Vigyázz, kész... tüzel!

Akárhogy számolom, két hónapot tutira késett Dorka lánysága, na nem mintha hiányzott volna, csak eddig atompontosan nyolc hónapra jött meg neki mindig, lehetett kalkulálni vele. Pont bekavart a decemberi K99 előtti - amúgy is - felfokozott hangulatba, mivel én úgy számoltam, a sűrűjében lesz a vizsga idején, és akkor némileg problémásabb lett volna az egész lebonyolítása. 

Arról nem beszélve, hogy szegény Márta szétaggódta magát, mert Guru páncélkazettába bezárva, ellenszélben, megforgatva is megérzi az ilyen hormonbomba bigéket. 

És ők is vizsgáztak. 

Igazából ha racionális és felelősségteljes gazda lennék, már rég ivartalaníttattam volna. De mivel nem vagyok, így évente egyszer (néha kétszer) három hétig tömény szívás az életünk. 

Neki azért, mert nagyon erősen szelektálom, kivel játszhat, nem alkalmazhatja a szokásos, tökélyre fejlesztett "távolról kiszúrom - lelapulok a fűben - lesből leteperem és szétcincálom" technikáját, hanem előbb meg kell várnia a töketlenség-ellenőrzést. Ebből eredően nem rohanhat annyit, a kutyasuli eleve kiesik, szerencsénkre legalább agilityre járhatunk, most csak csajok vannak. 

Szegénykém kicsit depis is ilyenkor, na semmi komoly, csak nem vigyorog annyit mint egyébként, meg némileg mimózább. Az első héten ráadásul vérzik, mint a leszúrt disznó, alig győzök takarítani utána. Pedig ő is segít. 

Nekem meg azért cumi, mert sompolyoghatok vele a kertek alatt három hétig (és még utána is van szaga, ha nem mosom ki rendesen a gatyáját), ha összetalálkozunk kanos (hehh..) gazdával, magyarázkodhatok, hogy "ááá, csak tüzelni fog" vagy "nemrég tüzelt", mert ha beismerném, hogy most történik az esemény, minimum felpofoztatnék hajnalban a vár fokán. Hogy képzelem, hogy tüzelő szukával az utcára merészkedem?? És egyáltalán?! Ilyenkor tessék csak otthon ülni a szégyentelen nősténnyel, alomtálcára szoktatni és futópadon intézni a lemozgatását. Vagy mittudomén, szerintem valahogy így képzelik el. 

Most előre-utólag-mindenhogy elnézést kérek a kankutyás gazdák racionálisabb felétől, de muszáj leírnom az egyik legbődületesebb hülyeséget, amit valaha hallottam. Legalábbis én annak gondolom, ha van itt állatorvos, aki megcáfolja, akkor hosszú tömött sorban elsunnyogok a szőnyeg alatt. 

Szóval. Olyasmit magyarázott a kissé hisztérikus állapotba került gazda, miután a kutyája egy jó ideje kódorgott Doris után eredménytelenül (D. a vége felé járt a ciklusnak és már nem engedte magára), hogy a folyamatos kangörcstől ki fog fordulni a pénisze, és letekerednek a belei. WTF?? Próbáltam rávezetni, hogy a kamaszfiúk is valahogy túlélik azt az időszakot, amikor 0-24-ben erekciójuk van, meg hogy az ivarszervek és a béltraktus egymástól viszonylag függetlenül helyezkednek el, de nem nagyon használt. 

Amivel keverte a dolgot, az valószínűleg a Paraphimosis, ami tényleg súlyos és veszélyes eset lehet, de azért nem annyira nagyon gyakori. És bármilyen hihetetlen is, de nem városi legenda, hogy nagy mennyiségű kristálycukor segít rajta. Persze kuruzslás helyett javasolt inkább tépni az állatorvoshoz.

