2013. október 28., hétfő

Halloween az Etológia tanszéken

Ismét kísérletezni voltunk, már lassan hazajáró lelkek leszünk az ELTÉn. Több teszt is folyik mostanában, mi az Okos gazda - okos kutya? és a Hol a gazdi? Felismerés szag alapján munkanéven futókon voltunk. Mármint Dorkával.  

Na de!

Van egy vadiúj, szűz, frissen mosott kísérleti alany is!... 

... Ardi hamar belakta a tanszéket, eleinte csak mint a nagy tesó kísérője, majd mint önálló egér célpont. Megbarátkozott a kisautóval (azért némi sonkacafattal rásegítettünk), majd végigcsinált egy teljes apportos tesztet, bár csak egy hónap múlva fogja elérni a meghirdetett alsó korhatárt. Nem is nagyon esett le neki, mit akarunk tőle, csak lelkesen hurcibálta a flakonokat*, én meg persze rettentően örültem neki. Még a végén munkakutya lesz ebből a szőrgolyhóból. 

*lásd a pet palackokhoz való szerelmetes viszonyát itt

Ezek mik?!
Most mégis az egyik Dorkás kísérletről akarok írni, mert nagyon passzol a hangulata Mindenszentek előestéjéhez. Ugyanis a "szagolós" teszt alatt a gazda és a két segítő konkrétan szellemjelmezben kucorognak, ebben az álcában kell az ebnek kiválasztania emberét. Hiába néz, egyformák a kísértetek, muszáj szimatolnia. 

Bár ő nem látott keresztül a lepedőn, kifelé lehetett leskelődni a fátyolvékony anyagon át, szóval amikor először belépett és kiült a döbbenet a pofájára, majdnem elárultam magam. 
Megvagy!
Tízszer ismételtük a kísérletet, mindig máshova kavarodtam a tesztszobában, hogy kizárjuk a helypreferenciát. Érdekes volt, hogy eleinte akárhova ültem, azonnal kiszúrt már az ajtóból, és csak az engem rejtő kupacot nézte, majd nyílegyenesen odarohant. Később már elő kellett vennie az orrát, gondolom össze is kavarodtak a szobában a szagok meg el is fáradt. Vicces volt, ahogy szimatolta a rongycsomókat, és nem kicsit csiklandós is. 


Már megint elkóborolt...
Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, nagyon mókás az egész, itt lehet jelentkezni rá. Egyet kérnek a tesztvezetők: ne gyakoroljon senki előre a kutyával, hisz pont az a lényeg, hogy ott szembesüljön először ilyesfajta problémával. 

2013. október 21., hétfő

Do not pet


Van egy kölyökkutyánk. Elég helyeske, bolyhos is meg minden. Más szóval a cukiságfaktora az egekbe hág. 

Valamennyire fel voltunk készülve a várható reakciókra. Azt hittük. De ERRE nem számítottunk. 
Addig volt jó, amíg táskában hordoztuk, mert többnyire nem vették észre, hogy a tatyóból kilóg egy fej. Mióta viszont önjáróvá vált (ráadásul a szivárványszín póráz is messziről felhívja rá a figyelmet - a sötétkéket elhagytuk), láttán a férfiak 50, a nők 80, a gyerekek 98,27%-a ultrahangú litániába kezd, mondván: jajjdeédes, istenemdecuki ezenkívül ugyemegsimogathatom ?

Na, ez utóbbi. Nem ba..., nem simogathatod meg. Nem plüssállat, akármennyire is annak néz ki, hanem élőlény. Én se akarom a gyerekedet, férjedet, téged megsimogatni csak azért, mert helyes / aranyos / jóképű / szép bunda van rajta. Pláne ölembe kapni, megtutujgatni. Hogy fel lennél háborodva, nem?!

És húzza oda a gyereket, hogy nézzed, kiskutya. Persze, otthonra nem kéne, mert bepisil, szétrág, szőrhullat, gondozni kell és amúgy is büdös. A gyerek viszont állandóan nyaggat érte, hát itt van, lehet simogatni. Nem lehet?... micsoda bunkó! Pedig a kutyák imádják*, ha simogatják őket!

