Megint ránk talált egy őrület, amit abszolúte az én ugrifüles kutyámnak találtak ki (és természetesen őstehetség benne ). Van pár ilyen, de ez most épp a flyball.
Kedélyes bolondokháza; szaladni kell árkon-bokron át, labdát szerezni, majd teperni vissza. Semmi agyonbonyolítás, szofisztikált szabályrendszer, fakszni. Van helyette csipetcsapat, száguldozás és sok-sok ordibálás gazda és kutya részéről egyaránt, utóbbi fakultatív, de általában lelkesen élnek vele a blökik.
Vigyorgás, vakuzás
Két csapat versenyzik, mindkettőben 4-4 kutyával, időre. Négy, egyenes vonalban felállított, nem túl magas akadályon kell átrohanniuk az ebeknek, a gazdi a startvonalról drukkol. A túlvégen áll a flyball-gép, ez tulajdonképp egy nagy pedál, amire ráugrik a kutya, az ördögi szerkezet pedig kilő neki egy teniszlabdát. Levegőben elkapás-fordulás után zúzás vissza, és már indulhat is a következő csapattag - ideális esetben a startvonal fölött váltják egymást stafétában az orrok.
Utánpótlás-nevelés
Mi még csak mutatóba láttunk gépet, egyelőre a shoot-nak hívott egérrágta platformmal dolgozunk; a likakba lehet labdát biggyeszteni, a deszka dőlésszöge meg állítható. Eleinte majdnem vízszintes, aztán ahogy bátorodnak a nebulók, úgy lesz egyre meredekebb. Ezen a cuccon kell megtanulniuk fordulva ugrani, ne menjen idő a labdamegszerzés után még irányváltással, nem mellesleg pedig a vállukat jelentősen kíméli, ha nagy lendületből nem két, hanem négy lábra érkeznek.
Összevágtam mutiba*, hogy is néz ki egy ilyen, a csatazajt inkább leszedtem, bár így nem szeret annyira a youtube.
Agilityben. Eddig csak kezdőként indultunk, túl sok tétje így nincs.
Persze ettől függetlenül tudtam marha hisztis lenni, ha elrontottuk. Tam. Szegény Dorka feszt igyekezett, maximum nem tudtam tartani vele az iramot. Ő meg, ha nem kapott utasítást, kitalálta kútfőből, mit kellene csinálni, aztán már átkozódhattam.
Nemcsak csülökből, de szuszból is fel kellett fejlődnöm az öreglányhoz, egy húszakadályos pályán teljesen kifulladtam, mire a tizenötödikhez értem, aztán sípolhattam elhalón "tovább"-ot meg "akadály"-t, meg se hallotta. És én nem biztos, hogy rögtön magamat okoltam mindezért. :-(
Persze felvételről visszanézve azonnal látszott, hol bénáztam el. Szégyelltem is magam hosszú tömött sorban, győztem bocsánatot kérni a bundástól.
Aztán mégsem tököltem sokat a kezdő nevezők között. Vera vetette ugyan fel elébb, de már gondoltam rá én is; mit veszíthetek, ha legközelebb A1-ben indulok. A zónás akadályokat tudjuk, a szlalomot tudjuk... és lőn.
Szégyenteljes eredmény született. Harmadikok lettünk. :-)
Nem hiba nélkül, a mi mérleghintánk a Top Mancsban jóval nehezebb, később billen át, Dorci meg is lepődött a versenydarab könnyűségén és félig lerepült, félig leugrott róla. Ezt még gyakoroljuk, három hibátlan futam kell az A2-be jutáshoz.
Az open jumping-ból (nincsenek zónák, és minden kategória indul benne) meg jól kizártak, el kellett volna állnom az utat a kúszó felé, így egyszerűen túl nagy volt a csábítás. Amikor berongyolt, gyorsan elmorzsoltam egy szitkozódást, aztán röhögtem egyet és ha már elkezdtük, végigmentünk. Tét nélkül még élvezetesebb.