Szőnyegkutya

És hogy tulajdonképp miért is nem ivartalaníttatom Dorkát? Mert egy elfogult, hülye tyúk vagyok, és meg vagyok győződve arról, hogy a belgákra nagyon is ráférne némi vérfrissítés. Szerintem a gyönyörű, ámde többnyire ideggyenge, lustácska kiállítási vonal mellett az ilyen örökmozgó munkavonalas kutyákat is vissza kéne hozni a fősodorba. Akikkel dolgozni lehet mindenfélét (hisz erre lettek kitalálva), nem szaladnak világgá egy kis tűzijátéktól (Dorci egy ideig érdeklődik, hogy mi durrog, aztán megunja és keres valami elfoglaltságot), akik higgadtak és irányíthatóak maradnak akkor is, ha becsavarodnak agility közben a zsákos kúszóba. Vagy valami véletlen folytán egy flokatiba. :-) 

Persze megvan annak is az oka, miért nem született már több raklapnyi kiskutyánk. Először is, nem könnyű hasonszőrű férjet találni. Persze lehet, hogy egy nyugodt vérmérsékletű kantól is nagyon klassz alom érkezne, de nem akarok zsákbamacskát árulni; ha egyszer úgy reklámozom be, hogy pörgettyűk lesznek a kicsik és munkamániás gazdákat izzítok rá a témára, biztos csalódnak azok, akiknek inkább terápiás kutyára hajazó apjafia jut. 

A nagyobb nehézség viszont pont ez - honnan a manóból akasszak le 5-6 (vagy mittudomén, hány kölök lesz) olyan leendő gazdát, akik fixen foglalkozni fognak a kuttyal, és nem szobadíszt vagy hamar félretehető plüssállatkát akarnak? És elég elszántak is ahhoz, hogy ne adják fel az első, második, sokadik nehézségnél?

Arról most nem is szólok, hogy mennyibe kerül egy ilyen vemhesség-ellés-kölyöknevelés futam, jó lenne, ha legalább az önköltség visszajönne. 

Dilemma, akárhonnan nézem. És lassan kifutunk az időből. Bár nagyon nem úgy viselkedik, mint egy ötéves komoly nő, de júniusban betölti. A mostani tüzelés már nem jön szóba, de legkésőbb a következőre el kell döntenem, mi legyen.

Viszont azoknál az ebeknél abszolút nem értem az ivarosság meghagyását, ahol nem is akarják tenyészteni, meg gondot is okoz. Teszem azt, agresszor az állat, vagy állandóan álvemhes lesz. Szukáknál a műtét költsége szokott az egyik fő érv lenni. Nem érdemes megvárni pedig az esetleges bajt, egy méhgyulladás kezelése sokkal többe kerül. Ha pedig hajlamos az álvemhességre, az a kutyát, gazdát egyaránt nagyon megviseli. 

Kanoknál meg... viccesek a reakciók, főleg a férfigazdáknál. Ha szóba kerül a téma, többen is úgy húzzák össze magukat, mintha a saját koronaékszereikről lenne szó. Csak épp abba nem gondolnak bele, ők mit lépnének arra, ha egy életen át csupa topmodell csaj nyüzsögne körülöttük, és ők meg nem nyúlhatnának hozzájuk. Egyikhez se. Egy picit se. Mondom, nem!

Tényleg jót tesz a lelkükkel pedig, ha lekerül róluk a folyamatos feszültség. Cirka fél éven belül kiürülnek belőlük a maradék hormonok, megnyugszanak, elmúlik a balhézási vágy. Kezelhetőbbek, simulékonyabbak lesznek. Az elhízás sem fenyeget, ha az esetlegesen csökkent mozgásigény mellé egyszerűen kevesebb kaját kapnak. 

