Szöges, fojtó... kendő

Támadó vadállat

Fellángolt mostanában a póráztéma és amúgy is régóta figyel itt a piszkozat a különféle nyakbavalókról. Ráadásul akárhányszor meglátom az idióta tömbszomszédot a szöges nyakörves dalmatájával (!), felhorgad bennem a vágy, hogy na most aztán jól megírom. Ma is láttam. Befelé álltak a tüskék.

Ezeket nem kéne

Ha már szöges, kezdem ezzel. Mi a baj vele? Hisz - idézet következik - vannak olyan fajták, akiket csak így lehet kezelni. Idézet vége. A gáz az, hogy a fenti mondat egy habilitációs kutyakiképzőnek tanuló csoporttársam szájából hangzott el.* Habilitációs, érted. Vagyis terápiás kutyás. Jól kinéznénk, foglalkozás alatt a szögesdrótba kapaszkodó gyerekekkel, zupás őrmesterként ordibáló gazdával.
Anno fél éves okulás után alapvető engedelmességi feladatokból (is) vizsgáztunk, saját kutyával. Való igaz, egyik kutya sem ment olyan gyönyörűen lábnál, mint a fenti tyúké. Az apportnál, majd az előreküldésnél viszont a kutya szétesett, bizonytalankodott, nem vágta, mi van - kikerült a nyakörvet rángató kéz hatóköréből.
Aztán képzeljük csak el egy röpke pillanatig, hogy nézhet ki az ilyen kutya nyaka a szőr alatt. Bevérzések, lila foltok, sebek. Egy-két szinttel beljebb: légcső- és gerincsérülések, nyelési és légzési problémák. Fincsi, mi?

*Miután jópár szeánszon át volt módja tanulmányozni a főként jutalmat, motivációt alkalmazó módszereket. A csoportban volt doberman, malinois, német juhász, tehát hagyományosan "kemény" fajták. Valahogy mégis elbírtunk velük.

A fojtó a másik cuki találmány. Légcsőnek, hangszálaknak dettó nem tesz jót, az agyi vérellátásra is elég káros. Próbáljon meg bárki úgy tanulni, hogy közben lelkesen fojtogatják. Ja, és ne is küzdjön ellene, mert csak fokozódni fog a légszomj.
Az enyhébb fokozatú cucc csak egy bizonyos pontig tud szorulni, ott megáll. Ha ez a pont mondjuk egy centivel szűkebb, mint az eb nyakbősége, nem olyan durva a helyzet. Mármint ha gazdi gondosan leméricskéli, és nem mondjuk szín alapján választ nyakörvet. És ha rövid szőrű az állat.  Akkor egy rántás = egy rövid negatív inger, majd azonnal lazul a póráz, lazul a szorítás. Alig több, mint egy sima nyakörvnél. (Az ugye alap, hogy a húzásról nem fojtóval szoktatjuk le a kutyát?! Marha hamar hozzászokik, hogy fuldoklik, és úgy húz.)
Hosszú szőrű ebnél a nevelő érték konvergál a nullához, ha belegabalyodik a szőrbe, hiába lazul a póráz, a nyakörv tovább fojtogat. És mit olvasok egy amcsi weboldalon, amikor Ardira várva feltúrom a netet mindenféle info után? "A sheltie-k hajlamosak a szökésre, és mivel kicsi a fejük, esetükben csakis fojtó nyakörv jöhet szóba."  Lepetézek. Shetlandi fojtóval. Ez van olyan jó, mint a dalmata szögessel.
Az über genyóság viszont a végtelenített fojtó. Illetve van vége: elájul a kutya. Vagy meghal. Basszus.

Fentiek mellett a láncnyakörv nem is olyan súlyos dolog, maximum pár szál - vagy pár csomó - szőrt téphet ki. A többi kutya bánja inkább, Dorka egyik metszőfoga kettétört, mikor játék közben beleakadt a haver nyakláncába. 

Magyarországon szerencsére nem terjedt el annyira az elektromos nyakörv - valószínűleg az ára miatt -, annál inkább közkedvelt például Angliában. Fura, mi? Az angolok híres állatbarátok, és mégis iszonyú sok ilyen kínzóeszköz van náluk használatban. És pont a kutyaszeretettel indokolják; ők azt szeretnék, hogy szabadon szaladgáljon az ebzet, de ne az autó elé / vadászni / világgá.
A nevelésről meg vagy nem hallottak, vagy ignorálják, hiszen az fárasztó.
A hatalmas állatszeretet mellett viharsebesen megtanultak együtt élni azzal a ténnyel, hogy kedvencüknek konstans fájdalmat okoznak. A kutyánk - aki társunk, családtagunk - végtelenül jóindulatú lény, még az igen hülye, ütlegelős gazdát is szeretni tudja, baromi ritkán sokall csak be. És ezzel szemét módon visszaélünk.
Eleve nem akar különösebben a neveléssel foglalkozni, aki villanyost vesz (az most tökmindegy, hogy időhiány, nemtörődömség, türelmetlenség vagy bármi az ok), de marha könnyű még inkább ellustulni távirányítóval a kézben. Előbb-utóbb minden problémára jó megoldásnak tűnik. Ugat? Nyomom a gombot. Felborítja a kukát? Nyomom a gombot. Elszökik? Kitámad? Bepisil? Rágcsál? Nyomom és nyomom...
Nem reagál már annyira? Növelem az erősséget. Honnan tudom, hogy ez neki mennyire fáj? A felelősebbje, bátrabbja kipróbálja a csuklóján. Na de a nyakán?... És még ha tán ezt is, attól még nem lehet kutya. Nem lehet kutya-vére, kutya-idegei, kutya-bőre. Nem lehet egyszerre si-cu és akita, vastag bőrű vagy érzékenyebb, makkegészséges vagy makktalan.
Mellesleg két kurva nagy fémtüske közvetíti az áramot a nyakörv belső felén, egyszer szalad neki valaminek az állat és beleáll a cucc a torkába. Baráti.

Egy kis tanuláselmélet (megint)

Csak büntetésből nem tanul a kutya.** Hogyhogy? Hiszen abbahagyja a nemkívánatos viselkedést! Persze. Pillanatnyilag. Vagy amikor nem látom. De tanulási folyamat nincs.
Az ok nem szűnik meg, csak a tünet. Továbbra is rettegni fog a szomszéd masztifftól, sőt még jobban, mert tényleg rossz élmény éri, ha meglátja. Továbbra is szétrág mindent a szeparációs stressztől. És továbbra is behívhatatlan, ha lekerül a póráz.

**mint ahogy kizárólagos jutalmazásból sem, akármit is suttognak. 

Minél több erőszakos módszert alkalmaz valaki, annál gyengébb a bizonyítványa kutyaértésből. Ez nem tanítás, csak fizikai erő- és eszközfölény. Nincs kontraszt jó és rossz között, csak rossz van. Na de mi volt épp rossz? Ez a mozdulat? Az irány? A macska a túloldalon? Az időjárás?
Arra nem kap útmutatást, mit szeretnénk, hogy csináljon, a kívánatos viselkedést jutalmazni is kellene. És mi a firlefranccal jutalmazzunk, ami feledtet ekkora retorziót? Mekkora csokitorta kell, hogy kockáztassuk érte a korbácsot?

Pont fordítva működik, mint a klikkeres formálás; ott különböző viselkedések felajánlásáért jutalmat kap, ez bátorítja őt újabb és újabb próbálkozásokra. Ha viszont nyakon csapja a delej minden egyes megmozdulásánál, egy idő múlva abbahagy minden akciót, a tanult tehetetlenség állapotába dermed. Tényleg ezt akartuk?!