Szépen teljesített a csapat is; Sunny, a kis félénk, ijedős Sunny mindkét futama aranyát begyűjtötte, Szofi, a szinte irányíthatatlanul gyors szőrgolyó szintén most indult először A1-ben és az agilityt megnyerte, Molly ugyanott ezüstérmes lett. Vacak most nem nyert ugyan, de ez el fog jönni. Mindig, amikor azt hiszem, Dorka gyors, megnézem a felvételt Vacakról. Atyaég. Nyomasztó jelenség. Mint egy monokróm gömbvillám.
Na, de ha már annyit nyüstöltem a videóvágót, jöjjenek a mozgó képek!
Elegánsabban (szigorúan brit akcentussal, orrot enyhén égnek emelve ): agility.*
*azaz változatos akadályokkal telerakott pályán irányítani az ebet testi kontaktus nélkül, kizárólag hang- és testjeleket alkalmazva, általában mellette loholva. Időre megy, szigorú szabályok szerint.
Sokak szerint ez a kutyás sportokban a lovaspóló / tenisz / golf, vagy valami hasonlón trendi, a nem kívánt törlendő. Bocsánat, nem bírom szarkazmus nélkül, pedig ezt a dolgot tényleg az én hatalmas sznobimnak találták ki, de forr az agyvizem, amikor valaki előszeretettel nézi le a K99-et, IPO-t, canicrosst, mifenét, közben az überbajnok állatkájának a kulturált sétálás gondot okoz. Értem én, hogy az agility a kutya-gazda együttműködés parádés csimborasszója, de mesélhetne a többi sportág edzője is, mennyi meló van például a nyomkövetésben. Egy profi frízbi-elkapás kidolgozásában. Kiló hússzal száguldás közbeni megállításban - csak hanggal. Az őrző-védő segéd ("csibész") életben hagyásában...** Csak ezek nem olyan látványosak.
**...Dorka szerint messze a legnehezebb mutatvány emberhalál nélkül hagyni, hogy az állatorvos orvul meghőmérőzze.
Visszatérve az agilityre, amúgy tényleg iszonyat sok munka éveken át, mire egy kutyából profi versenyző lesz. Eleve az ugrásokat - amiből a legtöbb van - , csak a kutty másfél éves kora után szabad a méretének megfelelő akadályokon végeztetni, mire teljesen befejezi a növekedést, megerősödnek az izmai, inai, ízületei. Persze addig is lehet gyakorolni sok minden egyebet, kúszót, szlalomot, enyhe emelkedésű palánkot, irányítást, fordulókat.
Nem keveset érik a gazda is, megtanulja értelmezni kutyája rezdüléseit - olykor tizedmásodpercek alatt - , kiismeri temperamentumát, preferenciáit. Például a kukacimádatot. Oda mindenképp be kell menni, minél többször lehetőleg. Akkor is, ha a gazda másfele kalimpál és mutogat. Csak a biztonság kedvéért, hátha mégis.
Aztán ha megvannak az alapok, lehet csiszolni a kivitelezésen. Sokat. Még annál is többet. Gyorsabban menjen - lassabban menjen, szűkebben forduljon - jobban eltávolodjon, de azért ne annyira, hééé!, felmenjen a mérleghintára - jöjjön is le róla, rúdleverés nélkül ugorja az akadályt - átbújni alatta nem ér!
Na és a zónák. A palánk, palló, hinta elején-végén vannak felfestve ezek az ördögtől való sávok, nem rohanhat annyira, hogy ezeket átugorja, legalább egy tappancsának bele kell érnie. Erre rávenni a szélvészebb típusú ebeket csupán röpke hónapok kérdése. Semmiség ahhoz képest, hogy a szlalomban mennyire szeretnek kihagyni egy-két-akárhány rudat. Hipergyors kutyánál csak abból tűnik fel a csalás, hogy rossz oldalon jön ki a szlalom végén, szidás hatására a fifikásabbja megtanulja, hogyan kell két rudat hanyagolni észrevétlenül.
Anno ahogy Dorc betöltötte a másfelediket, azonnal rongyoltunk agilityzni, hiszen az én villámgyors, szuperokos kutyám erre született, a hasonló kvalitású gazdájával együtt. Aztán jöttek a nagy pofáraesések virtuálisan és élőben.
