2012. december 31., hétfő

A Világ megmaradt

Csak 2012-nek lett vége, végre. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem eléggé kuka volt ez az év, amolyan állóvíz, semmi különösebb előrelépés nem történt. Ha kimarad, észre se veszem.
Ilyenkor valahogy muszájlik értékelést, összegzést írni az évről, hát legyen. Pár dolog azért történt kutyás szempontból. 

Ami a legjobb, hogy Dorka a K99 engedelmességi és ügyességi ágazatban is 7-es szinten van, ez azért a 9-es skálán elég menő. Az abszolút ranglistán 53. helyen állunk. 

Nyáron először vettünk részt az ELTE-Top Mancs Kutyaetológiai Táborban, részben már írtam róla, de majd még fogok szerintem. Jól sikerült a hepaj, volt fürcsi, kiképzések, agility, fürcsi, etológiai kísérletek, őrző-védőzés, fürcsi, esti borozások, Dorkának játék orrvérzésig, na meg egy kis fürcsi. Az utolsó napokon már felkelni is alig akart az állat, annyira kész volt. Képzelhetitek akkor a többi kutyát. 
Ott találkoztunk először Málnával, a tesóval, és Szederrel, az unokaöcsivel. Tiszta bogyósgyümölcs-gyűjtemény, Dorkát kineveztem Ribizlinek. 
Táboron kívül is voltunk néhány etológiai teszten, ezekről is lesz még szó.

Ősszel elkezdtünk újra agilityzni, sok köszönet Kaszinak érte, hogy bevállalt minket. Az egy dolog, hogy nekem nagyon tetszik, de Dorka konkrétan erre született. Nem mintha olyan ügyes lenne, csak annyira élvezi. 

Beiratkoztam a "Habilitációs kutyakiképző" címen futó OKJ-képzésre, gyűjtöm a használhatatlan papírokat a diplomám mellé... de ebben a témában legalább már van némi gyakorlatom, szemben a metszéssel és társaival. Tavasszal még vizsga is lesz belőle, bizony. 
Terveim szerint tovább okosíttatom magam a témában, mozgássérült-segítő kutyák kiképzése az irány. Van némi személyes érdekeltség benne, mert a februári gerinctörésem idején jól jött Dorka fantasztikus felfogóképessége. A derékból hajlás elég felejtős volt hónapokig, úgyhogy ha leejtettem valamit, rögtön négylábú segítségért kiáltottam. 

Áprilisban voltunk a zselici Csillagos Égbolt Rezervátumban, tökugyanolyan tiszta az ég, mint Zalában, a somogyi táj meg tökmáshogy gyönyörű. Volt sütögetés is, megállapítottam hogy Büdi nem fél a tűztől, ha abból kajaszag árad. 

Laura és Rob a nyomorban
Júniusban Robék elköltöztek , ami persze csak nekünk rossz, mert így nem nagyon maradt megfelelően genya sétapartnerünk (Rob merte egyedül fenékbecsípni, és ezzel a sikítozásig felidegesíteni Dorist). Nekik valószínűleg nagyon is jó a Fülöp-szigeteken, mint a mellékelt ábra mutatja. 

Anita is elköltözött Dodistul, mondjuk ő legalább nem annyira messze. Nekem speciel hiányoznak a gunyoros beszólásai. 

A két jóság
Viszont megismertük Chilit, kár, hogy nehezen tudjuk összeszervezni a közös sétákat, mert ideális játszótárs, ugyanolyan ördögfióka, mint Dorka. Malinois tutira van benne, másik összetevőként fekete német juhászra tippelnék, mindenesetre egy kegyetlenül okos, élénk munkakutya az eredmény. Rendesen drillezi is a gazdáit, mint anno Dorci tette. 

Nagyjából ennyi volt, ja, meg elkezdtem ezt a blogot végre, tervben volt egy ideje. 
Ahogy kinézek az ablakon, sötét van és tejfölsűrű köd, úgyhogy indulunk a Gellérthegyre megnézni a kilátást. :-D

Újévre pedig ex-tánccsoportom, a Fairy Tales oszlopos tagjának, Annának jókívánságát tudom csak ismételni: 

A jövő évetek legyen frenetikusan szuper! 

2012. december 30., vasárnap

Gazdik és egyéb állatfajták

Avagy: miért tartunk kutyát?


Jó esetben mert szeretjük. Amúgy meg attól függ... ahány gazda, annyi válasz. Azért megpróbálom összeszedni.

Előre leszögezem, erősen sarkított poszt lesz, nyilvánvalóan nem skatulyázható be senki egyetlen adott kategóriába - na meg nem is a skatulyázás a cél. Mint ahogy a horoszkóprovat is sült hülyeség, ha szó szerint vesszük, és kizárólag születésnapunk alapján azonosulni tudunk mintegy hatszázmillió emberrel*, közben persze mind egyéniségek vagyunk. :-p
Szóval biztos lesznek átfedések, lesz olyan amit elfelejtek említeni, lesznek sértődések. Akinek nem inge... Fogyasztása komolytalanul javasolt.

Na, uccu neki.

*egy alkalommal elkezdtük kiszámítani kombinatorikai módszerekkel, hányféle konstelláció (és ezáltal személyiségtípus) lehetséges, ha csak a legalapvetőbb asztrológiai változókat (bolygók, jelek, házak, fényszögek) variáljuk. Hétmilliárd után abbahagytuk a számolást, pedig még messze nem értünk a végére.

Vidéken, falun, kertesházas övezetben - ahogy tetszik


Egyfajta hagyományőrzésből, megszokásból. Mert mindenkinek van. A szomszédnak is. Mert kölykezett a Buksi nyolcat, és kaptunk mi is egyet. Amúgy jól jött, legalább nem kell megjavítani a csengőt. 
Ők azok a tipikus kerti kutyák, akikről már írtam pár bejegyzéssel ezelőtt. Még az a jobbik eset, ha gazdi mobil kerti elemnek tekinti, mint valami furcsa dísznövényt; néha meglocsolja, műtrágyázza, de amúgy nem sokat törődik vele. Viszont nemegyszer hallok olyan esetről, mikor gazdi kinevezi magát kutyakiképzőnek, és neveli a fenevadat.  
Ez úgy néz ki, hogy áthívja valamelyik falubeli cimborát, hogy agyabugyálja el a házőrzőt, mondván, vaduljon a dög. A kutya már félőrült a rettegéstől, fogalma sincs a  miértről, egy felreppenő verébcsapattól is összerezzen, de a kiképzés folytatódik. Ha kicsit is önállóbb lélek, az első adandó alkalommal megszökik, bár ettől nem lesz jobb neki. Vagy elüti egy autó/vonat/sörétes puska, vagy pedig előbb-utóbb visszakerül a gazdához, és akkor jön a büntetés. Emberünk leleményes, sokféleképp torol. Első körben mindenképp agyabugya és náspáng. Aztán jön a bezárás, lehetőleg minél szűkebb helyre, törjön csak az akarat. Biztos, ami tuti, napokig enni se kap. Helyette annál több ordítozást, ütleget, értse meg alaposan, milyen komisz volt. Ha továbbra is télakol, netán félelemből visszatámad, jön a kisbalta - és az új kutya.
Itt szúrnám be, hogy a kutyák nem haragtartók, tehát nem tudnak értelmezni már egy ötperces "most jól bosszút állok"-ot sem, cserébe a négy-ötéves gyerekek kognitív képességeivel rendelkeznek, tehát csak egy gondolatkísérlet erejéig helyettesítsünk be velük (lásd Csányi Vilmos könyvét). Csúf látvány.
Mordori vidékeken egyébként valamiért előszeretettel keresik házőrzőnek a német juhászt és keverékeit. A fajta benne van a legokosabb kutyák top 10-es listájában, és mint ilyen, különösen megsínyli az agyatlan gazdát.