De hát valami mégiscsak kell

Semmi nyakörv - az egyszeri járókelő
szerint tutira kóbor kutyák

Zsófi barátnőm szerint ugyan nem, ő nemhogy pórázt, de nyakörvet sem használ Shianne-hez. Mivel nem vagyunk mind olyan veleszületetten kutyaértők, mint ő, kellhet némi segédeszköz.*** 

*** a minap kénytelen voltam nagyhirtelen felnőni hozzá, amikor is kezembe nyomta Csupasznyakú Shi-t, hogy ugyan sétáltatnám meg.

Részemről a kutyakendőt preferálom, magas a barátságosító faktora, de elismerem, kiképzésre nem alkalmas. Könnyen kihúzhatja belőle az eb a fejét (terápiás helyzetben így szelíden kihátrálhat a tortúrássá váló szituból), inkább csak jelzésértékű cucc. Mégiscsak van valami a nyakán, amit ha megfogok, Mari néni megnyugszik, hogy fékezve a vadállat.
Amúgy meg egy sima textil- vagy bőrnyakörv tökéletesen megfelel mindenféle célra.

Pórázt csak elvétve, ha muszáj. Tömegben, ahol hajlamos lenne elkóvályogni vagy terelni. Szűk járdákon, bicikliforgalom mellett. Ha látja a rendőr, közteres.
Ha extrém disznóságot csinált, büntetésként.
Ördögi kör, amikor valaki a nevelés hiánya miatt használja: nem meri elengedni a madzagról, amíg neveletlen, de tulajdonképp minek megnevelni, amikor olyan kényelmes csak fogni a pórázt?
Ardi persze hozzám van lasszózva forgalmas utak mellett, még hülyécske kicsit a nagy szabadsághoz, de dolgozunk a témán. 

És a végére az örök kedvenc: a flexi. Hoztam is meg nem is, szabadon engedem meg nem is. Nem bízom meg benne, de sajnálom, hogy nem szaladgálhat. Ezért vállalom az áldozatot, hogy körbetekeredem a fákon, bokrokon, villanyoszlopokon, járókelőkön. Másik kutyával összeszagolás, netán játék gordiuszi csomókat eredményez. Ha túl messze van a blöki, hatalmas lapátoló mozdulatokkal próbálom meg visszacsévélni, netán puszta kézzel rángatom a drótvékony madzagot. Vág, horzsol, tekeredik. Parkbéli kutyás cimborának a sürgősségin varrták vissza az ujját.
A hosszát nem lehet pontosan belőni, ha elfogy, ránt egy röptetőset a kutyán, aki csak néz hülyén, hogy ezt most miért. Ha igazán nekiindul, mire gazdi megtalálja a rögzítőgombot, esetleg rég lerongyolt az útra Cirmit üldözve.
Vissza kicsit a tanuláselmélethez - mit is közvetít a flexi? Egyrészt folyamatosan húznia kell az ebnek, hogy haladjon, ergo a büdös életben nem fog laza pórázon sétálni, másrészt az állandó feszülésből azt érzékeli, hogy a gazdi mögötte áll és megvédi, ha kell. Ennélfogva hatalmas lesz az arca, amikor normál esetben lehet, hogy inkább meghátrálna.
Van persze fix hossz opció, és akkor lehet laza. De akkor meg tökugyanolyan, mint egy sima póráz.

Rabok legyünk vagy szabadok

Ha nem tudod, bízol-e a kutyádban annyira, hogy lekerülhet a póráz, csak gondold el: hogy érintene, ha most elszakadna?

Öröm, bódottág

Igazából akadémikus ez az egész agyalás tanulásról, nevelésről, mikor kell és mikor nemről, ha jövőre leegyszerűsödik az életünk: mindenhol kell és kész. Elvileg eddig is kellett, de januártól szigor lesz és irgumburgum: vége az erdőn-mezőn, városban szabadon csatangoló, vadorzó, gyerekriogató fenevadaknak. A kutya kertbe való, tanyára. A hivatásos vadász- és triflakereső kutyák létét elismerik, szigorú szabályok mellett ők létezhetnek szabadon, a többi sokszáz egyéb célra tartott eb meg törődjön bele a rabságba és a szűkös-szaros kutyafuttatókba.
Igaz, hogy ők évszázadok óta próbálnak alkalmazkodni a mi igényeinkhez, elvárásainkhoz, a kedvünkért megszokták a várost, a szájkosarat, az őrült sok zajt és ingert, a kutyaruhákat, a kanapét (na jó, az nem lehetett olyan nehéz), de úgy tűnik, mi továbbra sem vagyunk hajlandók áldozatokra azért, hogy nekik jobb legyen. 

.

Osztálytalálkozó

Annyiban ideillő ez a poszt, hogy Doris is ott volt, de amúgy az én régi gimis osztályom röffent össze, nem valami kutyás csapat. 

Mikit kiszedtük. A gumik (a túlparton)
máig ott vannak

Soksok éve, harmadikba lépésünk előtti nyáron lecuccoltunk jópáran a Tiszához vadkempingezni fegyverneki osztálytársunk invitálására. Majd negyedszázadot tartott neki kiheverni az élményt, mostanra vélhette úgy, hogy talán már a falu is megfeledkezett rólunk. Meghívott hát minket újra, erősen szorgalmazva, hogy mindenki hozza férjét/feleségét, ivadékait, hátha ezek fékező erőként hatnak majd és nem ismételjük meg az egykori tűzön-átugrálós vietkong-vadászatot bográccsal a fejünkön, és senkit nem hantolunk el a parton. 

Azért mindent nem ígértünk meg.

Itt még csak gyűlik a nép

Az egykori harmincnyolcból tizenheten voltunk ott, a többség - a felhívásnak engedve - oldalbordástul-sarjastul jött. Levi, a hoppmester aggódott némiképp, amikor bejelentettem, gyerek híján ebet viszek, mert féltette az apróbb porontyokat, másrészt nem volt benne biztos, hogy a strandolók örülni fognak a szőrös társaságnak. Meg egyáltalán; nem nagyon értette, miért is akarom upgrade-elni a házőrzőt.

Hencsergés a parton

Felhorgadt bennem egy pöttynyi aggodalom, tényleg jó ötlet-e, ha már Levi imígyen virágnyelven protestált és hát mégiscsak ő a főszervező, ezenkívül a szállásunkként szolgáló panzió honlapján sem szerepelt semmi a kutyabarát jellegről... aztán bedacultam. Össze-vissza utaztuk Európát Dorkával, és sehol nem volt vele probléma, sem szálláson, sem étteremben, sem utazás közben. És tudom, hogy tud viselkedni, ha muszáj. Akkor mit hezitálok? Hozzánk tartozik, jön és kész.

Az egyetlen, kicsit is megalapozott félszem amúgy nekem is a gyerekekkel volt kapcsolatos, csak épp ellenkező előjellel, ugyanis a bundást féltettem a nyúzástól. Bíztam benne, hogy eddigi szokásához híven inkább menekülőre fogja, és olyankor kétlábúnak esélye nincs utolérni. Tán ha vadászsólyom.

Jössz-e velem labdázni?

Fejenként átlag két-három utóddal érkezett a zöm, egy ideig próbáltam követni a törpearcokat-neveket, hamar belezavarodtam, és megelégedtem annyi memorizálásával, melyik ifjonc kihez tartozik. Meg hogy kik a főkolomposok, akik leginkább hajlamosak Dorist levadászni. Na nem mintha komoly kárt tettek volna benne. Eleinte labdázással kínozták, ezt nem vette zokon.

Micsoda kérdés!