Röfipók már előtte is élénken érdeklődött az edzések iránt (értsd ezalatt: a "sima" kutyasulis képzés alatt számosszor faképnél hagyott, hogy ő megy inkább ugrálni), na aztán amikor végre legálisan beszabadulhatott a pályára, elöntötte az agyát a harci láz. Nem lehetett kizökkenteni se virslivel, se valagbarúgással. Gondolkodás nélkül megmászott-ugrott-kúszott mindent, ami csak az útjába került, mindezt olyan sebességgel és vehemenciával, hogy mire ordításra nyitottam a szám, már a pálya másik végén járt. Baromi frusztráló volt, hogy abszolút uralatlan a helyzet, és még le is csesz az edző. Sikerélmény nuku, holott addig mi voltunk a sztárolás nagyipari felhasználói. Átslisszoltunk inkább a K99 csapatba, és hagytuk ezt az úri huncutságot. Persze közben savanyodott a szőlő rendesen, bár az tényleg nem tetszett, ahogy még egymás között is fújolnak az agilitysek, de azt hiszem, ez ugyanaz a szép magyar sajátosság, ami minden egyéb területen is jelen van. Legalábbis a filippínókhoz átigazolt kutyás barátnőm ott máshogy tapasztalja.
Szóval békésen elkákilencvenkilencezgettünk, az ügyességi ágazat valamennyire kárpótolt, ott van mindenféle ugribugri feladat, meg még cipőválasztás is, ami nagyon vicces tud lenni. Aztán tavaly ősszel feltűnt, hogy a másik agilitys edzőnél csak két tanonc van, úgyhogy jól odapofátlankodtam, hogy beállhatunk-e. Beállhattunk, tán még örültek is nekünk.
Nem tudom, Dorka élemedett kora okozta-e (négy éves korára azért kicsit beljebb nőtt a feje lágya), vagy a jópár K99-es gyakorlat, gyanúm szerint leginkább Vera végtelenül türelmes és segítőkész edzésmódszerének köszönhettük, hogy az eblány rakétasebességű fejlődésnek indult. Bár mindig úgy álltam az agilityhez, hogy remek móka, és csak az számít, hogy jól érezzük magunkat, azért néha haloványan felmerült a megmérettetés gondolata.
Eleinte elhessegettem, mondván, ez csak a fanatikusoknak való. Szerencsére Vera abszolút nem erőltette, csak néha jegyezte meg halkan, hogy esetleg, ha talán, meg a csillagok is úgy állnak és mégis, akkor egy versenyen ezt így és úgy kellene. Bejött a stratégia, jelentkeztem. Lábremegésem enyhítette, hogy a csapatból páran szintén rászánták magukat: átesnek a tűzkeresztségen, pedig még erős hiányosságaink voltak. De együtt izgulni, bénázni, drukkolni mindig jobb...
Nem túl boldog kisállat
A kupa előtti héten már csak azon izgultam, nehogy babéziás legyen az állat attól a kullancstól, amit szerdán szedtem ki belőle. Nem lett. Inkább elvágta a lábát egy üvegcseréppel, jó mélyen. Ölben vittem az állatorvosig, dőlt belőle a vér, engem meg felváltva kerülgetett a tetanuszfrász a szégyenletes, enyhe megkönnyebbüléssel. Négy napja bekötözve biceg, kivéve amikor elfelejti az egészet valami sürgős rohangálnivaló miatt, olyankor le kell üvöltenem a haját, mert rendszeresen felszakítja a sebet. Nehéz két hétnek nézünk elébe, nem bír magával ez a dilinyós nőszemély. Emlékeztet valakire...
Ma azért kisántáztunk az elbukott versenyre, leginkább a többieknek drukkolni meg kamerázni, cseszett nehéz kezdő pályákat raktak fel, még a nyuszimód fordulékony border collie-knak is technikásak voltak. Akárhogy is, jó lett volna túlesni az elsőn... na majd júliusban.
Jó esetben mert szeretjük. Amúgy meg attól függ... ahány gazda, annyi válasz. Azért megpróbálom összeszedni.
