2013. augusztus 17., szombat

Első hivatalos megmérettetés

Wicca, Molly, Doris, Sunny, Szofi
Agilityben. Eddig csak kezdőként indultunk, túl sok tétje így nincs. 

Persze ettől függetlenül tudtam marha hisztis lenni, ha elrontottuk. Tam. Szegény Dorka feszt igyekezett, maximum nem tudtam tartani vele az iramot. Ő meg, ha nem kapott utasítást, kitalálta kútfőből, mit kellene csinálni, aztán már átkozódhattam. 

Nemcsak csülökből, de szuszból is fel kellett fejlődnöm az öreglányhoz, egy húszakadályos pályán teljesen kifulladtam, mire a tizenötödikhez értem, aztán sípolhattam elhalón "tovább"-ot meg "akadály"-t, meg se hallotta. És én nem biztos, hogy rögtön magamat okoltam mindezért. :-(
Persze felvételről visszanézve azonnal látszott, hol bénáztam el. Szégyelltem is magam hosszú tömött sorban, győztem bocsánatot kérni a bundástól. 

Aztán mégsem tököltem sokat a kezdő nevezők között. Vera vetette ugyan fel elébb, de már gondoltam rá én is; mit veszíthetek, ha legközelebb A1-ben indulok. A zónás akadályokat tudjuk, a szlalomot tudjuk... és lőn. 

Szégyenteljes eredmény született. Harmadikok lettünk. :-)

Nem hiba nélkül, a mi mérleghintánk a Top Mancsban jóval nehezebb, később billen át, Dorci meg is lepődött a versenydarab könnyűségén és félig lerepült, félig leugrott róla. Ezt még gyakoroljuk, három hibátlan futam kell az A2-be jutáshoz. 
Az open jumping-ból (nincsenek zónák, és minden kategória indul benne) meg jól kizártak, el kellett volna állnom az utat a kúszó felé, így egyszerűen túl nagy volt a csábítás. Amikor berongyolt, gyorsan elmorzsoltam egy szitkozódást, aztán röhögtem egyet és ha már elkezdtük, végigmentünk. Tét nélkül még élvezetesebb. 

Szépen teljesített a csapat is; Sunny, a kis félénk, ijedős Sunny mindkét futama aranyát begyűjtötte, Szofi, a szinte irányíthatatlanul gyors szőrgolyó szintén most indult először A1-ben és az agilityt megnyerte, Molly ugyanott ezüstérmes lett. Vacak most nem nyert ugyan, de ez el fog jönni. Mindig, amikor azt hiszem, Dorka gyors, megnézem a felvételt Vacakról. Atyaég. Nyomasztó jelenség. Mint egy monokróm gömbvillám.

Na, de ha már annyit nyüstöltem a videóvágót, jöjjenek a mozgó képek!

Elébb Dorka:

És az összefoglaló.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése