sulis dolgok

Úgy tervezem, ezen az oldalon gyűjtöm össze a különböző kutyasulis helyzeteket, konkrét viselkedési problémákat és megoldási ötleteket. Kommenteket, véleményeket, kérdéseket szívesen várok, akár e-mailen is: nemethagn(kukac)gmail(pont)com.

Dicséret


Az egyik első dolog, amit észrevettem, hogy a jutalmazás - erre való külön felszólítás nélkül - valahogy mindig elfelejtődik. Mintha a gazdák természetesnek vennék, ha a kutya "jól" viselkedik, a nemkívánatos akciókat bezzeg azonnal szankcionálják. Pedig nagyon fontos lenne, hogy ahogy azt csinálja az eb, amit várunk tőle, azonnal nagyon dicsérjük meg! 
A kívánt viselkedés ugyanis a kutya számára többnyire nem természetes. Miért is kellene neki nyugodtan ülni, lábnál követni, helyben maradni? Mi se vegyük magától értetődőnek, ha mégis megteszi a kedvünkért. 

A kiképzés során sokszor utasítjuk a kutyát, vagy tiltunk meg neki valamit. Ezek kvázi hideg érzelmeket közvetítenek, nagyon fontos lenne az ellenpólus bevonása is - ha valamit a kedvünk szerint csinál (vagy hagy abba), akkor éreztessük vele elégedettségünket, dicsérjük meg, kapjon jutifalatot vagy játsszunk vele egy kicsit! (Utóbbi különösen fontos, jobban erősíti a kötődést, mint a simogatás vagy a kiképzés.) Szóval  legyen meleg is a gyakorlatban, egyrészt kontrasztosabb lesz, mit kívánunk tőle és mit nem, másrészt meg... érző lény, szüksége van rá! Képzeljük el, milyen érzés lenne, ha a munkahelyünkön csak utasításokat és tilalomfákat kapnánk a főnökünktől, elismerést és prémiumot pedig soha, akármilyen keményen is dolgozunk.  
Ráadásul mi egy fárasztó nap után hazamehetünk, otthagyhatjuk a főnököt minden ingerültségével, követelőzésével együtt. A kutya pedig a főnökhöz megy haza. 
És még szereti is. 

Gyakorlás, gyakorlás... és még egy kis gyakorlás


A kutyasuli nem csodaműhely. Nem fog heti kétszer másfél órás foglalkozástól gyökeresen megváltozni a kutya viselkedése, bármennyire is kényelmes lenne így. 

"Sajnos" nem lehet megúszni az otthoni gyakorlást, ha eredményt szeretnénk. Idézőjeles a sajnos, mert nem kell kutyának-gazdának egyaránt keserves melót jelentenie, inkább játékos elfoglaltságot, kizökkenést a mindennapok rutinjából. Napi egy-kétszer 10 perc bőven elég - kezdő szinten legalábbis -, többtől már elfárad a kutya, motiválatlanná válik és innentől tényleg nyűg a munka. 
Azért is fontos egyes gyakorlatok otthoni, ismerős körülmények közti begyakorlása, mert a kutyasuliban ezer izgalmas inger vonja el a kutya figyelmét, nagy a jövés-menés, mindig történik valami, és hát ott vannak a többi KUTYÁK! Ha egy feladatot már-már rutinszerűen tud ismerős környezetben, zavarás mellett is jobban fog működni. Nem tökéletesen - még -, de menni fog. 

És hogy miket lehet otthon gyakorolni? Rengeteg mindent, például szemkontaktust, ültetést, fektetést,  apportírozást, helyben maradást, hanyatt-hemperedést (lényege, hogy hagyja magát a hasán is megérinteni, simogatni), haladóbbaknak állítást, kézjeleket, trükköket, szabályos beülést, klikkert. Séta közben lábnál követést, behívást, kajamegtagadást... tetszés szerint kiegészíthető. 

Viszont csak akkor érdemes belekezdeni a kutyázásba, ha nyugodtak és higgadtak vagyunk. Ha aznap éppen bal lábbal keltünk fel, felhúzott valami, front van, ne a kutyán vezessük le. Akkor inkább maradjon ki a gyakorlás, legyen csak játék helyette (is). Másik kulcsszó a következetesség, ne várjunk el alkalmanként mást és mást, rettenetesen össze tud zavarodni tőle, okosabb kutyák jól vissza is élnek vele. 

És... türelem. Nem fog egyik napról a másikra megváltozni. Nagyon igyekszik, de nem érti meg minden szavunkat, mozdulatunkat, a szándékainkat meg pláne. Főleg ha valami kutyaésszel érthetetlent kérünk tőle (lássuk be: a legtöbb dolog ilyen). A legtöbb kutyánál van egy csomó viselkedés, ami félreértésből, téves kommunikációból alakult ki majd rossz szokássá rögzült, az ilyenek leépítése nem két perc (például félelemből rámorog a többi kutyára, gazdi nyugtatón simogatja - és ezzel öntudatlanul rádicsér az acsargásra).

Ne sajnáljuk tőle azt a napi pár percet, fél órát, ez nagyban segít neki megérteni neki, mit várunk tőle. És hogy hogyan kellene - a számára kicsit érthetetlen - világunkban eligazodni.