Előre leszögezem, erősen sarkított poszt lesz, nyilvánvalóan nem skatulyázható be senki egyetlen adott kategóriába - na meg nem is a skatulyázás a cél. Mint ahogy a horoszkóprovat is sült hülyeség, ha szó szerint vesszük, és kizárólag születésnapunk alapján azonosulni tudunk mintegy hatszázmillió emberrel*, közben persze mind egyéniségek vagyunk. :-p
Szóval biztos lesznek átfedések, lesz olyan amit elfelejtek említeni, lesznek sértődések. Akinek nem inge... Fogyasztása komolytalanul javasolt.
Na, uccu neki.
*egy alkalommal elkezdtük kiszámítani kombinatorikai módszerekkel, hányféle konstelláció (és ezáltal személyiségtípus) lehetséges, ha csak a legalapvetőbb asztrológiai változókat (bolygók, jelek, házak, fényszögek) variáljuk. Hétmilliárd után abbahagytuk a számolást, pedig még messze nem értünk a végére.
Vidéken, falun, kertesházas övezetben - ahogy tetszik
Egyfajta hagyományőrzésből, megszokásból. Mert mindenkinek van. A szomszédnak is. Mert kölykezett a Buksi nyolcat, és kaptunk mi is egyet. Amúgy jól jött, legalább nem kell megjavítani a csengőt.
Ők azok a tipikus kerti kutyák, akikről már írtam pár bejegyzéssel ezelőtt. Még az a jobbik eset, ha gazdi mobil kerti elemnek tekinti, mint valami furcsa dísznövényt; néha meglocsolja, műtrágyázza, de amúgy nem sokat törődik vele. Viszont nemegyszer hallok olyan esetről, mikor gazdi kinevezi magát kutyakiképzőnek, és neveli a fenevadat.
Ez úgy néz ki, hogy áthívja valamelyik falubeli cimborát, hogy agyabugyálja el a házőrzőt, mondván, vaduljon a dög. A kutya már félőrült a rettegéstől, fogalma sincs a miértről, egy felreppenő verébcsapattól is összerezzen, de a kiképzés folytatódik. Ha kicsit is önállóbb lélek, az első adandó alkalommal megszökik, bár ettől nem lesz jobb neki. Vagy elüti egy autó/vonat/sörétes puska, vagy pedig előbb-utóbb visszakerül a gazdához, és akkor jön a büntetés. Emberünk leleményes, sokféleképp torol. Első körben mindenképp agyabugya és náspáng. Aztán jön a bezárás, lehetőleg minél szűkebb helyre, törjön csak az akarat. Biztos, ami tuti, napokig enni se kap. Helyette annál több ordítozást, ütleget, értse meg alaposan, milyen komisz volt. Ha továbbra is télakol, netán félelemből visszatámad, jön a kisbalta - és az új kutya.
Itt szúrnám be, hogy a kutyák nem haragtartók, tehát nem tudnak értelmezni már egy ötperces "most jól bosszút állok"-ot sem, cserébe a négy-ötéves gyerekek kognitív képességeivel rendelkeznek, tehát csak egy gondolatkísérlet erejéig helyettesítsünk be velük (lásd Csányi Vilmos könyvét). Csúf látvány.
Mordori vidékeken egyébként valamiért előszeretettel keresik házőrzőnek a német juhászt és keverékeit. A fajta benne van a legokosabb kutyák top 10-es listájában, és mint ilyen, különösen megsínyli az agyatlan gazdát.
Divatkiegészítőként
Gondolok itt a tipikus társasági kutyákra és ölebekre, ritkán az agarak, collie-k is beleesnek. Lényeg, hogy csini nippként lehessen őket hordani, jól álljanak rajtuk a masnik, ruhácskák, Swarovski nyakörvek. Gazdijaikra egész iparág épül, ők vesznek meg minden tökfölösleges bizbaszt ami a kisállatboltokban fellelhető, a csontocskamintás plüsspárnától a kaviáros jutifalatig.
Ezek a kutyák mindent, de tényleg mindent megkapnak, csak egyvalamit nem: hogy kutyaként bánjanak velük. Szerencsétlenekben még ott bujkál az ősi farkas, és nem érti, mit keres itt talpig hülyében.
Társpótléknak
Nem kell feltétlenül magányosnak lenni, élhet valaki párkapcsolatban, lehet gyereke, mégis erősen antropomorfizálja a kutyáját és kicsit nemnormálisan kezeli. De főleg az egyedülálló, egyedül élő, gyakran az idősebb korosztályba tartozókra igaz.