Divatkiegészítőként


Gondolok itt a tipikus társasági kutyákra és ölebekre, ritkán az agarak, collie-k is beleesnek. Lényeg, hogy csini nippként lehessen őket hordani, jól álljanak rajtuk a masnik, ruhácskák, Swarovski nyakörvek. Gazdijaikra egész iparág épül, ők vesznek meg minden tökfölösleges bizbaszt ami a kisállatboltokban fellelhető, a csontocskamintás plüsspárnától a kaviáros jutifalatig. 
Ezek a kutyák mindent, de tényleg mindent megkapnak, csak egyvalamit nem: hogy kutyaként bánjanak velük. Szerencsétlenekben még ott bujkál az ősi farkas, és nem érti, mit keres itt talpig hülyében. 

Társpótléknak


Nem kell feltétlenül magányosnak lenni, élhet valaki párkapcsolatban, lehet gyereke, mégis erősen antropomorfizálja a kutyáját és kicsit nemnormálisan kezeli. De főleg az egyedülálló, egyedül élő, gyakran az idősebb korosztályba tartozókra igaz. 
Állataik rettentősok szeretetet kapnak. Néha túl sokat. Nem elég a babusgatás, simogatás, mindig leesik egy kis ez-az az asztalról, sokszor egyáltalán nem kutyának való dolgok; csokika, cukorka, kekszecske. Az eb szuperszónikus sebességgel ölti fel a hordóalkatot, hiába magyarázza az állatorvos, hogy mennyire nem tesz ez jót a szívének, ereinek, ízületeinek, válaszként gazdi annyit hebeg, hogy de hát olyan szépen néz szegényke. 
Vannak ugyanakkor nagyon is tudatos kutyatartók, akik odafigyelnek kedvencük étrendjére, mozognak vele sokat, kutyasuliba viszik, bújják a szak- és egyéb irodalmat, minden elérhetőt biztosítanak az ebnek masszázstól az aquafitnessig.
Ami közös: mivel a kutyától megkapják azt, amit senki mástól, vagyis a feltétel nélküli szeretetet, ezért nincs szívük fegyelmezni őt. A blöki pedig hipphopp a fejükre nő. Nem vagyok egy Cesar Millan-rajongó, de az általa felállított szentháromsággal maximálisan egyetértek - a kutyának egyenlő arányban van szüksége szeretetre, mozgásra és fegyelemre.  

Túldimenzionált állatszeretetből


Biztos mindenki találkozott már a típussal, ha máshol nem, a bulvárhírekben: a delikvens maga köré gyűjt minden kóbor, kidobott, elaltatásra ítélt, interneten köröztetett páriát. Vagy legalábbis minél többet. 
Nem azokra gondolok, akik reálisan felmérik, hány állatot tudnak ellátni, foglalkozni velük, helyet biztosítani nekik, vagy akik szigorúan ideiglenesen fogadják be őket. Inkább azokra, akik mondjuk egy harminc négyzetméteres lakásba zsúfolnak be nyakló nélkül kutyákat, macskákat, tücsköt, továbbá bogarat.
Általában gőzük nincs állataik igényeiről, szeretetük kimerül abban, hogy befogadják, etetik és babusgatják őket. Hatalmasan meglepődnek, ha a kutya mondjuk harap is azon kívül, hogy tündibündi. De persze megbocsátanak, mert hát ugye a hányattatott sors.
Egy állat elaltatása szerintük a létező legaljasabb dolog (még akkor is, ha az az egyetlen humánus megoldás). Vállukra veszik az állatvilág sorsát, együtt szenvednek minden broilercsirkével.  Ezerrel zaklatnak mindenkit az egész ismeretségi körükben, hogy tegyenek valamit, osszák meg (ők voltak az utolsó csepp a fb-profilom törléséhez), és milyen szívtelen önzők, ha nem. Mindenáron meg akarnak győzni arról, hogy a meglevő állatod mennyire örülne egy játszótársnak, akkor is, ha egy zoofób macskával élsz. Ha van már vagy nyolc állatod, akkor pláne; szerintük eggyel több vagy kevesebb igazán nem számít. Végül is a te anyagi-, érzelmi- és időráfordításod nekik nem fáj.   

Szaporításért


Tudatosan, felelősségteljesen, garanciát vállalva kutyát tenyészteni nem túl kifizetődő móka, divathullámokon kívül eső fajta esetén jó, ha az önköltség visszajön a kölykök árán. Akik már születésük előtt rengetegbe kerülnek; egy neves kennelből származó, tenyészthető szuka eleve nem két fillér, fel kell nevelni minőségi kaján, oltatni minden évben, kiállításokra, tenyészszemlére, esetleg munkavizsgákra vinni, szűrni a fajtára jellemző vagy előfordulásra esélyes betegségekre. Fizetős az idegen kannal fedeztetés, csőstül jönnek az állatorvosi költségek végig a vemhesség alatt és ellés után, túl nagy alom esetén dajkakutyát kell keríteni vagy cumisüvegből tápoltatni, perkálni kell az kölykök oltásainak és féreghajtásának költségeit, chipelést, törzskönyveztetést, kölyöktápot...
Hát mennyivel egyszerűbb keresni egy olyan fajtát, ahol a szaporulat darabjáért százezreket lehet kaszálni, fentieket mind lespórolni, aztán reklamáció esetén széttárni a karunkat?! Sokkal. 

Kiállításszédelgésből


Némi átfedés van a divatkiegészítőként tartott ebekkel, csak itt nem az átlagember, hanem a kutyás társadalom előtt kell felvágni. 
A lényeg, hogy minél több trófea learatásra kerüljön, ha az eb külleme túl szerény az igazi elitbe kerüléshez, akkor is van megoldás; mindenféle noname dunyhafelsőpusztai kiállításra kell benevezni, ahol jó eséllyel az egyedüli indulóként meg lehet nyerni a versenyt. Nagy a gyűjtési szenvedély, mert úgy lehet jó áron eladni a leendő ivadékokat, ha a szülők pedigréjében minél több a plecsni. Magyarországon legalábbis. Sajnos ez azt vonzza be, hogy ész nélkül megy a küllemre tenyésztés; a kiegyensúlyozott idegrendszer, fajtajelleg, egészség pedig mindinkább a háttérbe szorul. 
Agyatlan amúgy, ami az ilyen kiállításokon megy. Timberrel egyszer neveztünk be egy CAC-ra, vagy húsz évvel ezelőtt, vedlési időszakban. Ott tettem le a hajam, amikor láttam, hogy az összes grönis ezerrel hajlakkozza a kutyáját, próbálva visszaragasztgatni rá a lehullófélben levő vedledéket. És nagyon utáltak engem, mert egyrészt lepfújoltam a kezelést, másrészt meg valamiért azt hitték, őket akarom kitúrni a babérjaikból. Azt látták, hogy megjelenik egy csinos ismeretlen versenyző - mármint Timber, nem én! - , és ki tudja, mik a céljai. 
Dorka nem elég szép ehhez a bolhacirkuszhoz, úgyhogy legalább ezen a területen nem kap táptalajt a sznobizmusom. Tiszta mázli, mert egy valag pénz a nevezési díj. 
Itt azért egész jól néz ki

Megajándékozódtunk vele


Milyen jó ötlet, nem? Karácsonyra, szülinapra, vagy mert már annyit nyafogott érte a gyerek. Igazán megfontolt dolog valakinek a nyakába sózni 10-15 évnyi felelősséget, áh, picit sem kicseszés. Már ha van felelősségérzete az ajándékozottnak. Eleget fanyalogtam már, feltételezzük, hogy van. 
Fentiekre vannak példáim is, szerencsére mind hepiendes. A parki kutyaközösség egyik tagja konkrétan szülinapi ajándékként érkezett, édesgazdája a mai napig el van ájulva tőle, imádja, félti, tutujgatja, Gipsy meg jól visszaél ezzel. :-) A nyafogós gyerek pedig... hát, az én voltam. 
Nem vettem túl szépen az akadályt, hülyekamasz-koromat éltem épp, a kutyát pedig egy ideggyenge, túltenyésztett spániel képviselte - nem a legjobb párosítás. Mai napig látszanak harapásnyomai, némelyik jogos volt.
A kezdeti lelkesedés után szívesen lepasszoltam volna a szüleimnek a reggeli sétáltatásokat (főleg ha előző este lumpolnivalóm akadt), az etetés előtti főzőcskézést (hol voltak még akkor a tápok!), meg az összes többi nyűgöt, de keményen beintettek. Jól tették. Hozzászoktam, tanultam belőle, és amikor Dolly veseelégtelenségben elpusztult, már tudatosabban szerettem volna utódot. Apám viszont nem szándékozott ismét újratapétázni és újraszőnyegezni a lakást, úgyhogy a következő kutyára várnom kellett, míg elköltözhettem otthonról. De Timber nagyon megérte a várakozást.

Munkára


Hiszen erre lettek eredetileg szelektálva, célirányosan tenyésztve. Ha találkozik a hatékony kiképzési módszer a megfelelő habitusú kutyával, rengeteg mindenre használható az eredmény: terelésre, őrzésre, vadászatra, nyomkövetésre, drog-, fegyver- illetve sebesültek keresésére, terápiás- és segítőcélra... vagy amire akarjuk. 
Ide vehetjük a direkt célra tartott hobbikutyákat, akikkel például agilityznek, szánt húzatnak, műnyulat kergettetnek vagy különféle munkavizsgákon mennek végig. És akár azokat is, akiknek az a feladatuk, hogy minél egészségesebb, a fajtajelleget leginkább hordozó utódokat neveljenek. 

Családtagnak


Nem valaki pótlására, hanem önálló jogú új tagként. Nincs rossz soruk, még ha el is kell viselniük  néha némi húzást-nyúzást a gyerekek részéről. 

Erődemonstráció részeként


Amihez a kigyúrt bullterrieren kívül hozzátartozik a kigyúrt gazdi, golyófej, tokás tarkó, több-kevesebb rasszizmus.  Nem is sorolom tovább a sztereotípiákat. 
A tragédia ebben a kategóriában a hozzá nem értés, ami persze a többinél is fennáll, de azért nem mindegy, hogy egy rágcsálórém yorkshire terrier csimpaszkodik az ember bokájába, vagy egy krokodilállkapcsú staffordshire. Fegyver az is, meg a Parabellum is. Csak épp utóbbinak nincs önálló akarata. 
Persze létezik békés felhasználásuk is, mint például itt:



Házi labornak


Hogy az etológus is tudjon karosszékből kísérletezni és megfigyelni. 


Igazából hóttmindegy, mi volt a kutya beszerzését kiváltó tényező, a lényeg, hogy próbáljuk meg kutyaként bánni vele, hiszen kizárólag akként tud létezni, viselkedni. Emberi mintákba kényszerítéssel összezavarjuk, félreértések kerekedhetnek belőle - lássuk be, hogy a mi lehetőségeink sokkal jobbak az ő megértésére, mint fordítva. Valójában a kutya még mindig "csak" egy hihetetlenül intelligens, szociális viszonyokra érzékeny ragadozó; hagyjuk meg ennek, akkor lesz a legboldogabb.

A legvégére pedig jöjjön két különösen idióta gazda, lol!

2012. december 25., kedd

Rudolph és társai...

...azaz: Dasher, Dancer, Prancer, Vixen, Comet, Cupid, Donner és Blitzen.

A képről* hiányzik Teo, Dása és Ariel, velük lenne teljes a K99 (és a rénszarvas-) csapat.

*melyért köszönet Ferenczy Tamásnak

Ők mind nagyon komoly, vizsgázott kutyák! ;-)

2012. december 23., vasárnap

K99

Tegnap levizsgáztunk végre E7-ből. Nem lett túl szép, 81 pont*, de legalább megvan.

*100-ból. 70-től van meg.

Tavasz óta nyomasztott az ügy, amikor is nekifutottunk ugyanennek a vizsgának, de csúfos kizárás lett belőle. Végül csak röhögtem, mert nem hittem volna, hogy ilyen velünk is megeshet. Hogy mi történt?
Nos, három dolog diszkvalifikálhatja a vizsgázó párost: 1. ha valaki agresszívan nyilvánul meg (megharapja a kutya a gazdát, a gazda a kutyát, vagy bármelyikük a bírót), 2. ha a kutya kikerül a gazda irányítása alól (vagyis világgá szalad, vagy pl. elbújik egy bokor mögé, hogy ő mostantól inkább sün), 3. ha a kutya - vagy a gazda - a pályára ürít.