Aztán felváltva akarták pórázon sétáltatni, jókutyaként elég sokáig tűrte, aztán amikor láttam, hogy kezd szenvedőbe fordulni az arckifejezése - na meg a bekerített udvarban is madzagra akarták kötni -, eldugtam a pórázt. Feltalálták magukat a lurkók, mert onnantól a nyakörvként szolgáló kutyakendőbe kapaszkodva parádéztak fel-alá a nyomorú ebbel. Hipphopp valahogy elveszett a kendő is... a szőrébe azért már nem mertek kapaszkodni.

Akár egy terápiás kutya

Imigyen már csak az a játéklehetőség maradt, hogy csapatosan üldözték, és az nyert, aki egy pillanatra meg tudta simogatni. Eleinte eléggé aggódott, én meg száz szemmel figyeltem, nem akarja-e komolyabban megvédeni  a magánszféráját, de még egy vigyorintást se eresztett el, nemhogy morgást vagy odacsípést. És aztán elkezdte élvezni. Kikerült a hátsó lábai közül a farka, felemelkedtek az addig koponyához sunyt fülei, és intenzíven incselkedett a kölkökkel. Furcsállotta kicsit, mennyire felborult a világ: őt terelik, de hamar napirendre tért fölötte. Játéknak számít így is.

Amúgy meg kalapot le az összes gyerek előtt: a három nap alatt semmi hiszti, nyafogás, hajcihő nem fordult elő. Biztos, hogy nagyrészt nevelés kérdése, de nagyon valószínűnek tartom, hogy az is közrejátszott, hogy a szüleik elengedettek, lelazultak, oldottak voltak. Egy kívülálló szerint mintha nem is találkozón, hanem osztálykiránduláson lettünk volna, a huszonpár évvel ezelőttihez képest csak néhány nap eltolódással. Másik vélemény: "Te, ezek úgy szeretik egymást, hogy ilyet még nem is láttál...".

Nyálas?...akkor is bazi jó osztály volt a 4D. Vagyis vagyunk. És bár három dimenzió vonatkozásában némileg változtunk, a negyedik úgy tűnik, nem hat ránk.

A képekért köszönet Csabinak és Vilmosnak! 

52 810 01 1000 00 00

Hát ez meg mi a manó lehet? Mexikói telefonszám? Árukód? A kettő hatványkitevője annak a valószínűségére nézve, hogy sikerül stoppolnod mikor kilöknek egy vogon űrhajóból?

Öööö, majdnem. Valójában egy szakképesítés OKJ azonosító száma, nevezetesen a habilitációs kutyakiképzőé. Amit tegnap megszereztem jól.

...és az mi a manó?

Ez a manó foglalkozik a terápiás kutya-gazda párosok kiképzésével. Magyarán nem közvetlenül okítja a kutyát, hanem a gazdának segít a felkészülésben. Mielőtt megkérdezné valaki, a terápiás kutya a rendelet szerint: gyógypedagógiai, pszichológiai, pszichiátriai, konduktív pedagógiai habilitációs illetve rehabilitációs folyamatban alkalmazott kutya. Kevésbé bikkfanyelven és nagyon bezanzásítva értelmi vagy  mozgássérültek fejlesztésére, segítésére kiképzett eb. 

Az ilyen kutyák felhasználási területe sokféle lehet a kisegítő iskolától az öregek otthonáig. Abban különbözik a segítő kutyától, hogy nem él együtt a sérülttel, hanem a gazdájával együtt jár időről-időre a sérülteknek lakást, oktatást, foglalkoztatást biztosító intézményekbe. Tehát ugyan nem áll 0-24-ben szolgálatban, mint egy segítő kutya*, de ha dolgozik, hirtelen nagyon sok nyüsztetést el kell viselnie. Teszem azt, egyszerre rámozdul 6-7 gyerek, és mind simogatni, ölelgetni akarják. Vagy egymás után különböző idegenek ráncigálják ide-oda pórázon. Koordinálatlan, furcsa mozgású emberek hadonásznak, kiabálnak a közvetlen közelében.

*vakvezető, mozgássérült segítő, hang- ill. rohamjelző,  személyi segítő kutyák.

Doris és Málna

Következik mindebből, hogy segítő illetve terápiás kutya nem lehet akárkiből. (Például én se lennék alkalmas.) Alapfeltétel a kiegyensúlyozottság, nullához konvergáló agresszió, emberszeretet (hö...), magas ingerküszöb váratlan eseményekre (eldőlő mankó, leeső májkrémes kenyér, hirtelen felindulásból elkövetett ölelgetés). Ja, és nem terelheti a klienseket... utóbbiból kitalálható, hogy Dorkával meg se kísérelem ezt a fajta kihívást. Majd talán ha tíz éves lesz, addigra lenyugszik.
Málna viszont gyönyörűen dolgozik, pedig alomtestvérek.

Már a kölyökkiválasztásnál vizsgálják a kiskutya várható személyiségét, de miután gyakori volt a lukra futás (pl. a nyugodtnak, higgadtnak mutatkozó kölyök simán csak lusta volt, vagy túlságosan félénk), inkább irányítottan tenyésztik az e célra szánt blökiket. Később, egy éves kor után szigorú teszten ellenőrzik a kutyák temperamentumát, aki ezen átment, csak az folytathatja a vizsgát a valós terápiás helyzetben mutatott viselkedés felmérésével.

Mivel a kutyákkal szemben az az egyik alapkövetelmény, hogy előélete ismert legyen, menhelyről befogadott kutyával nehezen képzelhető el a terápiázás. Az oda került szerencsétleneket többnyire rengeteg rossz tapasztalat érte (ha más nem is, maga a menhely), az ezek által berögzült szokásokat kell előbb leépíteni, és csak utána következhet az érdemi munka. Azonban bármilyen gondos a felkészítés, maradhatnak a kutyában mélyen eltemetett élmények, amik egy váratlan eseménytől aktiválódhatnak. Szóval necces.
Ugyanakkor a tanfolyam alatt tucatnyi kutyával dolgoztunk együtt, és szerintem a legjobb pont egy ex-menhelyi kutya volt.

Az okításunk két helyszínen zajlott: a Csalogány gyógypedagógiai iskolában és a Top Mancs kutyasuliban. Előbbiben vizsgázott terápiás kutyákkal dolgoztunk P. Eszter irányításával, utóbbiban saját ebekkel G. Márta felügyelete alatt.

Guru, úgy is mint cuki
http://sport-tervueren-malinois.eu

A Top Mancsba már szinte hazajárok, eleve onnan értesültem a tanfolyam indításáról (a Kutyával az Emberért Alapítvány foglalkozásai is ott vannak), viszont a gyógypedagógiai munkától nagyon paráztam. Eleve furán vagyok a gyerekekkel, tartok tőlük vagy mi, itt meg ráadásul értelmi sérültekkel kell együtt lennem. Ez tartott is kb. az első foglalkozás végéig, totál levettek a lábamról. Ha valaki szereti a kutyát, jó ponttal indul nálam, ők pedig odáig voltak azért a labradorért. Meg később a másikért is. Aztán a keverékekért, a golden retrieverért, a spánielért, a sheltie-ért, és a végén Guruért is, akivel vizsgáztam. Pedig messze ő volt a legnagyobb és legtorzonborzabb az összes addigi kutya közül, meg is jegyezték a gyerekek,  aztán rögtön hozzátették, hogy de azért cukiii!