*Zsófi városi legenda-gyűjtése

Nem, nem imádják. Legalábbis nem akárkitől, nem akárhogyan. És ezt jelzik is, de az emberek leszarják. Sajnos még a kutyások között is igen kevés az, aki egyáltalán figyel a kutya testbeszédére, még kevesebb veszi a fáradtságot, hogy értelmezze azt. Hátrál, behúzza a farkát, kapkodja a fejét, lesunyja füleit? Nem baj, juszt is megsimogatom, hiszen az neki jó! És szigorúan felülről, a feje tetejét, ott nem tud harapni. (De tud.) Hogy ezzel alárendelt helyzetbe kényszerítem, tarkón-ragadást mímelek?... aztán ha az idegesebbje vicsorít, netán odakap, jön a szigorú ítélet: sunyi dög, miért nincs rajta szájkosár, ilyen tépte szét egy szegény gyermek karját, olvastam a blikkben.

Én meg nem állhatok neki ötvenméterenként alapszintű kutyaértést tanítani, tehát letiltom a simogatást. Tartozom ennyivel a kutyámnak; valahogy az ő jólléte nekem fontosabb, mint az egyszeri járókelőé. És ha ezért tapló vagyok, ám legyen. 

Tegnap elkövettem azt a hibát, hogy felmentem Ardival a Gellért-hegyre piknikidőben: tele volt kisgyerekes családokkal a napsütötte hegyoldal. Hamar úgy éreztem magam, mintha kisállat-taperolóban lennék. De amit elbír egy képzett terápiás kutya vagy egy kameruni törpekecske, az nem való hétköznapi ebnek, pláne ha 11 hetes. 
Amikor látszott, hogy a finom, non-verbális utalások lepattannak, szóltam, hogy harap. A családfő rémülten hátrahőkölt: a nagy? nem, mondom, nem a nagy. Hatalmas döbbenet következett, hogy igen, a kicsi tud harapni, sőt szeret is. Zabszem-hegyes tejfogakkal és varrógéptempóban. Láttam a rosszallást a szülők szemében, borzasztó, milyen veszélyek leselkednek kicsi kincsükre pelyhes bundában. 
Pár méterrel arrébb egész csapat támadt vinnyogva a kölyökállatra, aki rémülten hátrált egy pad alá, sebaj, a kölyökhumánok készek voltak utánanyomulni. Szétcsaptam köztük és nem érdekelt, mit szólnak a szülők, akik mellesleg fogalmam nincs, honnan nem figyeltek sarjaikra. 

Arra akarok-e kilyukadni, hogy senki ne nyúljon az én drágaszép állatkámhoz? ** Nem erről van szó. Bőven találkozik mindenféle emberrel, akikkel ismerkedhet, játszhat, simiztetheti magát, rághatja őket. De nem hiszem, hogy azért, hogy jó fejnek tűnjek egy vadidegen szemében, ki kell tennem őt felesleges stressznek. Aminek a későbbi következményeivel persze én szívok. 

**Aki amúgy KK drágaszép állatkája persze, csak akkor nem, ha hajnalban le kell rohanni vele pisilni .***
*** Legalább kétszer lementem vele - KK

2013. október 1., kedd

Új fiú

Már egy hete itt van.

Még csak egy hete van itt...
Táskakutya
Két nap elteltével hallgatott a nevére. Sonkáért leül, asztallábat kerül, immár a fekvést gyakoroljuk. Kinyitom előtte a hordtáskáját és fejest ugrik bele. Vannak napok, amikor majdhogynem szobatisztának számít. 9 hetesen! Ha ölbe kapom vagy a tatyóban van, határozottan visszatartja. Macerás hajnalban fél kézzel öltözni, de így leérünk időben. Újabban már szól is, ha mennie kell, csak szúrjam ki ezt a fajta nyiffet az "unatkozom-nyiff", az "adj kaját-nyiff" és a "hol a Doris?-nyiff" közül. 

Hat kölyökből kellett kitalálni, melyikkel szeretnénk a következő 12-15 évet együtt tölteni. Felkészültünk okosan a feladatra, olvastunk mindenféle teszteket (szaladjon hozzánk, kíváncsiskodjon, érdeklődjön az ingerek iránt), meg etológustanácsokat is kértünk (legyen vidám - se túl agresszív, se túl félénk), aztán persze valahol számítottunk rá, hogy az lesz a nyerő, amelyik először képen nyal.
Imigyen felkészülve léptünk a kennelbe - majd egy másodpercen belül az összes törpe odarohant hozzánk, vidáman felugrált és képen nyalt. Nesze neked, válassz.