Mint már írtam régebben, Dorcit eléggé le kell fárasztani ilyen események előtt, hogy legyen egy kis esélyem magamra vonni a figyelmét. Ez meg is történt, reggeli sétánál rohangált egyet a haverokkal, aztán a megmérettetés előtt megint, váltott kutyákkal. Indult a vizsga, hogy ne legyen senkinek láb alatt az állatka, betettem a bokszába. Amikor mi következtünk, kivettem, és már álltunk is az alapvonalra, kezdtük a lábnál követést  Megyünk, mendegélünk,  egyszer csak Dorka elmarad. Nézek hátra, mi van - hát az van, hogy a rohangálás után teleitta magát, aztán doboz, aztán... hát neki már nagyon kellett. Még az a szerencse, hogy gátlástalanul leguggolt az egész hacacáré elején, legalább nem szenvedtük végig az egészet feleslegesen. :-)

Lássuk, mit is hagytunk ki. Az engedelmességi vizsga 7-es szintjén a következőket kell teljesíteni: lábnál követés fordulásokkal, irány- és tempóváltásokkal, mozgó csoport kerülése, menet közben ültetés, fektetés, állítás, apport sík talajon, akadályon és ferde palánkon át, előreküldés 30 méterre, helybenmaradás. Nem is sok, ugye? Az ördög itt is a részletekben (és Dorkában...) rejlik. 

Szabályos lábnál követés során a kutya szinte rásimul a gazda térdére, minden mozdulatát azonnal követi, közben végig figyeli urát és parancsolóját. Doris verziója: valahol a lábamtól vett 20-50 cm-es sávban bóklászik, ha izgi szag jön szembe, azt megvizsgálja legalább menet közben, nézelődik, látványosan unatkozik, szerinte minden esemény izgalmasabb ennél. Mivel a gyakorlatok során csak adott számú vezényszót és kézjelet adhatok neki, próbálok az orrom alatt pisszegni, kurrogni, krahácsolni, röfögni neki, hogy rám figyeljen már, és ugyan méltóztasson közelebb fáradni. 

Menet közben ültetés úgy kellene kinézzen, hogy tempósan haladunk, egyszer csak elrikkantom magam, hogy "Ülj!", a kutyának abban a pillanatban le kell tennie a hátsóját anélkül, hogy én megtorpannék, hátranéznék vagy kézjelet adnék. Addig kell ott ücsörögnie, amíg megfordulok, várok egy kicsit, majd visszamegyek érte. Dorcinak a vizsgán szerencsére pont leesett, mi van, egyedül annyit hibázott, hogy a bíró szerint lassan ült le. Istenem... de legalább leült! És nem lefeküdt, mint gyakorlásnál szokta, nem maradt állva, nem jött tovább.
Menet közben fektetés és állítás ugyanez, azzal nehezítve, hogy 7-es szinten a "menet közben" futás közbent jelent. Mindkét esetben továbbfutok, megfordulok, várok egy kicsit majd behívom az ebet. És az se mindegy, hogy jön ilyenkor; lelkesen rohanva kellene, előttem megtorpanva és magától leülve. Pont előttem, egyenesen, a fejével szinte rám simulva, nem pedig ferdén, legalább 20 centire tőlem, ahogy Dorka. 

Apport. Húú, ebben mennyi hibalehetőség van! Az összeset végigjártuk anno. A teljesség igénye nélkül: parancs nélkül elindul. Nem veszi fel azonnal az apportot. Nem szabályosan veszi fel (a középső keskeny részen fogva). Nem hozza vissza. Visszahozza, de ledobja a földre. Nem dobja le, de nem ül be elém szorosan. Beül, de ferdén. Jól ül be, de nem tartja a fát míg elveszem, hanem elengedi. Tartja, elvétel után viszont külön parancs nélkül igazodik... és az akadályon át apportíroztatás még ezer fincsi csapdát rejt! 
Ki lehet kerülni az akadályt, lehet mögötte percekig keresgélni, hova is esett a fa, visszafelé az akadályt meglátva inkább elejteni a cuccot, persze visszafelé is egyszerűbb ugrálás helyett kerülni, vagy még viccesebb átbújni alatta... ez a feladat legalább mókás, nem olyan uncsi, mint a hülye katonás menetgyakorlatok! Azt szeressék csak a németjuhászok meg a rotweilerek. 

Az előreküldés ehhez képest már baromi könnyű, csak arra kell rávenni az ebet, hogy vezényszóra ész nélkül rohanjon előre lehetőleg egyenesen, amíg meg nem hallja a fektető parancsot. Eleinte nagyon nem értik, miért kell teperni, ha nincs is ott semmi (persze gyakorlás során gyakran pont ezért van - kedvenc játék, rongyocska, ilyesmi. Csak aztán rá kell venni, hogy akkor is szaladjon, ha már nincs ott a csábtárgy). Visszakanyarodnak, néznek a gazdára, hogy ezt most miért és meddig és különben is, hülye vagy te, miért fussak el tőled, ha eddig azon izmoztál, hogy menjek vissza?! 
Másik verzió szerint annyira belejönnek, hogy hiába ordibál a gazdi hogy most már elég és feküdj, és FEKÜDJ, vagy legalább állj már meg, te büdös dög, csakazértis lendületesen kiszaladnak a világból. Esetleg visszabocognak megnézni, mi baja a gazdinak, hiszen lila a feje és nagyon hadonászik. 

Helyben maradás, ez viszonylag jól megy, minden reggel gyakoroljuk amikor kifliért megyek. Dorci már a saroktól rohan a bolthoz, és várakozón beül a szokott helyére a bejárat mellé. Ha foglalt - árut pakolnak, tötymörög egy vásárló, vagy másik kutya van odakötve -, célzatosan toporog és csúnyán néz. Gyönyörűen megvár, nem hagy ott még kutyáért se, pedig ez tőle nagy szó. Azt szokta rühelleni, ha valaki simogatni akarja, ilyenkor látványosan küzd benne a helyben maradás kényszere és az idegen kéz érintése iránti utálat, és mivel az eszébe se jut, hogy harapjon, próbál úgy elhajolni, hogy közben ott is maradjon. Egy hattyú sehol sincs hozzá képest. 
Szóval ez a feladat működik vizsgahelyzetben is, csak arra kell figyelni, hogy szó szerint veszi; helyben marad, és nem helyzetben. Vagyis neki belefér, hogy időnként felüljön, felálljon. A bírónak nem. 

Mint mindegyik K99 ágazatban, az engedelmességiben is 9 szint van, lehet mazsolázgatni, kinek melyik felel meg. Az alacsonyabb szintek követelményei nagyjából megegyeznek a BH vizsgáéval, aztán egyre bonyolultabb feladatok jönnek, és egyre szigorodik a kivitelezés megítélése is. Azt hiszem, jó ideig megelégszem a 7-es szint teljesítésével, a 9-esben már idiótán nehéz gyakorlatok vannak. Esetleg majd szépítünk a 81 ponton, de ezzel csak csínján merek gondolni, mert eddig szinte mindenki megbukott, aki javítani akart a meglevő eredményén, vagyis másodszorra a 70 pontot se érte el... 

Úgy tervezem, tavasszal az ügyességi 9-es szintjének futunk neki, jó sokat kell még rá készülni, de jóval szórakoztatóbb, mint az E. Van benne agilityre hajazó ugrabugra, vicces apportfeladat, különböző bólyákhoz rohangálás, szoborjáték (futás közben megtorpanás), távirányítás (néma csendben, messziről kalimpálva kell megértetnünk a négylábúval, mit is akarunk tőle), gazdi cipőjének kiválasztása egy kupac másikból. Szag alapján.  Ráadásul az Ü-ben a legtöbb feladatnál lehet dumálni a kutyához, mutogatni neki, dicsérni, játszani vele, míg az E-ben maximum a feladat végén kaphat egy "jól van"-t meg egy vállveregetést. Á la echte munkakutya. 

Valamikor belekezdünk az őrző-védő sorozatba is, főleg azért, mert látom, hogy a többi kutya mennyire piszkosul élvezi. Lehet őrjöngeni, ugatni, rohanni, zsákmányt elkapni, cibálni... mindent, amire az ösztöneik amúgy is sarkallják őket. Mindezt persze játékosan, végig kontroll alatt, egyszer sem elvadulva. 
Amikor először láttam Grimbuszt, Tamás kutyáját, pont ŐV-t gyakoroltak vele. Csak annyi jött le, hogy egy színizom malinois nyálát fröcskölve, tombolva ugat, majd amikor elengedték a nyakörvét, kiló hússzal rontott rá a Michelinbaba-szerűre bugyolált segédre, elkapta a karját és úgy fogta, hogy lóbálni lehetett rajta. Vezényszóra nagy nehezen elengedte, de ott ordibált tovább mellette és a legkisebb moccanásra újra ugrott. 
Ezek után nem nagyon mertem barátkozni Grimbusszal, tartottam a három lépést inkább jó ideig. Addig, amíg nem találkoztam az igazi énjével, merthogy ez a vadállat valójában egy smúzolós, hízelgős, csupaszív és maximálisan filantróp kutya. Úgy tud bújni és rajongani, ahogy Dorci sose. A támadás neki játék, ugyanúgy mint a frízbi (azért is széttépi magát, annyira imádja), a látszat ellenére fikarcnyi agresszió sincs benne. De hát az ŐV-t aszerint pontozzák, hogy mennyire tudja elhitetni az ellenkezőjét. Tegnap Winstonnak ez igen jól sikerült, holott a labradorok aztán végképp nem a vérszomjukról híresek. 

Mindenkinek más-más feladat tetszik a csapatban, Dása például valójában egy (orosz) balerina, neki minden olyan dolog fekszik, ahol ugrani, felmászni, piruettezni kell. Guru lába ifjúkorában megsérült, ő marad a talajtornánál, akadály vagy palló láttán félénk kölyök lesz a vezérhímből. Tücsi teljesen rá van gyógyulva a gazdájára, ő szeret szorosan együttműködni, önálló feladatmegoldásban kicsit elveszett, Dorka viszont inkább saját utakon jár. Kópé pedig... ő univerzális, amilyen pici, olyan ügyes.

Akármennyire nehezemre esik, el kell ismernem, hogy minden bulis, élvezetes és izgalmas ügyességi, őrző-védő és nyomkövető képzés kivitelezhetetlen engedelmes alapok nélkül. Nem kell feltétlenül 5-ös vagy 6-os szintnél feljebb menni, de a régi jó BH-vizsgának megfeleltethető fegyelmezettség nélkül egyszerűen nincs meg az az összhang és egymásra figyelés kutya és gazda között, ami egy-egy feladatrész kidolgozásához, és a részek összerakásához kell. Nem mindegy, hogy egy bolhazsákkal dolgozunk, vagy egy zsák bolhával... 

A K99 csapat


2012. december 13., csütörtök

Utazások négylábúmmal - 2.rész


Délelőtti szépségszundi
Dorka régóta edződött a lábamnál történő utazás tekintetében, egyre ritkábban akart felkulpászkodni az ölembe nézelődni (régen, ha unatkozott, egyre feljebb tornászta magát, míg ki nem kötött a vállamon, és ott megült, mint valami büdös nagy fekete kakadu), de azt én se gondoltam volna, hogy a több száz kilométeres meneteket ilyen jól fogja bírni. Hamar leesett neki, hogy ha nem az én autómmal megyünk, akkor hosszú lesz az út, és beszállás után öt perccel már neki is látott a délelőtti szépségszundijának.

Nürnbergig viszonylag eseménytelen volt utunk, odaérve csak azért kavarogtunk kicsit, mert semmilyen használható térkép nem volt nálunk, a szállodánk meg fenn volt valami hegyen a zöldövezetben. (Mintha a XII. kerületben kéne megtalálni valamit. Hiába vagyok pösti, sőt budai lyány, ott még mindig simán eltévedek.)
Mindegy, megtaláltuk, lecuccoltunk, kivittük az erdőbe az ebállatot, hadd szaladgálja ki az egész napos jókutyaságot*, aztán irány a wellness részleg... de mi legyen Büdivel? Hiába kutyabarát a hotel, azért uszodába, szaunába nem engedik be. Mi viszont nagyonnagyon vágytunk egy kis lazulásra még a vacsi előtt. Végül megegyeztünk, hogy Dorka nagylány már, tud vigyázni magára, úgyhogy otthagytuk a szobában. Volt némi nyüffnyaff, de semmit nem rosszalkodott - persze mi is csak csobbantunk egyet, aztán tepertünk vissza.

*egészen eddig tartott neki a jóság, ugyanis seperc alatt eltűnt az erdőben, és egy békalencsés tavacskából került elő rém vigyorogva. 

Lazulás a hajóhotel előkertjében

Másnap pedig már a meseszerű Bruges-ben aludtunk... mivel tényleg hatalmas volt választék kutyabarát szálláshelyekből, ragaszkodtam hozzá, hogy a hajóhotelt válasszuk. A helyszínen derült ki, mennyire jól tettük; a "Bárka" mellett hatalmas park terült el, ahol letudhattuk a reggeli-esti sétákat, a parkolás ingyenes, a belváros gyalog 10 percre. Arról nem is beszélve, mennyire romantikus volt a hullámok ringására elaludni , és a hajó étterme... jajj. Életveszélyes. A derékbőségre mindenképp letális.
Cuki szomszédaink is voltak, mint kiderítettük, nem vízityúkok, hanem szárcsák. Sejtettük, hogy kilétükkel kapcsolatban a szállodás által adott  tájékoztatás - water-chicken - nem teljesen fedi a valóságot... reggelenként áteveztek a szobánk alól az étterem ablakaihoz, ott valahogy mindig kiesett nekik némi potyakaja. :-)

Mivel itt négy éjszakán át maradtunk, Doris be tudta lakni a helyet, és egyáltalán nem aggódott, ha fél-egy órára magára hagytuk. Lefeküdt a kis takarójára, és olyan nyugodtan várt, mint itthon. (Legalább ezt is megtudtuk, a későbbiekben csak akkor hagytuk magára idegen helyen, ha már eltöltöttünk ott vele egy kis időt, ideálisan minimum egy éjszakát.) Szerencsére szinte soha nem kellett elválnunk tőle, jöhetett velünk kávézóba, várost nézni, a helyiekkel ismerkedni... és ha már ennyit utaztunk érte, gyerünk a tengerhez pancsolni!