Állataik rettentősok szeretetet kapnak. Néha túl sokat. Nem elég a babusgatás, simogatás, mindig leesik egy kis ez-az az asztalról, sokszor egyáltalán nem kutyának való dolgok; csokika, cukorka, kekszecske. Az eb szuperszónikus sebességgel ölti fel a hordóalkatot, hiába magyarázza az állatorvos, hogy mennyire nem tesz ez jót a szívének, ereinek, ízületeinek, válaszként gazdi annyit hebeg, hogy de hát olyan szépen néz szegényke.
Vannak ugyanakkor nagyon is tudatos kutyatartók, akik odafigyelnek kedvencük étrendjére, mozognak vele sokat, kutyasuliba viszik, bújják a szak- és egyéb irodalmat, minden elérhetőt biztosítanak az ebnek masszázstól az aquafitnessig.
Ami közös: mivel a kutyától megkapják azt, amit senki mástól, vagyis a feltétel nélküli szeretetet, ezért nincs szívük fegyelmezni őt. A blöki pedig hipphopp a fejükre nő. Nem vagyok egy Cesar Millan-rajongó, de az általa felállított szentháromsággal maximálisan egyetértek - a kutyának egyenlő arányban van szüksége szeretetre, mozgásra és fegyelemre.
Túldimenzionált állatszeretetből
Biztos mindenki találkozott már a típussal, ha máshol nem, a bulvárhírekben: a delikvens maga köré gyűjt minden kóbor, kidobott, elaltatásra ítélt, interneten köröztetett páriát. Vagy legalábbis minél többet.
Nem azokra gondolok, akik reálisan felmérik, hány állatot tudnak ellátni, foglalkozni velük, helyet biztosítani nekik, vagy akik szigorúan ideiglenesen fogadják be őket. Inkább azokra, akik mondjuk egy harminc négyzetméteres lakásba zsúfolnak be nyakló nélkül kutyákat, macskákat, tücsköt, továbbá bogarat.
Általában gőzük nincs állataik igényeiről, szeretetük kimerül abban, hogy befogadják, etetik és babusgatják őket. Hatalmasan meglepődnek, ha a kutya mondjuk harap is azon kívül, hogy tündibündi. De persze megbocsátanak, mert hát ugye a hányattatott sors.
Egy állat elaltatása szerintük a létező legaljasabb dolog (még akkor is, ha az az egyetlen humánus megoldás). Vállukra veszik az állatvilág sorsát, együtt szenvednek minden broilercsirkével. Ezerrel zaklatnak mindenkit az egész ismeretségi körükben, hogy tegyenek valamit, osszák meg (ők voltak az utolsó csepp a fb-profilom törléséhez), és milyen szívtelen önzők, ha nem. Mindenáron meg akarnak győzni arról, hogy a meglevő állatod mennyire örülne egy játszótársnak, akkor is, ha egy zoofób macskával élsz. Ha van már vagy nyolc állatod, akkor pláne; szerintük eggyel több vagy kevesebb igazán nem számít. Végül is a te anyagi-, érzelmi- és időráfordításod nekik nem fáj.
Szaporításért
Tudatosan, felelősségteljesen, garanciát vállalva kutyát tenyészteni nem túl kifizetődő móka, divathullámokon kívül eső fajta esetén jó, ha az önköltség visszajön a kölykök árán. Akik már születésük előtt rengetegbe kerülnek; egy neves kennelből származó, tenyészthető szuka eleve nem két fillér, fel kell nevelni minőségi kaján, oltatni minden évben, kiállításokra, tenyészszemlére, esetleg munkavizsgákra vinni, szűrni a fajtára jellemző vagy előfordulásra esélyes betegségekre. Fizetős az idegen kannal fedeztetés, csőstül jönnek az állatorvosi költségek végig a vemhesség alatt és ellés után, túl nagy alom esetén dajkakutyát kell keríteni vagy cumisüvegből tápoltatni, perkálni kell az kölykök oltásainak és féreghajtásának költségeit, chipelést, törzskönyveztetést, kölyöktápot...