Hány kiskutya van a képen?
Megpróbálkoztunk azért a tudománnyal. Tapsikoltunk nekik, odaszaladtak. Húzgáltuk a szőrüket, de nem hisztiztek semmiségeken. Hanyatt fordítottuk őket, kapálóztak kicsit majd tűrték. Nagy nehezen döntöttünk végre, mert az egyik szemmel láthatóan nagyon szerelmes volt KK-ba, és elvégre az ő kutyája lesz. Még szerencse, hogy Jutkának, a tenyésztőnek eszébe jutott: teszteljük le Dorison is. Kivittük hozzá, majd mivel a kölök százfelé szaladt Dorka láttán, vittük is vissza és nehéz sóhajjal kezdtük elölről az egészet.
Leszűkült végre a kör két delikvensre, az egyik az én - nem is annyira titkos - kedvencem volt, egy csupafehér kismedve. Mindkettő lelkesen, félelem nélkül támadta le a nagy feketét, de fehérke ráadásul irántunk is érdeklődött. Épp örvendezni kezdtem, amikor Jutka kihozta az ő favoritját, egy addig észrevétlen pockot. Nem volt rajta semmi feltűnő, szőrszínben és viselkedésben sem, valószínűleg ezért nem jegyeztük meg. Viszont ő volt az, aki azonnal teljes szerelembe esett Doris iránt, hatalmas farkcsóválással, a saját lábában botladozva üldözte a rémült belgát.

Nyugodt pillanatok (elég ritkásak)
Egy hét múlva már lehetősége volt folyamatosan terrorizálni imádottját, aki ennek a legkevésbé sem örült. Pár napra határozottan meg is sértődött. Akkor engesztelődött ki, amikor kimentünk kettesben a kutyasuliba, és az egész délelőttöt együtt töltöttük. Kiskutyamentesen.
Aztán oldódott a csaj, pár nap után lenn a kertben hajlandó volt belemenni egy lájtos fogócskába, azóta már a hardcore verziót nyomják. Itt fenn is egyre kevésbé tépi le Ardi fejét, ha az a nyakába mászik vagy homlokig merül a fülében. Bambán tűri, hogy a kis bélpoklos kilopja az almacsutkát a szájából, kaját a tányérjából. Muszáj külön etetni őket, mert a kicsi első nap a saját adagja végeztével félrelökdöste Dorkát és fejest ugrott a vacsijába, aztán oltárian feszülő pocakkal tántorgott fel-alá, remegett és nyüszített, én meg halálra rémültem, hogy vazz, első nap kinyírtuk a kutyát. Meghánytatni nem mertem, mert ha lenyomok némi meleg sós vizet a torkán, csak még jobban megszívja magát a gyomrában a táp. Rohanjak az ügyeletre?... előbb felhívtam Jutkát, aki megnyugtatott, hogy a sheltie-k a látszat ellenére nem pudingból vannak, túl fogja élni egy negyed Algopyrinnel. És lőn. Háromszor telekakálta a lakást éjszaka, de ennyire szarnak még nem örültem.

Strapáljuk a kisállatot gyengédebb módokon is, edződjön az idegrendszer. Nekem nem kell félős sheltie! Az biztos, hogy ingergazdag környezetben fog felnőni: volt már velünk szabadtéri kiállításon, tegnap agilityversenyen (táskából nézelődve egyelőre), ma az Etológia tanszéken, szerdára már be is szervezték egy kísérletre a friss húst. Meglátogattuk anyut, átjött hozzánk Zsófi Shianne-estül, Robi bukósisakostul. És a gázvezeték-hálózatot is most cserélik a házban, kalapálnak, flexelnek, hegesztenek a jómunkásemberek. Mindez a legkevésbé sem hozza ki a sodrából Ardbeget. Kivéve, ha kajaidőben történik.

Nem kíméli ő sem magát, a kertben folyton a gyöngyvirágot, tiszafát, puszpángot szedem ki a szájából, muszáj mindent felporszívóznia, megrágnia. Egyik fogadalmam az volt, hogy liftezni fogunk, nehogy baja legyen a hátának, na ő ezt pont letojja és imád lépcsőzni. Ha három fokon, akkor annyin. Eleinte sűrűn pofára esett, de már egész ügyes. Tekereg a bokrok között, időnként beakad, olyankor összesikoltozza a házat. Majd meglát egy lepkét és elfelejti legott a világfájdalmat. Játékmániás játékkutya. A játékai mondjuk valószínűleg gyilkos vadállatként emlegetik inkább.