Belga kutya Bruges főterén
Idegen kultúrák találkozása










Valószínűleg rengeteg strand van Belgiumban, én egyről tudtam biztosan, ami Knokke-Heist mellett található, illetve benne, jelesül a városi sétány tengerparti fele. És húsz évvel ezelőtt - amikor legutóbb arra jártam - tutira be lehetett menni kutyával, anno én is vittem kettőt. Tehát irány Knokke.
Ezt muszáj volt lefotózni, Dorka az
arányok miatt ücsörög mellette.
Amúgy Porsche 550 Spyder,
aka James Dean's 'Little Bastard' 
Pár dolog azért változott húsz év alatt... bár már akkor is gazdag város volt, vagy nem volt ennyire az, vagy csak kamaszszemem még nem volt rá fogékony. Mindenesetre most leesett állal bámultuk a menő divatmárkák csilivili üzleteit, a képzőművészeti galériákat, a hiperelegáns kávézókat, az autókat. KK főleg azokat. :-) Tisztára északi-tengeri Monaco.

Amikor végre kikeveredtünk a partra, az első dolog, ami szembejött velünk, egy hatalmas tábla volt (francokat egy, ötven méterenként ismétlődött), rajta stilizált kutya - vastag vörös vonallal áthúzva. Basszasz. Igaz, volt alatta kiegészítés, hogy ez csak április 1. és szeptember 30. között érvényes, de augusztus lévén ez minket nem nagyon vigasztalt.
Az ugye tiszta sor, hogy ha már itt vagyunk, be KELL menni a vízbe?! Akkor is, ha jókorát kell kerülni a kikötő felé, mert több kilométer hosszú a tetű sétány. Akkor is, ha fúj az északi szél, max. 22°C van, a víz pedig kb. 17-18°C. Jó kis belga nyár, hihi. Persze Dorist zavarta a legkevésbé, lelkesen ugrálta át a hullámokat, és sokadszorra se hitte el, hogy a sós víz nem finom.

Menjünk már! 
Németország, Belgium és Hollandia nem nagyon tér el egymástól kutyás szempontból; a legtöbb helyen szívesen látják az ebet, az utcán mosolyognak rá az emberek, és nincs a járdákon kutyagumi. Változó, hogy melyik hotelben hova lehet bevinni, Bruges-ben, Stuttgartban velünk jött mindenhova, Amszterdamban a reggelizőhelyiségbe nem  vihettük be, ugyanakkor kikötötték, hogy a szobában sem lehet egyedül hagyni.* (Utóbbi szabály teljesen érthető a szálloda szempontjából, valószínűleg nem egy szeparációs stresszes kutya szedte már szét kínjában a berendezést, vagy slisszolt ki a takarítók mellett és ment világgá. Kevés gazdának jut eszébe, hogy utazás előtt rombolás esetére is biztosítást kössön, pedig létezik ilyen.)
Amerre jártunk, mindenütt akadtak jó nagy parkok, ahol el lehetett engedni futkározni, igaz, többnyire a városban sem volt rajta póráz, elvégre tud ő kultúrkutya is lenni, ha nagyon muszáj. Csak egyszer szólt egy rendőrnő - nagyon udvariasan és kifogástalan angolsággal - , hogy tegyük rá a pórázt, onnantól kezdve a forgalmasabb helyeken inkább madzagra vettük az állatkát.

*Kérdeztük, akkor ezt most hogy...? Tanácstalan pingvinezés volt a válasz, úgyhogy inkább kihagytuk a reggelit a hotelben, városszerte remek kis kávézók csábítottak latte-folyamokkal és péksüti-hegyekkel. 

Azon viszont nagyon meglepődtem, hogy Belgiumban alig ismerték fel a fajtát. És nem hiszem, hogy azért, mert Dorka annyira eltérne az átlag groenendaeltől, egyszerűen az emberek nem találkoztak még belga juhásszal. Egyáltalán, normál méretű kutyát szinte nem is láttunk, csak kicsiket. Illetve volt egy fiatal pár kuvasszal... :-) És egyszer kiszúrtam egy tervuerent, lelkesen odatepertünk és kiderült, hogy a gazdája dán, épp úgy utazgat a kutyájával, mint mi.

Délutáni szépségszundi
Hamar eltelt a betervezett másfél hét, hazafelé Dorcinak ismét volt alkalma némi gyakorlásra szundi-ügyben. Összességében abszolút jól viselkedett az egész nyaralás alatt, pedig nem mondom, hogy nem voltak kétségeink. Bebizonyította, hogy odafigyeléssel, neveléssel egy iszonyú pörgős, élénk kutyából is nyugodt, megbízható társ válhat, aki még az ilyen hosszú úttal járó kiélezett helyzetekben is remekül viselkedik.


2012. december 9., vasárnap

Utazások négylábúmmal - 1.rész

Korábban már próbáltam árnyalni némiképp az idősebb és ifjabb generáció közti különbséget, és újabb Timber-Doris eltéréssel szembesültünk, amikor nyaralni indultunk. Ahogy Tinyónál megszoktam, lazán lepasszoltam a kisállatot a szüleimnek. Szerencséjükre ez egy rövidebb üdülés volt. Hazaérkezésünkkor anyám kedvesen mosolyogva fogadott minket, de gyanúsan tikkelt a szeme. A hangszálai bekrepáltak - próbálta párszor crescendóban visszahívni a törperakétát. Valamiért úgy éreztem, nem örülne, ha megint megkérnénk a négylábú unoka felügyeletére...
Ezután bepróbálkoztam a nővéremnél.  Elvégre van ott két kamasz gyerek, egy ereje teljében duzzadó férfiember, csak el tudnak bánni a kutyanövendékkel. Ismét alábecsültem Dorkát, de legalább nem unatkoztak. Főleg, amikor Joci - az erejeteljes, stb. férfi - éjjel egykor hazaért a munkából, próbált csendben matatni a zárral, a vendégről nem tudva. A házőrző felneszelt, azonnal üvöltve rohant teljesíteni kötelességét, Joci ijedtében elejtette a kulcsot, oldalra ugrott, neki a csengőnek. Ezt Doris még inkább zokon vette, világgá  is kürtölte a végveszedelmet, hogy aki eddig esetleg még nem tudott volna róla, értesüljön - a tízemeletes házban hallhatták páran... Szóval ez a lehetőség is bezárult. 
Nem sok opció maradt. Timberrel simán megoldható volt a családon, ismerősi körön belüli elhelyezés, vele még az abszolút kutyajáratlan barátnőm is elbírt. Őt fentiek után inkább nem kértem meg, túl jó cimbora. Egyszer kipróbáltunk egy kutyapanziót, drága volt és valahogy nem igazán voltunk meggyőződve arról, hogy tényleg sétáltatták is Büdit, szerintünk csak kicsapták a kertbe - ha szerencséje volt. Ha nem, akkor ketrecben töltötte idejét. Mindenesetre gyanúsan örvendezett, amikor érte mentünk. 