Szerepcsere

Dorka pár éve elkapott egy viszonylag frissen kigolyózott ifjoncot, akiben még volt némi emlékkép tököslegény korából. Addig mutogatta neki a szemérmetlenül világító hátsóját, míg Fahéj rá nem ugrott. Mivel tudtam, hogy már nincs benne töltet, hagytam, hadd örüljenek egymásnak. Ahhoz képest, hogy mindketten elsőbálozók voltak, seperc alatt összeragadtak, amit Dorc baromi hamar megunt, mivel addig se lehetett rohangálni. Próbált szabadulni, csóri Fahéj meg nyüszített a túlvégen, hogy maradjon már nyugton, aztán amikor elváltak végre, ott is maradt lógó orral, és aggódva vizsgálgatta, mindene megvan-e. Doris közben  hatalmasan vigyorogva szaladt három kört, ő köszönte szépen, neki jó volt.

Másnap megint találkoztunk kinn a parkban, Fahéj abban a pillanatban, ahogy meglátta Dorkát, kiló negyvennel elhúzott az ellenkező irányba. Azt hiszem, végleg leszámolt a nőkkel.   

Gazdik és egyéb állatfajták

Avagy: miért tartunk kutyát?

Jó esetben mert szeretjük. Amúgy meg attól függ... ahány gazda, annyi válasz. Azért megpróbálom összeszedni.

Előre leszögezem, erősen sarkított poszt lesz, nyilvánvalóan nem skatulyázható be senki egyetlen adott kategóriába - na meg nem is a skatulyázás a cél. Mint ahogy a horoszkóprovat is sült hülyeség, ha szó szerint vesszük, és kizárólag születésnapunk alapján azonosulni tudunk mintegy hatszázmillió emberrel*, közben persze mind egyéniségek vagyunk. :-p

Szóval biztos lesznek átfedések, lesz olyan amit elfelejtek említeni, lesznek sértődések. Akinek nem inge... Fogyasztása komolytalanul javasolt.

Na, uccu neki.

*egy alkalommal elkezdtük kiszámítani kombinatorikai módszerekkel, hányféle konstelláció (és ezáltal személyiségtípus) lehetséges, ha csak a legalapvetőbb asztrológiai változókat (bolygók, jelek, házak, fényszögek) variáljuk. Hétmilliárd után abbahagytuk a számolást, pedig még messze nem értünk a végére.

Vidéken, falun, kertesházas övezetben - ahogy tetszik

Egyfajta hagyományőrzésből, megszokásból. Mert mindenkinek van. A szomszédnak is. Mert kölykezett a Buksi nyolcat, és kaptunk mi is egyet. Amúgy jól jött, legalább nem kell megjavítani a csengőt. 

Ők azok a tipikus kerti kutyák, akikről már írtam pár bejegyzéssel ezelőtt. Még az a jobbik eset, ha gazdi mobil kerti elemnek tekinti, mint valami furcsa dísznövényt; néha meglocsolja, műtrágyázza, de amúgy nem sokat törődik vele. Viszont nemegyszer hallok olyan esetről, mikor gazdi kinevezi magát kutyakiképzőnek, és neveli a fenevadat.  

Ez úgy néz ki, hogy áthívja valamelyik falubeli cimborát, hogy agyabugyálja el a házőrzőt, mondván, vaduljon a dög. A kutya már félőrült a rettegéstől, fogalma sincs a  miértről, egy felreppenő verébcsapattól is összerezzen, de a kiképzés folytatódik. Ha kicsit is önállóbb lélek, az első adandó alkalommal megszökik, bár ettől nem lesz jobb neki. Vagy elüti egy autó/vonat/sörétes puska, vagy pedig előbb-utóbb visszakerül a gazdához, és akkor jön a büntetés. Emberünk leleményes, sokféleképp torol. Első körben mindenképp agyabugya és náspáng. Aztán jön a bezárás, lehetőleg minél szűkebb helyre, törjön csak az akarat. Biztos, ami tuti, napokig enni se kap. Helyette annál több ordítozást, ütleget, értse meg alaposan, milyen komisz volt. Ha továbbra is télakol, netán félelemből visszatámad, jön a kisbalta - és az új kutya.