Behívás


A behívás ne azt jelentse a kutya számára, hogy akkor elkapjuk, belecsimpaszkodunk a nyakörvébe, és onnantól vége a jókedvnek, jön a póráz. Ne csodálkozzunk, ha nem akar odajönni. Pláne ha jól le is teremtjük amikor sikerül végre levadászni, mert lila fejjel kuncsorgunk neki már vagy fél órája.

Szóval hogy is kellene ennek kinézni a gyakorlatban? Ne rohangáljunk a kutya után, amikor magasról ejt a szólongatásunkra, és tovább szaglászik-játszik-rosszalkodik. Számára ilyenkor átfordul a móka fogócskázásba, és ebben tutira vesztésre állunk. Ha szemmel láthatóan hallja a hívást, csak épp tojik rá, szaladjunk tőle elfelé, és továbbra is hívjuk kedvesen, csalogatón. Valamennyire kötődő kutyának ilyenkor   leesik, hogy gazdi otthagyja, és az annyira nem jó. Persze ha nincs meg ez a minimális kötődés, akkor előbb azon kell dolgoznunk; sok játékkal, alapvető szabályok betartatásával, kedvességgel.

Ha viszont annyira belemerül a játékba, hogy se lát-se hall, akkor ebből az állapotból kell előbb kizökkentenünk. Jól jön ilyenkor egy kisebb babzsák, pár kaviccsal töltött üdítősflakon, jobb híján az összetekert póráz - nem kell pontosan célozni, elég, ha a közelébe dobjuk, többnyire ennyi elég a meghökkenéshez. Ha felfigyel (hát ez meg mi volt?), kezdhetjük hívogatni, integessünk a kedvenc játékával vagy egy szál kolbásszal, kinek mi tetszik. Legyen a hangunkban ígéret, és tartsuk is be; le fog esni neki, hogy a gazdinál mindig van valami extra jó dolog, ami ellensúlyoz bármit. Ideális esetben, jó kapcsolatnál már nem kell virslivel, sajttal kompenzálni, mert egy nagy dögönyözés, simogatás, a gazda kimutatott szeretete még annál is többet ér.

Érdemes párszor kamu behívást csinálni séta közben, vagyis amikor odajön, játszani vele egy kicsit, vagy jutifalatot adni, és azonnal újra elengedni. Kevésbé fogja akkor a behívást a buli végével összekötni.

És bármennyire is haragszunk rá, ne szidjuk le, ne üssük meg, ha odajön! Az nem nevelésértékű, csak a dühünket vezetjük le rajta. Nem is érti, miért kapja, hiszen ő csak jól érezte magát, az miért baj?
Persze teljesen más a helyzet egy rommá képzett kutyánál, ő nem a parancs ismeretlensége miatt nem jön,  vagy mert hirtelen sürgős vakaróznivalója-pisilhetnékje támadt, hanem csak hülyére vesz. Tudnék erről mesélni... :-)

Játék a kiképzésben


Akármilyen furcsán hangzik is, sok gazdát külön meg kell tanítani játszani a kutyájával. Ha azt hallom, hogy "á, ez a kutya nem szeret játszani", vérszemet kapok. Ugyanis minden kutya szeret játszani, ki így, ki úgy, maximum leszoknak róla, ha a gazda nem rezonál. Vagy nem jól.
Hát lehet ezt rosszul csinálni?...

Lehet bizony. 
Sokszor láttam, hogy gazdi előveszi a labdát, kötelet, sípoló gumikacsát, és tuszkolja bele a vonakodó eb szájába, ütögeti a pofáját. Namost. Tegyük fel, imádjuk a rántott csirkecombot. Viszont ha lenyomják a torkunkon, pláne megpofoznak vele, ugye hogy sokat veszít a vonzerejéből?! Előbb-utóbb csendesen megutáljuk, sőt menekülnénk, ha előkerül. Így van vele a kutty is. 
Cserébe ha mézesmadzagként elhúzzuk a cuccot az orra előtt, párszor épphogy el tudja kapni - de mégse -, a játéktárgy folyton csábosan ugrál, mozog, incselkedik, rögtön vágyott lesz. Csak elég lelkesen kell hívogatni, elhitetni vele, hogy ez a világon a legjobb dolog. Mert tényleg. 

És hagyjuk nyerni. Ennek semmi köze az oly divatos dominancia-kérdéshez, kevés kutya igazán - önbizalomból - domináns. Akkor se mindenkivel, helyzet- és partnerfüggő. (Eleve a dominancia minimum két szereplőt feltételez, mert viszonyt jelöl - egyedül hogy is lehet valaki domináns? Kihez képest az?) A legtöbb ebre pont hogy ráfér az önbizalom-erősítés. A félelemből agresszívakra pláne. 

Remek eszköz kerül kezünkbe, ha bármikor, bárhol tudunk játszani négylábúnkkal. Igazi, mély szociális kapcsolatot építünk így. Jutalmazásnak szuper, még a kajánál is jobb. Fura, mi? Pedig működik. Ezen kívül az önképünknek sem árt, ha a kutya nem két lábon járó kajaadagolónak néz minket, hanem izgalmas partnernek, akivel buli az élet. Ugyan alapból szeret minket, de így még jobban. 

"... jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!"


2 megjegyzés:

  1. Mi a helyzet a tárgy/jutifalat nélküli játékkal? Amikor csak test a testtel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az már magasabb fokozat.:-) Kezdő gazdának tapasztalat szerint kezelhetőbb a dolog, ha tárggyal csinálja, aztán ha jól megy és ráérez az ízére, hajrá! határ a csillagos.

      Törlés