Timber még megvolt, amikor összebarátkoztam Zsófival, aki két házzal mellettünk lakik. Egy félős kelpie-t sétáltatott, és elég rossz véleménnyel volt a grönikről. (Nem az előítélet, hanem a tapasztalat beszélt belőle, késő-tini kora ellenére rengeteget tudott a kutyákról, évek óta dolgozott sportkutyákkal - agility, frisbee - , és időnként viselkedési problémás állatokat is elvállalt, mint például az akkor nála vendégeskedő kelpie, Jet*.) Véleménye hamar megváltozott; nem győzött ámuldozni Timbin, hogy milyen nyugis és kiegyensúlyozott, aztán meg Dorkán, hogy milyen pörgős és kiegyensúlyozott.  
Félve kérdeztem rá, esetleg lehet-e szó nála ebfelügyeletről, és oltárian megkönnyebbültem, amikor lelkesen elvállalta. (Akkor még nem tudtam, hogy időnként négyen is előfordulnak nála egyidejűleg, egyik sem szobaszőnyeg típus; egy kelpie, egy border, egy gröni és egy malinois. Utóbbiról nem is írtam a hárommal ezelőtti bejegyzésben, pedig ő a legkeményebb belga. Illetve van, aki szerint a laekenois, de az olyan, mint Columbo felesége; még senki nem látta.)  

*nem tudom, a kutyaértés nála tanult-e vagy veleszületett, de valami félelmetesen tehetséges a csaj. Victoria Stilwell nem halt meg, de benne reinkarnálódott.

A rövidebb utazásaink alatti kutyaszitter így megoldódott, Zsófinál nyugodt szívvel hagytam ott a blökit. Egy idő múlva kicsit nagymamás szituáció állt fel: Zsó volt a mindent megengedő, mindig játszó "nagyi", akinél ráadásul Shianne is ott van, én meg a szigorú szülő, akinél viselkedni kell. Pedig nála is tanult Doris új feladatokat, például a szlalomot, vagy az ölbeugrást. De gyanítom, hogy fegyelmező gyakorlatoknak a közelébe se mentek. :-)
Hosszabb eltávokra pedig maradt Ági, a másik nagymama: Dorka tenyésztője. Hozzá ugyan Ajkára - pontosabban Magyarpolányba - kell utazni, de cserébe ott van a kert, a tesók, Zoé (az anya) meg a mudik. Buli reggeltől-estig!

Szerelmetes reggelek 
Aki rosszul viselte a különválásokat, az inkább én voltam. Eleinte még megkönnyebbülést jelentett szabadságra menni a bosszúpisik, szétrágott könyvek, idegbajos séták világából, aztán ahogy Dorka egyre inkább társsá érett, annál hamarabb kezdett hiányozni. Tavalyelőtt még nélküle mentünk nyaralni, és végig azon lamentáltunk, milyen jól érezte volna magát ő is a legtöbb helyen, ahol voltunk. Tavaly aztán beérett az elhatározás: most már őt is visszük. 

Először a környékbeli tengerpartokban gondolkodtunk. Mindenáron "vizes" helyre akartunk menni, ahol végre nem problémázik senki azon, hogy a kutya is bejön fürdeni velünk. Barátaink meséltek Montenegro szépségeiről, ezért első célpontunk volt, de csak egyetlen kutyabarát szállodát találtunk. Nu, akkor menjünk egy kicsit nyugatabbra. Keresgéltünk szállást a szlovén és az olasz partokon, de vagy fullra tele voltak már, vagy piszok drágáért mérték a szobát.
Lassan már a tengerpartól is lemondtunk volna, legyen tó, irány Ausztria, a tiszta hegyi tavak és kutyabarát szállodák hazája. Találtunk is egy csoda helyet (a remek ajánlókért köszönet Fröccs gazdájának), külön kutyastrand, mancszuhany, bekészített finomságok... csak épp az ára volt háromszor annyi, mint amire számítottunk. És ugyanígy volt máshol is Ausztria-szerte.
Kezdett nagyon sürgetni az idő, már csak egy hetünk volt az indulásig, és nemhogy a szállás, de az úticél sem tisztázódott még. Bepöccentem, és rákerestem Belgiumra. Mondván, tenger ott is van, Dorka megnézheti őshazáját, és az eddigi ajánlatoknál már nemigen lehet drágább. Aztán csak pilláztam. Merthogy jóval olcsóbb volt. Hely is volt garmadával. Jobbnál jobbak. Gyors fejszámolás: még benzinköltséggel együtt is jók vagyunk.
Nem sokat tököltünk ezután, még aznap este megterveztük az utat, lefoglaltuk a szállást; egy éjszaka odafelé valahol Nürnberg magasságában, négy Bruges-ben, három Amszterdamban, egy meg hazafelé Stuttgartban. Doris kapott egy igazolást az útlevelébe veszettség elleni oltásról és a féreghajtásról, EU-n belüli utazáshoz ez kell, no meg persze a chip, de azt már tojáshéjpopsis korában megkapta. Akár indulhattunk is.



Vizes örömök

Ez az újfundi-baba jól működik
Akadnak kutyák, akik nem szeretik a vizet. Van, ahol a fajtajelleg miatt érthető, elvégre a sivatagi föld-föld rakétaként tenyésztett perzsa agár nem sokszor találkozik átúszandó folyamokkal. Vagy az egy szál lepelben reszkető tibeti novíciusok által rendszeresített eleven muff, a si-cu sem törte fel rendszeresen a ciszterna jegét egy kis pancsolásért. De amikor a barátnőm újfundlandija nem és nem, és még pórázon sem akart bejönni a kacsaúsztatóba, akkor azért letettem a hajam. 

Timbi pihen fürdés után
 A belgák alapvetően szeretnek úszni. Eltérő, mennyire tudnak is. Timber például a legelső idióta húzása óta - fél évesen, novemberben berongyolt a Dunába - remek úszó volt, Dorka stílusa viszont sokáig leginkább a "teknősforma kavics" és a "fuldokló ribizli" közé esett. Első találkozása a vízzel abszolút szándéktalanul történt; a fent említett kacsaúsztatót tartalmazó réten rohant a szokásos eszetlen módján, aztán a talpa alatt a talajt hirtelen valami más váltotta fel. Ő derekasan megpróbált továbbfutni, de - amúgy rajzfilmesen - süllyedni kezdett. Nem nagyon aggódtam, mert a tócsa legmélyebb pontján is csak ölig ér a lé, na meg épp nem is értem rá, mert nekem is sürgős fuldokolnivalóm akadt. A röhögéstől. Szenya gazdi vagyok, tudom.

Dorka úszik...
...horror vagy börleszk?










Az évek múltán a függőleges kapálódzás egyre jobban kezdett hasonlítani a normál kutyaúszásra, egyre mélyebbre merészkedett, manapság már vöcsökmód le is bukik, ha valami érdekeset vél a fenéken felfedezni. A kezdeti ijedtség ellenére agyatlanul imádja a vizet, ilyenkor decemberben nem is megyünk a Duna-menti kutyajátszótérre, mert simán bemegy egy körre. Nyáron szívesen vele tartanék én is, de az a paradox helyzet, hogy ott az ember van kiparancsolva a partra. Nem könnyű olyan helyet találni, ahol együtt lubickolhatunk, mondjuk általában az eb a persona non grata.

