra, szekrényre, bárhová, ahova egy kutya maximum a mellső mancsait teszi fel. Persze biztos van ellenpélda, mindenesetre ritkább. Szerencsénkre.
Tudja-e a kutya, melyik a valódi?
Az agresszív viselkedésformákat vizsgáló teszteknél megszokott, hogy praktikus vagy biztonsági okokból modelleket használnak egyes helyzetekben valódi emberek/testrészek helyett. Ugyanakkor nem mutatták még ki, hogy milyen különbségeket okozhat önmagában a modell használata az eredeti ingerhez képest. A kérdés vizsgálatára olyan kutyák megfigyelését tervezzük, amelyek hajlamosak őrizni a csontjukat. Olyan családi kutyák emberi és műkézre adott reakcióját hasonlítanánk össze, amelyek agressziót mutatnak (pl. morognak) amikor az élelmük felé nyúlunk.
Büdi nem felel meg a fenti leírásnak egyáltalán, békésen hagyja, hogy elvegyem tőle a csontját vagy a kajáját még akkor is, ha frissen kapott kedvenc darabról van szó (amikor szárított malacorrot vagy porcos marhatérdet kap, a biztonság kedvéért bevonul vele a helyére. Nehogy esetleg eszembe jusson bármi merénylet, inkább eltűnik szem elől.). Csak ha már ott volt ez a teszt - szintén nyáron -, kipróbáltuk. Persze bejött amire számítottunk, a műkéznek és az igazinak is hagyta, hogy elvegye a csemegét. Picit szomorú volt azért. Pedig már a fél tábor megrágta előtte.
Az a mondás, hogy a kajaőrzésnek semmi köze a dominanciához, falkavezérséghez, alfasághoz és a többi modern humbughoz
, annál inkább az "ownership zone"-nak nevezett jelenséghez, vagyis hogy ami a farkasszármazék szája közelében/szájában van, az az övé, akár alfa, delta vagy omega. És a négylábú társadalom többi tagja ezt tiszteletben is tartja, a farkas maximálisan, a kutya többnyire. Esetleg lopnak egy lelógó cafrangot, ha elég nagy darab a zsákmány.
Aki nem tartja tiszteletben, az az ember. Annyira nem, hogy megpróbálja a saját értékrendjét ráerőszakolni a szerencsétlen bundásra "márpedig én vagyok a főnök!" felkiáltással. Aztán vagy rosszul jár, vagy nem...
Az egykori spánielem lett volna jó tesztalany erre, ő veszettül morgott meg harapott is a csontjára. Egy meglehetősen határozott egyéniségű barátnőm úgy döntött, nem úgy van az, és fél pillanat alatt kikapta a cupákot Dolly szájából. Az meg csak nézett hülyén - megjegyzem, én is -, szerintem úgy meglepődött ekkora pofátlanságon, hogy elfelejtett harapni.
Mi vagy te, és vajon mik a szándékaid?
A teszt során előbb a gazda, majd a kutya is (a gazda jelenlétében) találkozik egy fura jószággal. Kérdésünk, hogy vajon milyen reakciókat vált ki a kutyából, ha egy nehezen beazonosítható "lénnyel" találkozik, és hogy függ-e a viselkedése a személyiségétől, képzettségétől, gazdával való viszonyától.
A fura jószág egy többé-kevésbé kutya formájú robot-drótváz volt, ami tudott minden irányban mozogni, meg még a farkát is csóválta. Erre a vázra szigszalagoztuk fel Dorka kongját, és neki meg kellett volna szereznie. Persze közben a robot mozgott, zörgött, csóvált, talán villogott is. Dorc párszor bepróbálkozott, de persze a ragacs nem engedett egykönnyen, és egy idő múlva hiába biztattam, a gyanakvása erősebb lett, mint a kongtulajdonlási vágya.
Kiborítós teszt
Az örök visszatérő. Sokszor használják ezt a tesztet terápiás- és segítőkutya képzésen, vagy akár egy sima kutyasulis foglalkozás keretein belül is előjöhet. Kiderül általa, hogy a kutya hogy reagál egy számára fenyegetőnek tűnő helyzetre; kajak agresszívan, félelmi agresszióval, behódolón, semlegesen, menekülőre fogva... alapvetően a kutya személyiségfelmérésének egyik eleme, de lehet oldani vele a létező parákat.
Mivel nem akarják ténylegesen kiborítani a kutyát - normális kutyás ilyet nem akarhat -, helyes tesztelésnél időben megszakad a fenyegetés. Vagyis nem akkor, amikor a kutya már őrjöngve ugat, esetleg kitámad vagy maga alá vizel, hanem amikor a testbeszéde arra utal, hogy nem érzi jól magát. Megfeszülnek az izmai. Visszatartja a levegőt. Ráncolja az orrát. Ilyenkor rögtön jön a feszültségoldás: "nyugi, nincs semmi baj, csak vicceltem". Jó esetben a következőnél már hosszabb idő kell, és aztán egyre később borul ki.
És hogy Dorka hogy reagál erre? Veszettül kiborul minden alkalommal, ismerősre is. :-) Mert még mindig totál gyáva, akármekkora is az a belgaszuka pofája.
, ami persze csak nekünk rossz, mert így nem nagyon maradt megfelelően genya sétapartnerünk (Rob merte egyedül fenékbecsípni, és ezzel a sikítozásig felidegesíteni Dorist). Nekik valószínűleg nagyon is jó a Fülöp-szigeteken, mint a mellékelt ábra mutatja. 