Hát mennyivel egyszerűbb keresni egy olyan fajtát, ahol a szaporulat darabjáért százezreket lehet kaszálni, fentieket mind lespórolni, aztán reklamáció esetén széttárni a karunkat?! Sokkal.
Kiállításszédelgésből
Némi átfedés van a divatkiegészítőként tartott ebekkel, csak itt nem az átlagember, hanem a kutyás társadalom előtt kell felvágni.
A lényeg, hogy minél több trófea learatásra kerüljön, ha az eb külleme túl szerény az igazi elitbe kerüléshez, akkor is van megoldás; mindenféle noname dunyhafelsőpusztai kiállításra kell benevezni, ahol jó eséllyel az egyedüli indulóként meg lehet nyerni a versenyt. Nagy a gyűjtési szenvedély, mert úgy lehet jó áron eladni a leendő ivadékokat, ha a szülők pedigréjében minél több a plecsni. Magyarországon legalábbis. Sajnos ez azt vonzza be, hogy ész nélkül megy a küllemre tenyésztés; a kiegyensúlyozott idegrendszer, fajtajelleg, egészség pedig mindinkább a háttérbe szorul.
Agyatlan amúgy, ami az ilyen kiállításokon megy. Timberrel egyszer neveztünk be egy CAC-ra, vagy húsz évvel ezelőtt, vedlési időszakban. Ott tettem le a hajam, amikor láttam, hogy az összes grönis ezerrel hajlakkozza a kutyáját, próbálva visszaragasztgatni rá a lehullófélben levő vedledéket. És nagyon utáltak engem, mert egyrészt lepfújoltam a kezelést, másrészt meg valamiért azt hitték, őket akarom kitúrni a babérjaikból. Azt látták, hogy megjelenik egy csinos ismeretlen versenyző - mármint Timber, nem én! - , és ki tudja, mik a céljai.
Dorka nem elég szép ehhez a bolhacirkuszhoz, úgyhogy legalább ezen a területen nem kap táptalajt a sznobizmusom. Tiszta mázli, mert egy valag pénz a nevezési díj.
Itt azért egész jól néz ki
Megajándékozódtunk vele
Milyen jó ötlet, nem? Karácsonyra, szülinapra, vagy mert már annyit nyafogott érte a gyerek. Igazán megfontolt dolog valakinek a nyakába sózni 10-15 évnyi felelősséget, áh, picit sem kicseszés. Már ha van felelősségérzete az ajándékozottnak. Eleget fanyalogtam már, feltételezzük, hogy van.
Fentiekre vannak példáim is, szerencsére mind hepiendes. A parki kutyaközösség egyik tagja konkrétan szülinapi ajándékként érkezett, édesgazdája a mai napig el van ájulva tőle, imádja, félti, tutujgatja, Gipsy meg jól visszaél ezzel. :-) A nyafogós gyerek pedig... hát, az én voltam.
Nem vettem túl szépen az akadályt, hülyekamasz-koromat éltem épp, a kutyát pedig egy ideggyenge, túltenyésztett spániel képviselte - nem a legjobb párosítás. Mai napig látszanak harapásnyomai, némelyik jogos volt.
A kezdeti lelkesedés után szívesen lepasszoltam volna a szüleimnek a reggeli sétáltatásokat (főleg ha előző este lumpolnivalóm akadt), az etetés előtti főzőcskézést (hol voltak még akkor a tápok!), meg az összes többi nyűgöt, de keményen beintettek. Jól tették. Hozzászoktam, tanultam belőle, és amikor Dolly veseelégtelenségben elpusztult, már tudatosabban szerettem volna utódot. Apám viszont nem szándékozott ismét újratapétázni és újraszőnyegezni a lakást, úgyhogy a következő kutyára várnom kellett, míg elköltözhettem otthonról. De Timber nagyon megérte a várakozást.
Munkára
Hiszen erre lettek eredetileg szelektálva, célirányosan tenyésztve. Ha találkozik a hatékony kiképzési módszer a megfelelő habitusú kutyával, rengeteg mindenre használható az eredmény: terelésre, őrzésre, vadászatra, nyomkövetésre, drog-, fegyver- illetve sebesültek keresésére, terápiás- és segítőcélra... vagy amire akarjuk.