Szárítkozós rohanás
Ami itthon megy ezen a fronton, attól viszkethetnékem támad. Jönnek a mindenféle hajánál fogva előrángatott indokokkal, úgy mint fertőzéseket terjeszt, belekakál a vízbe, belemegy a szőre, megharap mindenkit, és különben is undorító. Élővízről beszélünk, ahol előfordul hattyú, kacsa, vaddisznó, róka, meg még száz egyéb faj. Egyik sem oltva, ápolva, nevelve, mint egy családi kutya. Mind isznak, hullatják a szőrüket/tollukat/pikkelyeiket, ürítkeznek, bár nem tudom, hogy képzelik. A halakról nem is beszélve, akik még khmm... is benne. :-)

A közhangulatnak megfelelvén kis hazánkban nemes egyszerűséggel szinte mindenhonnan kitiltották a kutyákat. (Ahonnan esetlegesen mégse, ott a horgászok zavarják el őket - legutóbb még a Kopaszi-gáton kijelölt kutyafuttatón is bepróbálkozott egy. Az legkevésbé sem zavarta, hogy a területről nem a kutyások, hanem a horgászok vannak kitiltva. Elhangzott érvei között, hogy nem vagyok normális, mivel a koszos Dunában akarom fürdetni a kutyámat, de azon nem akadt fenn, hogy az ő ebédje ugyanonnan kerül ki. Ezt szóvá is tettem, mire kidüllesztett mellel és égnek vetett orral közölte, hogy én ezt nem érthetem, ez SPORT. Végignéztem rajta, az egy szál fürdőnadrág nem nagyon tudta szépíteni a mintegy 40 kiló súlyfeleslegét, a cigi sem rejtetten lógott a szájából, muszáj volt vihognom, hogy igen, látom, valóban milyen sportos alkat a bácsi. És még erre sem ütötte meg a guta!) A 200 km-es Balaton-parton pl. mindössze 4-5 helyen lehet bevinni a kutyát, pár méteres szakaszokon, ott is csak sunnyogva. Velencei tónál egyetlen hely van kijelölve egy mólónál, iszamos betonmeredély vezet a vízbe, a kedves gazdiknak köszönhetőn az is tele kutyaszarral. Guszta.

Fekete virsli négy pálcikán
Nyáron a Szelidi-tónál volt a Top Mancs Kutyaetológia Tábor, előre lebeszélték a táborvezetők a helyi jegyzővel, hogy lesz egy partszakasz, ahol bemehetünk kutyástul is a vízbe. Megszemléltük a kijelölt "strandot", volt vagy tízméternyi tisztás a nádasban, nagy részét elfoglalta négy rohadó csónak, iszapos volt és törekkel teli, de sebaj, a mienk. Páran lecsekkoltuk, a víz kellemes, a blökik élvezték, a bátrabb ebek még a szomszédos stégről is ugrálhattak hatalmas hasasokat. Vittük a hírt a többieknek, részletes útmutatóval, hogy  találnak oda. Délután nekiindultak a kerekesszékesek segítőkutyáikkal, és amint mendegéltek a parthoz vezető utcán, megállt mellettük egy autó. Benne két közteressé avanzsált ex-konyhásnéni, az az igazi rosszindulatú fajta. Közölték a mozgássérültekkel, hogy fifikásan kisasolták ám, ők a parthoz tartanak a kutyáikkal, oda márpedig ember se mehet le, nemhogy büdös bolhazsákok, sőt, mivel ez az utca a vízhez vezet, onnan is takarodjanak a dögeikkel együtt, de azonnal. Érted, közterületről, ahol bárki tartózkodhat. A vizsgázott segítőkutyákkal együtt, akik mindenhova bemehetnek, ahova a gazdájuk. Boltba, rendezvényre, múzeumba, sőt - horribile dictu - strandra. És ez nem csak a vakvezetőkre vonatkozik, mint azt sokan hiszik, hanem a siket- és mozgássérült segítőkre, terápiás és rohamjelző kutyákra is.
No, ez nem nagyon hatotta meg a bősz köztereseket, mint ahogy a jegyzői engedély se. De rápacsáltak. Nehogy abba a tévedésbe essen valaki, hogy győzött az igazság, a törvény ereje, ilyen csacsiságok... Magyarhonban élünk, hé! Szimplán annyi történt, hogy a nekünk szállást adó kemping főnénije szívébe zárt minket, ő pedig történetesen a polgármesterné kebelbarátnője volt. Ennyi. Szegény polgármester beszorult a harci banyák és a felesége közé, és úgy tűnik, a nejétől tartott jobban.

Lavór is megteszi, ha nincs más
Második idei vizes nyaralásunk jobban sikerült, akkor eleve kutyás kempingbe-strandra mentünk, nem is volt semmi konfliktus (már ami a kutyás részt illeti. Az, hogy egy német kisbusszal belémtolattak, behorpasztva az autóm utolsó ép oldallemezét, végül is nem ide tartozik.). Volt bazi nagy kijelölt strand a négylábúknak, békésen elfértünk mind, pedig nem kevesen voltunk. Voltak akkurátusan elhelyezett kakiszacsi-lelőhelyek plusz kukák, használta is szépen mindenki. Volt szelíden mélyülő víz, lehetett hatalmasakat pancsolni az ebekkel, csúful ki is használtam a két hatalmas belga kan, Guru és Grimbusz erejét és szelídségét, két oldalról beléjük csimpaszkodva vontattattam magam, Dorka közben a partról aggódott. Már elég bátor a vízben, de ez azért neki még sok lett volna. Viszont Winston, a színizom sportlabrador (akit Dorci a szárazon simán leamortizál), hosszú félórákat töltött a tóban egyhuzamban, torpedóként fel-alá cikázva.

Kalóz a nádasban
Voltak horgászok is, kicsit arrébb, közvetlenül nem zavartuk egymás köreit. Egyik éjszaka, míg mi a teraszon beszélgettünk és borozgattunk, Dorka unatkozván felkerekedett, hogy becserkelje a nádast. Talált egy placcot, ahol valaki a fogott zsákmányt helyben megpucolta, kibelezte, a pucolványt és a belezvényt meg otthagyta. Mi csak arra figyeltünk fel, hogy Dorka megjelenik boldogan vigyorogva  és valami elképesztő penetrát áraszt. Elzavartuk szélirányban tíz méterrel arrébb, ott bűzölögjön, de egy idő múlva megfeledkeztünk róla, ő ismét unatkozni kezdett... akkor meg már vitte Dását, a barátnőjét is. Megmutatta neki, milyen klassz helyet talált.
A reggel ennek megfelelően össznépi kutyacsutakolással indult, Winston gazdája jókat kárörvendett rajtunk... egészen délutánig, mikor is Winnie dettó rátalált a bűzforrásra.:-p