Itt szúrnám be, hogy a kutyák nem haragtartók, tehát nem tudnak értelmezni már egy ötperces "most jól bosszút állok"-ot sem, cserébe a négy-ötéves gyerekek kognitív képességeivel rendelkeznek, tehát csak egy gondolatkísérlet erejéig helyettesítsünk be velük (lásd Csányi Vilmos könyvét). Csúf látvány.
Mordori vidékeken egyébként valamiért előszeretettel keresik házőrzőnek a német juhászt és keverékeit. A fajta benne van a legokosabb kutyák top 10-es listájában, és mint ilyen, különösen megsínyli az agyatlan gazdát.

Divatkiegészítőként

Gondolok itt a tipikus társasági kutyákra és ölebekre, ritkán az agarak, collie-k is beleesnek. Lényeg, hogy csini nippként lehessen őket hordani, jól álljanak rajtuk a masnik, ruhácskák, Swarovski nyakörvek. Gazdijaikra egész iparág épül, ők vesznek meg minden tökfölösleges bizbaszt ami a kisállatboltokban fellelhető, a csontocskamintás plüsspárnától a kaviáros jutifalatig. 

Ezek a kutyák mindent, de tényleg mindent megkapnak, csak egyvalamit nem: hogy kutyaként bánjanak velük. Szerencsétlenekben még ott bujkál az ősi farkas, és nem érti, mit keres itt talpig hülyében. 

Társpótléknak

Nem kell feltétlenül magányosnak lenni, élhet valaki párkapcsolatban, lehet gyereke, mégis erősen antropomorfizálja a kutyáját és kicsit nemnormálisan kezeli. De főleg az egyedülálló, egyedül élő, gyakran az idősebb korosztályba tartozókra igaz. 

Állataik rettentősok szeretetet kapnak. Néha túl sokat. Nem elég a babusgatás, simogatás, mindig leesik egy kis ez-az az asztalról, sokszor egyáltalán nem kutyának való dolgok; csokika, cukorka, kekszecske. Az eb szuperszónikus sebességgel ölti fel a hordóalkatot, hiába magyarázza az állatorvos, hogy mennyire nem tesz ez jót a szívének, ereinek, ízületeinek, válaszként gazdi annyit hebeg, hogy de hát olyan szépen néz szegényke. 

Vannak ugyanakkor nagyon is tudatos kutyatartók, akik odafigyelnek kedvencük étrendjére, mozognak vele sokat, kutyasuliba viszik, bújják a szak- és egyéb irodalmat, minden elérhetőt biztosítanak az ebnek masszázstól az aquafitnessig.

Ami közös: mivel a kutyától megkapják azt, amit senki mástól, vagyis a feltétel nélküli szeretetet, ezért nincs szívük fegyelmezni őt. A blöki pedig hipphopp a fejükre nő. Nem vagyok egy Cesar Millan-rajongó, de az általa felállított szentháromsággal maximálisan egyetértek - a kutyának egyenlő arányban van szüksége szeretetre, mozgásra és fegyelemre.  

Túldimenzionált állatszeretetből

Biztos mindenki találkozott már a típussal, ha máshol nem, a bulvárhírekben: a delikvens maga köré gyűjt minden kóbor, kidobott, elaltatásra ítélt, interneten köröztetett páriát. Vagy legalábbis minél többet. 

Nem azokra gondolok, akik reálisan felmérik, hány állatot tudnak ellátni, foglalkozni velük, helyet biztosítani nekik, vagy akik szigorúan ideiglenesen fogadják be őket. Inkább azokra, akik mondjuk egy harminc négyzetméteres lakásba zsúfolnak be nyakló nélkül kutyákat, macskákat, tücsköt, továbbá bogarat.