A vizsga két gyakorlati és nyolc elméleti modulból állt, pénteken délelőtt indítottunk a Top Mancson kutyakiképzés gyakorlatból, mindenki tételt húzott, majd be kellett mutatnia tetszőleges számú kutya-gazda pároson a megvalósítást. Dorkával mi voltunk az egyik páros, volt még egy kiskamasz doberman, egy terápiás labrador, egy menhelyről befogadott vizsla és Guru. A legkülönfélébb kutyakiképzési helyzeteket modellezték a tételek, volt pl. szociális tanulás bemutatása, lábnál követés /akadályon ugrás /előreküldés tanítása, nekem a hangadás jutott. A labi már tudott parancsra ugatni, a vizsla elfáradt és lefeküdt nekem háttal, finoman jelezve hogy rá ne számítsak, maradt a kis dobi, aki nagyon lelkes nebulónak bizonyult. A végén előkaptam Dorkát és felébresztettem Gurut, csak hogy demonstráljam, hogy csinálják a profik. :-)
Aztán áttepertünk a Csalogányba (közben otthon kidobtam Dorcit), ott volt a vizsga kutyás terápia a gyakorlatban része. Négy egyszerű feladatot illetve játékot kellett bemutatni a kutyával és két gyerekkel, volt köztük köszönés (pacsiadás), simi és ölelgetés, ha leül a kutya - leülnek a gyerekek, ilyesmik. Azt tesztelik ilyenkor a vizsgáztatók, hogy mennyire van kontroll alatt a kutya (csak finom módszereket szabad használni, semmi kiabálás, farbarugdosás, szöges/fojtó nyakörv pedig a terápiás kutya 5 km-es körzetében sem lehet), mennyire tudok együttműködni a gyógypedagógussal és a gyerekekkel, milyen az egész hangulata. Ismertem is a gyerekeket, nagyon jó fejek is voltak, játszottunk. Minden vizsgázó így volt vele, a végén szegény Eszter szorult kicsit a vizsgabizottság előtt, hogy ennyire egyöntetűen jól még soha nem sikerült egy csoportnak se. Aztán persze rájöttek, hogy ez nem az a szituáció, amiben csalni lehet.

Másnap pedig jött az elmélet, nyolcadíziglen... na az volt a kajak szopás. Előtte való héten folyamatosan jegyzeteltem, aláhúzgáltam, memorizáltam, kutyázás alig, takarítás nuku, edzés felejtsd el, kalóriaszámlálást dettó, mert a stressztől nekem folyton zabálnom kell. Péntek estére már rendesen kavargott a fejemben az attribúcióelmélet a galandféreggel, a beszédfejlődés folyamata az operáns kondicionálással. A kedvenc mondatom a kommunikációelmélet jegyzetben szerepelt: kognitív sémák és az egyéni szocializáció során a másokról alkotott képünket befolyásoló implicit személyiségelméletek. WTF?? És az egész jegyzet ebben a szellemben íródott. Illetve inkább kopipésztelődött. :-p

A többi hét gonoszok pedig: állategészségügyi ismeretek (innen a galandféreg és még mi más csúfságok, jajj!), ebtartás és táplálás, munkavédelem, vállalkozási alapismeretek (ez utóbbi kettő az átalakított OKJ képzésben már nincs benne, de nekünk még kijutott), etológia és állatjólét, gyógypedagógia (álnéven: a habilitációs kutyák alkalmazásának elméleti alapjai, de ennél valójában sokkal zorkóbb), kutyakiképzés-elmélet és habilitációs kutyák jogi szabályozása.

De meglett mind, nem is rosszul. Van róla bizonyítékom is, bár a mellékelt ábra szerint Dorka úgy gondolja, ez az egész főként az ő érdeme. És tényleg.

Állatkísérletek

A kutyasulink több vonalon is összefonódik az ELTE Etológia tanszékével, máshogy nem valószínű, hogy tudomást szereztem volna az ott folyó kutyás kísérletekről. Mielőtt valaki ketrecbe zárt, bedrótozott, begyógyszerezett kutyafalkákat vizionálna, sietek leszögezni, hogy neeem, itt nagyon nem erről van szó.

1994-ben indult a Családi Kutya Program, ennek keretében tudományos módszerekkel ugyan, de abszolút kutya- és gazdabarát módon végeznek többnyire játékos kísérleteket a tanszék munkatársai.

Eleinte az etológusok berzenkedtek kissé, mikor Csányi professzor bevonta a kutyát a vizsgálandó fajok körébe, hiszen hagyományosan az etológia természetes körülmények között figyeli az állatok viselkedését. Az ember közelében élő, óvott, etetett, irányítottan szaporított "mesterséges" faj kutatását nem tartották lehetségesnek objektív módszerekkel, a tudományosan is bizonyított eredmények azonban néhány év alatt megtörték a jeget.

Minél nagyobb a mintavétel, annál értékelhetőbb az eredmény, tehát egy-egy kutatási témához jó sok vizsgálati alany kell. Mint a program neve is mutatja, családban élő, szocializált, kommunikatív kutyákra van szükség, nem pedig ingerszegény környezetben élő laborállatokra. A gazdik pedig egy csomó mindent megtudhatnak kutyájukról, ami nem biztos, hogy normál körülmények között kiderülne.

Szóval lehet jelentkezni mindenféle tesztre a honlapjukon keresztül, beszámolok néhányról, amin már  voltunk. Először bemásolom a teszt leírását, aztán elmesélem, a mi esetünkben mi történt.

Mire figyel a kutyád, ha rád hallgat?

Tudjuk, hogy a képzett kutyák megbízhatóan reagálnak a jól begyakorlott vezényszavakra, de vajon ez a reakció készség nem függ a gazda közelségtől vagy láthatóságától? És ha igen, befolyásolja-e a kutyák teljesítményét, ha a feladatok gyakorlása közben a megérdemelt jutalomfalatot nem közvetlenül a gazdától kapják? Mostani kísérletünkben a fenti kérdésekre keressük a választ. Vizsgálatunk első felében a kutyák már ismert feladatokat gyakorolnak gazdájukkal. A jó teljesítményért az egyik csoport a jutalomfalatot mindig a gazdától, a másik csoport egy távvezérlésű jutalomfalat-adagolóból kapja. Ezután megnézzük, hogyan reagálnak a kutyák, ha a gazda 3 különböző teszthelyzetben adja ugyanazokat a vezényszavakat. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy eltérő-e a kutyák teljesítménye, ha előzetesen a jutalomfalatot a gazdától, illetve a jutalomfalat-adagolóból kapták.

Egészen friss az élmény, tegnap voltunk. A jutifalat-szóró dobozos csoportba kerültünk, Dorka hihetetlen gyorsan rágyógyult a masinára, le nem vette a szemét róla, és egész testéből az sugárzott, hogy ilyen kell otthonra is!! Pont letojta, ránézek-e vagy sem, vagy hogy egyáltalán hol vagyok, amikor kiadom az ülj/fekszik parancsot. El is tévesztette olykor, mert annyira túlmotiválttá válik a kajától, hogy agyatlanul beajánl mindent amit csak tud, a pacsitól a hempergésig. Elég melós elérni nála ilyenkor, hogy arra koncentráljon, amit valójában akarok tőle. Szokunk is át inkább a játékra meg a szociális jutalmazásra*, na ezt most egy kicsit elcsellózta a teszt, mert már ezer éve nem kap olyan faék dolgokért jutit, mint az ülés vagy a fekvés.

*Utóbbi tömören arról szól, hogy örülj, hogy együtt lehetünk, munkakutyánál: örülj, hogy dolgozhatsz. Eszközei: dicséret, simogatás, vállveregetés. Ez így nagyon spártaian hangzik ugyan, de baromi jól beválik, elvégre nem lehet egy életen át párizsival tömni mindenért.
Nem biztos, hogy egy bichon-nál működni fog, de hogy a juhász nem osztogatott virslit a jó terelésért, az is tuti. Furkósbotot a rosszért viszont annál inkább. Amelyik sokszor nem értette, mit akarnak tőle, az ebbe előbb-utóbb belehalt, a maradék viszont ezerrel próbálta kitalálni a gazda szándékát, és vitte tovább az egyre értelmesebb, együttműködőbb vérvonalat. ©GM

Optimizmus teszt

Emberek esetében gyakran használja a köznyelv optimista és pesszimista típusok jellemzésére, hogy valaki a félig töltött poharat félig üresnek vagy félig telinek látja. Tesztünkben a kutyáknak először megtanítjuk, hogy ha a kísérletvezető a terem egyik oldalára helyez egy tálat, akkor abban mindig van elrejtve jutalomfalat, míg ha a terem másik oldalára, akkor soha sincs. Ezt követően megnézzük, hogy egy középre (tehát a „teli” és „üres” hely közé) lerakott tálra úgy reagálnak, mintha az félig üres vagy mintha félig teli lenne. Feltételezzük, hogy egy biológiailag kódolt mechanizmus határozza meg, hogy a kutyák mennyire optimistán állnak hozzá a félig üres / félig teli tálhoz, és hogy ez a válaszuk megváltozik annak hatására, ha kis mennyiségű oxitocint juttatunk a kutya szervezetébe egy orrspray segítségével.
(Az oxitocin egy a szervezetben természetes módon termelődő anyag. A tesztben alkalmazott oxitocin-spray emberi használatra kereskedelmi forgalomban is kapható, az alkalmazott dózisban semmiféle mellékhatása nincsen, szemmel látható viselkedésbeli változást nem okoz.)


Nem túl meglepő módon Dorka hozta a papírformát, azaz a teli tálhoz változatlan sebességgel rohant, az üreshez meg egyre lassabban. A végén középre helyezett tálkánál átlagolt.

Érzelem-felismerés teszt

A kutyás világ régóta „tudja”, hogy a kutyák megérzik hangulatunkat, felismerik érzelmeinket és reagálnak is rájuk. A gazdák ezt a képességet nemcsak tanítás során, de a hétköznapi életben is használják, például ha fel akarják kelteni a kutya érdeklődését egy játéktárgy iránt, vagy épp le akarják beszélni egy nem éppen kívánatos táplálékról séta során. A kutatók csak manapság kezdtek foglalkozni a témával, így, nem meglepő módon még viszonylag keveset tudunk arról, mit is ért a kutya mindezekből a jelekből. Tesztünkben a kutyának két egyforma tárgyat mutatunk (műanyag flakonok), melyeknél a gazda különböző érzelmeket mutat. Ezután a gazda megkéri a kutyát, hogy hozza be neki az egyik tárgyat. Vizsgálatunkban azt teszteljük, vajon a kutya el tudja-e dönteni, pusztán a látott érzelem-kifejezés alapján, melyik palackot szeretné a gazda megkapni.

Annyival volt komplikáltabb a leírtaknál a valóság, hogy az egyik flakonba jutifalatot zártunk, a másikba meg egy darab kavicsot. Nekem felváltva kellett örvendeznem, semlegesnek maradnom illetve undorodnom a különböző palackok láttán, aztán Dorkára bíztam, melyiket hozza oda. Ha a jutisat hozta, megkaphatta a tartalmát.
Szerencsére nem kellett totál elrontanom a kutyát, vagyis olyat nem kértek, hogy a jutifalatos flakonnál kelljen undorodnom (és mégis jól megjutalmazni, ha azt hozza be), de a teszt végére totál kardomba dőltem, hogy nekem milyen hülye kutyám van. Nagyon kedvesek az etológushallgatók és doktoranduszok, egymást túllicitálva siettek meggyőzni arról, hogy neeem, ez nem így van, meg hogy ez teljesen normális reakció, és hogy az egész nem erről szól... de hát Ti mit gondolnátok, ha a kutyátok ötször behozná a jó palackot (ami iránt egyértelműen pozitívabb reakciót mutatsz, és ezt meg is erősíti a belőle kapott juti), aztán háromszor mégiscsak ragaszkodna a másikhoz? Ráadásul amikor megmutatod neki, hogy abban csak kavics van, ő azért megpróbálná bebizonyítani, hogy rosszul tudod, az igenis juti?! Komolyan, úgy kellett kihalásznom a szájából.

Mi jár a kutyám fejében, miközben alszik?

A humán pszichológiában és orvostudományban bevett szokás azt vizsgálni, hogy mi zajlik az ember fejében miközben alszik. Mindehhez nem kell más, mint egy ún. EEG készülék, amely az agy által kibocsátott elektromos jeleket méri anélkül, hogy az alanynak bármilyen kellemetlenséget okozna. Jelen kutatás során azt tűztük ki célul, hogy ugyanezt kutyák esetében is megvalósítsuk. Az alanyok először egy tesztben vesznek részt, amely során különböző tárgyak közül kell választaniuk annak érdekében, hogy jutalomfalatot kapjanak; majd ezt követően hagyjuk őket szunyókálni a laborban. (A gazda természetesen végig jelen van; amíg a kutya alszik, addig neki filmet vetítünk.) Arra vagyunk kíváncsiak, hogy más zajlik-e a kutya fejében attól függően, hogy milyen viselkedési tesztben vett részt.

Majd leszakadt a lábam, mire beestünk a tanszékre, mert hát ugye ki volt adva az ukáz: fárasszam le az állatot. Komolyan vettem a feladatot, úgyhogy aznap indítottunk egy Gellérthegy-mászós/kerülős túrával (2,5 óra), aztán kinéztünk a Kopaszi-gátra és ott jött némi úszós-labdázós-úszós edzés (3 óra), utána pedig becsatlakozott Shianne, és kisajtolta nővérkéje maradék energiáit (2 óra).
Ez azért Dorkának is elég volt, úgy kellett felrugdosni fektéből, hogy az egyetemre még másszon be velem. Azt hittem, úgy fog aludni utána, mint akit agyonvertek... na persze. Amit kifelejtettem a számításból, az csakcsupán az idegen környezet, az elektródák a fején, a mellkasán, a légzésmérő öv, beszűrődő fény, a halk motoszkálás a folyosón, a linóleum hőmérséklete és a Nap oppozíciója a Neptunusszal.
A filmnézés innentől felejtős volt, próbáltam Dorcit relaxáltatni (mindezt úgy, hogy azért ne birizgáljam nagyon), megakadályozni, hogy leműtse magáról az elektródákat, eszelősen vigyázni, nehogy testhelyzetet váltsak, levegőt vegyek vagy pislogjak, mivel ilyenkor mindig nagyon lelkesen felugrott megvizsgálni, mi történt. Azért valamennyit szunyókált is, legalábbis az EEG ezt mutatta, egy részletét meg is kaptam a hozzá tartozó EKG- és légzésszakasszal együtt:

Ja, meg az egyetemi újságba is bekerültünk jól.

Mit néz a kutyád, mikor az arcodba bámul?

Sok korábbi kutatás kimutatta már, és a kutyás mindennapokban is tapasztalható, hogy négylábú barátaink hajlamosak a szemünkbe nézni és úgy figyelni ránk. Míg az emberek számára mi sem természetesebb minthogy kölcsönösen egymásra nézzenek pl. beszélgetés közben, a legtöbb állat kerüli ezt a szemtől szembe kommunikációt. Így sok érdekes kérdést vet fel, hogy a kutya miként és pontosan mit néz egy emberi arcon. 

Vizsgálatunk során fényképeket illetve rövid videókat mutatunk a kutyáknak emberi arcokról, és egy szemmozgáskövető berendezéssel rögzítjük, hogy hová néznek. Feltételezzük – mint azt embereken végzett korábbi kutatások már kimutatták –, hogy kutyák esetében is egy biológiailag kódolt mechanizmus határozza meg a nézési mintázatot, amely változik annak hatására, ha kis mennyiségű oxitocint juttatunk a kutya szervezetébe .

Ehhez először egy ún. eye-tracker műszerrel bemérték a kutya szemét, hogy követni lehessen, hova néz. Dorkánál eléggé bukásra volt ítélve a kísérlet, mert a fekete kutyaarcban szinte lehetetlen bekalibrálni a közel fekete kutyaszemet.  A tesztfelvételek ugyan sikerültek, de az éles mérés nem lett értékelhető.

Kioltható-e a mutatás követése a jutalom minőségének változtatásával a mutatásos tesztekben?

Eddigi vizuális kommunikációt vizsgáló, ún. mutatásos tesztjeinkben a kutyának a kísérletvezető mutatása alapján kellett megtalálnia az elrejtett jutalomfalatot, amely, a kutya számára valamilyen kívánatos csemege, pl. virsli, vagy táp darabka volt. Azt feltételezzük, hogyha a jutalomfalatot egy a kutya által kevésbé kedvelt típusra cseréljük (pl. sárgarépa), akkor motivációjuk, és így feltehetően teljesítményük a teszt során csökkenni fog. Ebben a kísérletben előzetesen két csoportra osztjuk az alanyokat: az egyik csoport tagjai sárgarépát kapnak a mutatott rejtekhely („jó” rejtekhely) választásakor, a „rossz” rejtekhely választásakor semmit. A másik csoportban viszont a „rossz” rejtekhely finomabb jutalmat rejt, mint a mutatott. Kíváncsiak vagyunk, vajon a kutyák ezekben a tesztekben akkor is a mutatott rejtekhelyet választják-e, ha azt tapasztalják, hogy a „rossz” válaszért jobb jutalomfalathoz juthatnak?

Szívás (mármint a tesztelőnek), Dorka ugyanúgy imádja a sárgarépát, mint a tápot. Na jó, a virslit azért nem übereli. De ha valami egészséges-táplálkozás rohamomban netán répát rágcsálok tökmag helyett, képes csorgó nyállal kinézni a számból. Az almát dettó. (És sehol nincs a barátnőm újfundlandijához képest, aki a karfiolt vagy a paprikacsutkát lelopja az asztalról, a húst viszont otthagyja.)
Még a nyári táborban csináltuk ezt a tesztet, őszintén szólva nem nagyon emlékszem az eredményre. Valószínűleg össze-vissza rohangált, és tök vakon próbálkozott. Lásd fenn, mint túlmotiváltság kajára.

Fő a változatosság! (4 teszt egyben)

Ebben a tesztben a kutyák négy különböző (változatos típusú és nehézségű) helyzetben szerezhetnek jutalomfalatokat. A kísérlet egy országok közötti összehasonlítás első része, a másik két vizsgált ország Ausztria és Anglia lesz. Hasukat kedvelő kutyáknak kihagyhatatlan, szórakoztató program!

Ez is nyári táboros kísérlet, már nem lehet rá jelentkezni. Az első volt azon tesztek hosszú sorában, ahol kételyeim támadtak Dorc zsenialitását illetően. Emlékszem, mennyire le voltam taglózva, pedig Dóri, a tesztvezető nagyon aranyosan vigasztalt. Azóta fél év eltelt és így utólag hajlamos vagyok elfogadni, hogy nem feltétlenül jelentette azt az eredmény, hogy Doris buta lenne. Felfoghatnám akár úgy is, hogy mennyire alkalmatlan a ravaszkodásra és milyen bölcsen belátó. De nyáron még azon depiztem, hogy tök béna és semmi kitartás nincs benne...
A lényege ezeknek a feladatoknak röviden az volt, hogy vagy egy eszközt kellett használnia a kuttynak a jutifalat megszerzéséhez (pl. meghúzni egy kötelet), vagy a mancsát. Volt, hogy simán csak figyelnie kellett volna, Dóri mit csinál, és utánozni. Dorcnak esze ágában nem volt ilyen trükkökhöz folyamodni, ha nem sikerült megszereznie elsőre szájjal, hagyta a fenébe.

Érdekes megfigyelni, hogy a farkasok mennyire intenzíven használják a mancsukat, és nekik a vertikális mozgás sem jelent akadályt. Simán felmásznak székre, asztalra, szekrényre, bárhová, ahova egy kutya maximum a mellső mancsait teszi fel. Persze biztos van ellenpélda, mindenesetre ritkább. Szerencsénkre.

Tudja-e a kutya, melyik a valódi?

Az agresszív viselkedésformákat vizsgáló teszteknél megszokott, hogy praktikus vagy biztonsági okokból modelleket használnak egyes  helyzetekben valódi emberek/testrészek helyett. Ugyanakkor nem mutatták még ki, hogy milyen különbségeket okozhat önmagában a modell használata az eredeti ingerhez képest. A kérdés vizsgálatára olyan kutyák megfigyelését tervezzük, amelyek hajlamosak őrizni a csontjukat. Olyan családi kutyák emberi és műkézre adott reakcióját hasonlítanánk össze, amelyek agressziót mutatnak (pl. morognak) amikor az élelmük felé nyúlunk. 

Büdi nem felel meg a fenti leírásnak egyáltalán, békésen hagyja, hogy elvegyem tőle a csontját vagy a kajáját még akkor is, ha frissen kapott kedvenc darabról van szó (amikor szárított malacorrot vagy porcos marhatérdet kap, a biztonság kedvéért bevonul vele a helyére. Nehogy esetleg eszembe jusson bármi merénylet, inkább eltűnik szem elől.). Csak ha már ott volt ez a teszt - szintén nyáron -, kipróbáltuk. Persze bejött amire számítottunk, a műkéznek és az igazinak is hagyta, hogy elvegye a csemegét. Picit szomorú volt azért. Pedig már a fél tábor megrágta előtte.

Az a mondás, hogy a kajaőrzésnek semmi köze a dominanciához, falkavezérséghez, alfasághoz és a többi modern humbughoz , annál inkább az "ownership zone"-nak nevezett jelenséghez, vagyis hogy ami a farkasszármazék szája közelében/szájában van, az az övé, akár alfa, delta vagy omega. És a négylábú társadalom többi tagja ezt tiszteletben is tartja, a farkas maximálisan, a kutya többnyire. Esetleg lopnak egy lelógó cafrangot, ha elég nagy darab a zsákmány.
Aki nem tartja tiszteletben, az az ember. Annyira nem, hogy megpróbálja a saját értékrendjét ráerőszakolni a szerencsétlen bundásra "márpedig én vagyok a főnök!" felkiáltással. Aztán vagy rosszul jár, vagy nem...

Az egykori spánielem lett volna jó tesztalany erre, ő veszettül morgott meg harapott is a csontjára. Egy meglehetősen határozott egyéniségű barátnőm úgy döntött, nem úgy van az, és fél pillanat alatt kikapta a cupákot Dolly szájából. Az meg csak nézett hülyén - megjegyzem, én is -, szerintem úgy meglepődött ekkora pofátlanságon, hogy elfelejtett harapni.

Mi vagy te, és vajon mik a szándékaid?

© Top Mancs

A teszt során előbb a gazda, majd a kutya is (a gazda jelenlétében) találkozik egy fura jószággal. Kérdésünk, hogy vajon milyen reakciókat vált ki a kutyából, ha egy nehezen beazonosítható "lénnyel" találkozik, és hogy függ-e a viselkedése a személyiségétől, képzettségétől, gazdával való viszonyától. 