Általában gőzük nincs állataik igényeiről, szeretetük kimerül abban, hogy befogadják, etetik és babusgatják őket. Hatalmasan meglepődnek, ha a kutya mondjuk harap is azon kívül, hogy tündibündi. De persze megbocsátanak, mert hát ugye a hányattatott sors.
Egy állat elaltatása szerintük a létező legaljasabb dolog (még akkor is, ha az az egyetlen humánus megoldás). Vállukra veszik az állatvilág sorsát, együtt szenvednek minden broilercsirkével.  Ezerrel zaklatnak mindenkit az egész ismeretségi körükben, hogy tegyenek valamit, osszák meg (ők voltak az utolsó csepp a fb-profilom törléséhez), és milyen szívtelen önzők, ha nem. Mindenáron meg akarnak győzni arról, hogy a meglevő állatod mennyire örülne egy játszótársnak, akkor is, ha egy zoofób macskával élsz. Ha van már vagy nyolc állatod, akkor pláne; szerintük eggyel több vagy kevesebb igazán nem számít. Végül is a te anyagi-, érzelmi- és időráfordításod nekik nem fáj.   

Szaporításért

Tudatosan, felelősségteljesen, garanciát vállalva kutyát tenyészteni nem túl kifizetődő móka, divathullámokon kívül eső fajta esetén jó, ha az önköltség visszajön a kölykök árán. Akik már születésük előtt rengetegbe kerülnek; egy neves kennelből származó, tenyészthető szuka eleve nem két fillér, fel kell nevelni minőségi kaján, oltatni minden évben, kiállításokra, tenyészszemlére, esetleg munkavizsgákra vinni, szűrni a fajtára jellemző vagy előfordulásra esélyes betegségekre. Fizetős az idegen kannal fedeztetés, csőstül jönnek az állatorvosi költségek végig a vemhesség alatt és ellés után, túl nagy alom esetén dajkakutyát kell keríteni vagy cumisüvegből tápoltatni, perkálni kell az kölykök oltásainak és féreghajtásának költségeit, chipelést, törzskönyveztetést, kölyöktápot...

Hát mennyivel egyszerűbb keresni egy olyan fajtát, ahol a szaporulat darabjáért százezreket lehet kaszálni, fentieket mind lespórolni, aztán reklamáció esetén széttárni a karunkat?! Sokkal. 

Kiállításszédelgésből

Némi átfedés van a divatkiegészítőként tartott ebekkel, csak itt nem az átlagember, hanem a kutyás társadalom előtt kell felvágni. 

A lényeg, hogy minél több trófea learatásra kerüljön, ha az eb külleme túl szerény az igazi elitbe kerüléshez, akkor is van megoldás; mindenféle noname dunyhafelsőpusztai kiállításra kell benevezni, ahol jó eséllyel az egyedüli indulóként meg lehet nyerni a versenyt. Nagy a gyűjtési szenvedély, mert úgy lehet jó áron eladni a leendő ivadékokat, ha a szülők pedigréjében minél több a plecsni. Magyarországon legalábbis. Sajnos ez azt vonzza be, hogy ész nélkül megy a küllemre tenyésztés; a kiegyensúlyozott idegrendszer, fajtajelleg, egészség pedig mindinkább a háttérbe szorul. 

Agyatlan amúgy, ami az ilyen kiállításokon megy. Timberrel egyszer neveztünk be egy CAC-ra, vagy húsz évvel ezelőtt, vedlési időszakban. Ott tettem le a hajam, amikor láttam, hogy az összes grönis ezerrel hajlakkozza a kutyáját, próbálva visszaragasztgatni rá a lehullófélben levő vedledéket. És nagyon utáltak engem, mert egyrészt lepfújoltam a kezelést, másrészt meg valamiért azt hitték, őket akarom kitúrni a babérjaikból. Azt látták, hogy megjelenik egy csinos ismeretlen versenyző - mármint Timber, nem én! - , és ki tudja, mik a céljai. 

Dorka nem elég szép ehhez a bolhacirkuszhoz, úgyhogy legalább ezen a területen nem kap táptalajt a sznobizmusom. Tiszta mázli, mert egy valag pénz a nevezési díj. 