A fura jószág egy többé-kevésbé kutya formájú robot-drótváz volt, ami tudott minden irányban mozogni, meg még a farkát is csóválta. Erre a vázra szigszalagoztuk fel Dorka kongját, és neki meg kellett volna szereznie. Persze közben a robot mozgott, zörgött, csóvált, talán villogott is. Dorc párszor bepróbálkozott, de persze a ragacs nem engedett egykönnyen, és egy idő múlva hiába biztattam, a gyanakvása erősebb lett, mint a kongtulajdonlási vágya.

Kiborítós teszt

Az örök visszatérő. Sokszor használják ezt a tesztet terápiás- és segítőkutya képzésen, vagy akár egy sima kutyasulis foglalkozás keretein belül is előjöhet. Kiderül általa, hogy a kutya hogy reagál egy számára fenyegetőnek tűnő helyzetre; kajak agresszívan, félelmi agresszióval, behódolón, semlegesen, menekülőre fogva... alapvetően a kutya személyiségfelmérésének egyik eleme, de lehet oldani vele a létező parákat.
Mivel nem akarják ténylegesen kiborítani a kutyát - normális kutyás ilyet nem akarhat -, helyes tesztelésnél időben megszakad a fenyegetés. Vagyis nem akkor, amikor a kutya már őrjöngve ugat, esetleg kitámad vagy maga alá vizel, hanem amikor a testbeszéde arra utal, hogy nem érzi jól magát. Megfeszülnek az izmai. Visszatartja a levegőt. Ráncolja az orrát. Ilyenkor rögtön jön a feszültségoldás: "nyugi, nincs semmi baj, csak vicceltem". Jó esetben a következőnél már hosszabb idő kell, és aztán egyre később borul ki.

És hogy Dorka hogy reagál erre? Veszettül kiborul minden alkalommal, ismerősre is. :-) Mert még mindig totál gyáva, akármekkora is az a belgaszuka pofája. 

Vizes örömök

Ez az újfundi-baba jól működik

Akadnak kutyák, akik nem szeretik a vizet. Van, ahol a fajtajelleg miatt érthető, elvégre a sivatagi föld-föld rakétaként tenyésztett perzsa agár nem sokszor találkozik átúszandó folyamokkal. Vagy az egy szál lepelben reszkető tibeti novíciusok által rendszeresített eleven muff, a si-cu sem törte fel rendszeresen a ciszterna jegét egy kis pancsolásért. De amikor a barátnőm újfundlandija nem és nem, és még pórázon sem akart bejönni a kacsaúsztatóba, akkor azért letettem a hajam. 

Timbi pihen fürdés után

 A belgák alapvetően szeretnek úszni. Eltérő, mennyire tudnak is. Timber például a legelső idióta húzása óta - fél évesen, novemberben berongyolt a Dunába - remek úszó volt, Dorka stílusa viszont sokáig leginkább a "teknősforma kavics" és a "fuldokló ribizli" közé esett. Első találkozása a vízzel abszolút szándéktalanul történt; a fent említett kacsaúsztatót tartalmazó réten rohant a szokásos eszetlen módján, aztán a talpa alatt a talajt hirtelen valami más váltotta fel. Ő derekasan megpróbált továbbfutni, de - amúgy rajzfilmesen - süllyedni kezdett. Nem nagyon aggódtam, mert a tócsa legmélyebb pontján is csak ölig ér a lé, na meg épp nem is értem rá, mert nekem is sürgős fuldokolnivalóm akadt. A röhögéstől. Szenya gazdi vagyok, tudom.

Dorka úszik...

...horror vagy börleszk?

Az évek múltán a függőleges kapálódzás egyre jobban kezdett hasonlítani a normál kutyaúszásra, egyre mélyebbre merészkedett, manapság már vöcsökmód le is bukik, ha valami érdekeset vél a fenéken felfedezni. A kezdeti ijedtség ellenére agyatlanul imádja a vizet, ilyenkor decemberben nem is megyünk a Duna-menti kutyajátszótérre, mert simán bemegy egy körre. Nyáron szívesen vele tartanék én is, de az a paradox helyzet, hogy ott az ember van kiparancsolva a partra. Nem könnyű olyan helyet találni, ahol együtt lubickolhatunk, mondjuk általában az eb a persona non grata.

Szárítkozós rohanás

Ami itthon megy ezen a fronton, attól viszkethetnékem támad. Jönnek a mindenféle hajánál fogva előrángatott indokokkal, úgy mint fertőzéseket terjeszt, belekakál a vízbe, belemegy a szőre, megharap mindenkit, és különben is undorító. Élővízről beszélünk, ahol előfordul hattyú, kacsa, vaddisznó, róka, meg még száz egyéb faj. Egyik sem oltva, ápolva, nevelve, mint egy családi kutya. Mind isznak, hullatják a szőrüket/tollukat/pikkelyeiket, ürítkeznek, bár nem tudom, hogy képzelik. A halakról nem is beszélve, akik még khmm... is benne. :-)

A közhangulatnak megfelelvén kis hazánkban nemes egyszerűséggel szinte mindenhonnan kitiltották a kutyákat. (Ahonnan esetlegesen mégse, ott a horgászok zavarják el őket - legutóbb még a Kopaszi-gáton kijelölt kutyafuttatón is bepróbálkozott egy. Az legkevésbé sem zavarta, hogy a területről nem a kutyások, hanem a horgászok vannak kitiltva. Elhangzott érvei között, hogy nem vagyok normális, mivel a koszos Dunában akarom fürdetni a kutyámat, de azon nem akadt fenn, hogy az ő ebédje ugyanonnan kerül ki. Ezt szóvá is tettem, mire kidüllesztett mellel és égnek vetett orral közölte, hogy én ezt nem érthetem, ez SPORT. Végignéztem rajta, az egy szál fürdőnadrág nem nagyon tudta szépíteni a mintegy 40 kiló súlyfeleslegét, a cigi sem rejtetten lógott a szájából, muszáj volt vihognom, hogy igen, látom, valóban milyen sportos alkat a bácsi. És még erre sem ütötte meg a guta!) A 200 km-es Balaton-parton pl. mindössze 4-5 helyen lehet bevinni a kutyát, pár méteres szakaszokon, ott is csak sunnyogva. Velencei tónál egyetlen hely van kijelölve egy mólónál, iszamos betonmeredély vezet a vízbe, a kedves gazdiknak köszönhetőn az is tele kutyaszarral. Guszta.

Fekete virsli négy pálcikán

Nyáron a Szelidi-tónál volt a Top Mancs Kutyaetológia Tábor, előre lebeszélték a táborvezetők a helyi jegyzővel, hogy lesz egy partszakasz, ahol bemehetünk kutyástul is a vízbe. Megszemléltük a kijelölt "strandot", volt vagy tízméternyi tisztás a nádasban, nagy részét elfoglalta négy rohadó csónak, iszapos volt és törekkel teli, de sebaj, a mienk. Páran lecsekkoltuk, a víz kellemes, a blökik élvezték, a bátrabb ebek még a szomszédos stégről is ugrálhattak hatalmas hasasokat. Vittük a hírt a többieknek, részletes útmutatóval, hogy  találnak oda. Délután nekiindultak a kerekesszékesek segítőkutyáikkal, és amint mendegéltek a parthoz vezető utcán, megállt mellettük egy autó. Benne két közteressé avanzsált ex-konyhásnéni, az az igazi rosszindulatú fajta. Közölték a mozgássérültekkel, hogy fifikásan kisasolták ám, ők a parthoz tartanak a kutyáikkal, oda márpedig ember se mehet le, nemhogy büdös bolhazsákok, sőt, mivel ez az utca a vízhez vezet, onnan is takarodjanak a dögeikkel együtt, de azonnal. Érted, közterületről, ahol bárki tartózkodhat. A vizsgázott segítőkutyákkal együtt, akik mindenhova bemehetnek, ahova a gazdájuk. Boltba, rendezvényre, múzeumba, sőt - horribile dictu - strandra. És ez nem csak a vakvezetőkre vonatkozik, mint azt sokan hiszik, hanem a siket- és mozgássérült segítőkre, terápiás és rohamjelző kutyákra is.
No, ez nem nagyon hatotta meg a bősz köztereseket, mint ahogy a jegyzői engedély se. De rápacsáltak. Nehogy abba a tévedésbe essen valaki, hogy győzött az igazság, a törvény ereje, ilyen csacsiságok... Magyarhonban élünk, hé! Szimplán annyi történt, hogy a nekünk szállást adó kemping főnénije szívébe zárt minket, ő pedig történetesen a polgármesterné kebelbarátnője volt. Ennyi. Szegény polgármester beszorult a harci banyák és a felesége közé, és úgy tűnik, a nejétől tartott jobban.

Lavór is megteszi, ha nincs más

Második idei vizes nyaralásunk jobban sikerült, akkor eleve kutyás kempingbe-strandra mentünk, nem is volt semmi konfliktus (már ami a kutyás részt illeti. Az, hogy egy német kisbusszal belémtolattak, behorpasztva az autóm utolsó ép oldallemezét, végül is nem ide tartozik.). Volt bazi nagy kijelölt strand a négylábúknak, békésen elfértünk mind, pedig nem kevesen voltunk. Voltak akkurátusan elhelyezett kakiszacsi-lelőhelyek plusz kukák, használta is szépen mindenki. Volt szelíden mélyülő víz, lehetett hatalmasakat pancsolni az ebekkel, csúful ki is használtam a két hatalmas belga kan, Guru és Grimbusz erejét és szelídségét, két oldalról beléjük csimpaszkodva vontattattam magam, Dorka közben a partról aggódott. Már elég bátor a vízben, de ez azért neki még sok lett volna. Viszont Winston, a színizom sportlabrador (akit Dorci a szárazon simán leamortizál), hosszú félórákat töltött a tóban egyhuzamban, torpedóként fel-alá cikázva.

Kalóz a nádasban

Voltak horgászok is, kicsit arrébb, közvetlenül nem zavartuk egymás köreit. Egyik éjszaka, míg mi a teraszon beszélgettünk és borozgattunk, Dorka unatkozván felkerekedett, hogy becserkelje a nádast. Talált egy placcot, ahol valaki a fogott zsákmányt helyben megpucolta, kibelezte, a pucolványt és a belezvényt meg otthagyta. Mi csak arra figyeltünk fel, hogy Dorka megjelenik boldogan vigyorogva  és valami elképesztő penetrát áraszt. Elzavartuk szélirányban tíz méterrel arrébb, ott bűzölögjön, de egy idő múlva megfeledkeztünk róla, ő ismét unatkozni kezdett... akkor meg már vitte Dását, a barátnőjét is. Megmutatta neki, milyen klassz helyet talált.
A reggel ennek megfelelően össznépi kutyacsutakolással indult, Winston gazdája jókat kárörvendett rajtunk... egészen délutánig, mikor is Winnie dettó rátalált a bűzforrásra.:-p

Dorka gazdát szerez

Nagy naivan azt hittem, mivel már két kutyám volt (Timber előtt egy cocker spániel tizenpár évesen) értek valamennyire hozzájuk. Sőt. Abban a hitben ringtam, nagyon is profi vagyok. Hisz Tinyó parancsszóra feküdt, ugatott, helyben maradt, bármikor és bárhonnan be lehetett hívni, tizenkét évesen is tanult új trükköket*, fiatalon pedig aktívan és sikeresen agilityzett. Soha nem volt gond nála a szobatisztasággal, egy kezem elég az általa szétrágott dolgok összeszámlálásához, hírből sem hallottam a szeparációs stresszről. Ha nyaralni mentem, bárkire rábízhattam, engedelmeskedett és alkalmazkodott.

* Ez nagy szó volt húsz éve, amikor még a mainál is szörnyűbb állapotok uralkodtak kutyás berkekben. Nemhogy kutyaiskolába nem jártak a népek, de még a legalapvetőbb dolgokra se tanították meg az ebeket. A kutyagumi felszedését most nem is említem. Bármilyen hihetetlen, ez utóbbi szerencsére nagyon sokat javult azóta. 

Ezért is ragaszkodtam hozzá, hogy az ő vérvonalából kell származnia az utánpótlásnak. Anno három éves korában lett egy alomnyi kölyke Quartz-tól, köztük egyetlen fiú, Tangó. Róla hallottam, hogy híresen gyors agility-versenyző és tenyészkan. Épp voltak is eladó kölykei, de sajnos az egyetlen szuka, Phaedra már elkelt, de kaptam egy telefonszámot Laczay Ágihoz, övé a Black Night Light kennel. Kutyái Quartz távolabbi leszármazottai, jelen alomhoz viszont Tangónak is köze volt.

Itt két szabad kislány közül lehetett választani, Ági küldött fotókat róluk, bele is szerettem az egyikbe.

Ebbe, ni. 

Engem válassz!...

...ja, és cuki is!

...hiszen édes vagyok, és ártatlan...

Mikor mentünk meglátogatni élőben a kicsiket, szóltam előre Áginak, ne árulja el, melyik az. Letelepedtem a fekete gombolyagok közé, az egyik határozottan felém gurult, feltornászta magát az ölembe, aztán elégedetten szuszogott meg pislogott rám. Kész, ki lettem választva. 

Ági csendesen vigyorgott a háttérben, és elárulta, hogy őt szúrtam ki a fotókon. Mint kiderült, ő is Dorcit szánta nekem, mert már hamvas korában látszott, belőle jó munkakutya lesz, a tesója - Málna - pedig inkább nyugodt, szemlélődő, ideális terápiás állat. Így is lett, Málna a SANSZ Alapítványnál dolgozik, Dorka meg az idegeimen.

Doris & Málna - akkor és most 

12 hetes korában felnyaláboltuk az akkor már nagy lóvá nyurgult kiskutyát, hazavittük, megsütöttük ...és kisvártatva felfalt. Mint a kisgömböc.

Na jó, először csak kóstolgatott. Minket, Timbert, a macskát. Utóbbival hagyott fel legelébb, pár szúrós pofontól visszariadt (azóta sokat finomodott a módszere, már csak hátulról támadja Maffiát. A cinyó cserébe nyíltan terrorizálja őt. Édesek.). Reménykedtünk, Timbi megtanítja majd pár dologra, ez ugyan még nekünk is némileg ködös volt, mire is, de azért jó lett volna. Mittudomén, fegyelemre, jókutyaságra. Nna, persze...

...és én is! >:-)

Én igyekszem...

Kórus: mi jó kutyák vagyunk!!

Erről a kisasszonynak teljesen más elképzelései voltak.

Egyik első dolga volt, hogy  villámgyorsan elrontsa az öreglányt. Tinyó az agyvérzése után  amúgy is kicsit átment szenillába, szórakozott lett és feledékeny, Doris meg még adta alá a lovat. Ez volt mondjuk a legkisebb bajunk, szegény Timberről tudni lehetett, hogy már nem sokáig lesz velünk. Viszont az utolsó pillanatig igazi munkakutya maradt:  

Játék mindhalálig. Három héttel ezután ment el

Nos, Dorka is igazi munkakutya. Elkezdett rendesen megdolgozni minket. És mint kiderült, ez csak a bemelegítés, az igazi hepaj féléves kora után jött.