Itt azért egész jól néz ki

Megajándékozódtunk vele

Milyen jó ötlet, nem? Karácsonyra, szülinapra, vagy mert már annyit nyafogott érte a gyerek. Igazán megfontolt dolog valakinek a nyakába sózni 10-15 évnyi felelősséget, áh, picit sem kicseszés. Már ha van felelősségérzete az ajándékozottnak. Eleget fanyalogtam már, feltételezzük, hogy van. 

Fentiekre vannak példáim is, szerencsére mind hepiendes. A parki kutyaközösség egyik tagja konkrétan szülinapi ajándékként érkezett, édesgazdája a mai napig el van ájulva tőle, imádja, félti, tutujgatja, Gipsy meg jól visszaél ezzel. :-) A nyafogós gyerek pedig... hát, az én voltam. 

Nem vettem túl szépen az akadályt, hülyekamasz-koromat éltem épp, a kutyát pedig egy ideggyenge, túltenyésztett spániel képviselte - nem a legjobb párosítás. Mai napig látszanak harapásnyomai, némelyik jogos volt.
A kezdeti lelkesedés után szívesen lepasszoltam volna a szüleimnek a reggeli sétáltatásokat (főleg ha előző este lumpolnivalóm akadt), az etetés előtti főzőcskézést (hol voltak még akkor a tápok!), meg az összes többi nyűgöt, de keményen beintettek. Jól tették. Hozzászoktam, tanultam belőle, és amikor Dolly veseelégtelenségben elpusztult, már tudatosabban szerettem volna utódot. Apám viszont nem szándékozott ismét újratapétázni és újraszőnyegezni a lakást, úgyhogy a következő kutyára várnom kellett, míg elköltözhettem otthonról. De Timber nagyon megérte a várakozást.

Munkára

Hiszen erre lettek eredetileg szelektálva, célirányosan tenyésztve. Ha találkozik a hatékony kiképzési módszer a megfelelő habitusú kutyával, rengeteg mindenre használható az eredmény: terelésre, őrzésre, vadászatra, nyomkövetésre, drog-, fegyver- illetve sebesültek keresésére, terápiás- és segítőcélra... vagy amire akarjuk. 

Ide vehetjük a direkt célra tartott hobbikutyákat, akikkel például agilityznek, szánt húzatnak, műnyulat kergettetnek vagy különféle munkavizsgákon mennek végig. És akár azokat is, akiknek az a feladatuk, hogy minél egészségesebb, a fajtajelleget leginkább hordozó utódokat neveljenek. 

Családtagnak

Nem valaki pótlására, hanem önálló jogú új tagként. Nincs rossz soruk, még ha el is kell viselniük  néha némi húzást-nyúzást a gyerekek részéről. 

Erődemonstráció részeként

Amihez a kigyúrt bullterrieren kívül hozzátartozik a kigyúrt gazdi, golyófej, tokás tarkó, több-kevesebb rasszizmus.  Nem is sorolom tovább a sztereotípiákat. 

A tragédia ebben a kategóriában a hozzá nem értés, ami persze a többinél is fennáll, de azért nem mindegy, hogy egy rágcsálórém yorkshire terrier csimpaszkodik az ember bokájába, vagy egy krokodilállkapcsú staffordshire. Fegyver az is, meg a Parabellum is. Csak épp utóbbinak nincs önálló akarata. 

Persze létezik békés felhasználásuk is, mint például itt:

Házi labornak

Hogy az etológus is tudjon karosszékből kísérletezni és megfigyelni. 

Igazából hóttmindegy, mi volt a kutya beszerzését kiváltó tényező, a lényeg, hogy próbáljuk meg kutyaként bánni vele, hiszen kizárólag akként tud létezni, viselkedni. Emberi mintákba kényszerítéssel összezavarjuk, félreértések kerekedhetnek belőle - lássuk be, hogy a mi lehetőségeink sokkal jobbak az ő megértésére, mint fordítva. Valójában a kutya még mindig "csak" egy hihetetlenül intelligens, szociális viszonyokra érzékeny ragadozó; hagyjuk meg ennek, akkor lesz a legboldogabb.

A legvégére pedig jöjjön két különösen idióta gazda, lol!