Ide vehetjük a direkt célra tartott hobbikutyákat, akikkel például agilityznek, szánt húzatnak, műnyulat kergettetnek vagy különféle munkavizsgákon mennek végig. És akár azokat is, akiknek az a feladatuk, hogy minél egészségesebb, a fajtajelleget leginkább hordozó utódokat neveljenek.
Családtagnak
Nem valaki pótlására, hanem önálló jogú új tagként. Nincs rossz soruk, még ha el is kell viselniük néha némi húzást-nyúzást a gyerekek részéről.
Erődemonstráció részeként
Amihez a kigyúrt bullterrieren kívül hozzátartozik a kigyúrt gazdi, golyófej, tokás tarkó, több-kevesebb rasszizmus. Nem is sorolom tovább a sztereotípiákat.
A tragédia ebben a kategóriában a hozzá nem értés, ami persze a többinél is fennáll, de azért nem mindegy, hogy egy rágcsálórém yorkshire terrier csimpaszkodik az ember bokájába, vagy egy krokodilállkapcsú staffordshire. Fegyver az is, meg a Parabellum is. Csak épp utóbbinak nincs önálló akarata.
Persze létezik békés felhasználásuk is, mint például itt:
Házi labornak
Hogy az etológus is tudjon karosszékből kísérletezni és megfigyelni.
Igazából hóttmindegy, mi volt a kutya beszerzését kiváltó tényező, a lényeg, hogy próbáljuk meg kutyaként bánni vele, hiszen kizárólag akként tud létezni, viselkedni. Emberi mintákba kényszerítéssel összezavarjuk, félreértések kerekedhetnek belőle - lássuk be, hogy a mi lehetőségeink sokkal jobbak az ő megértésére, mint fordítva. Valójában a kutya még mindig "csak" egy hihetetlenül intelligens, szociális viszonyokra érzékeny ragadozó; hagyjuk meg ennek, akkor lesz a legboldogabb.
A legvégére pedig jöjjön két különösen idióta gazda, lol!
Tegnap levizsgáztunk végre E7-ből. Nem lett túl szép, 81 pont*, de legalább megvan.
*100-ból. 70-től van meg.
Tavasz óta nyomasztott az ügy, amikor is nekifutottunk ugyanennek a vizsgának, de csúfos kizárás lett belőle. Végül csak röhögtem, mert nem hittem volna, hogy ilyen velünk is megeshet. Hogy mi történt?
Nos, három dolog diszkvalifikálhatja a vizsgázó párost: 1. ha valaki agresszívan nyilvánul meg (megharapja a kutya a gazdát, a gazda a kutyát, vagy bármelyikük a bírót), 2. ha a kutya kikerül a gazda irányítása alól (vagyis világgá szalad, vagy pl. elbújik egy bokor mögé, hogy ő mostantól inkább sün), 3. ha a kutya - vagy a gazda - a pályára ürít.
Mint már írtam régebben, Dorcit eléggé le kell fárasztani ilyen események előtt, hogy legyen egy kis esélyem magamra vonni a figyelmét. Ez meg is történt, reggeli sétánál rohangált egyet a haverokkal, aztán a megmérettetés előtt megint, váltott kutyákkal. Indult a vizsga, hogy ne legyen senkinek láb alatt az állatka, betettem a bokszába. Amikor mi következtünk, kivettem, és már álltunk is az alapvonalra, kezdtük a lábnál követést Megyünk, mendegélünk, egyszer csak Dorka elmarad. Nézek hátra, mi van - hát az van, hogy a rohangálás után teleitta magát, aztán doboz, aztán... hát neki már nagyon kellett. Még az a szerencse, hogy gátlástalanul leguggolt az egész hacacáré elején, legalább nem szenvedtük végig az egészet feleslegesen. :-)
Lássuk, mit is hagytunk ki. Az engedelmességi vizsga 7-es szintjén a következőket kell teljesíteni: lábnál követés fordulásokkal, irány- és tempóváltásokkal, mozgó csoport kerülése, menet közben ültetés, fektetés, állítás, apport sík talajon, akadályon és ferde palánkon át, előreküldés 30 méterre, helybenmaradás. Nem is sok, ugye? Az ördög itt is a részletekben (és Dorkában...) rejlik.
Szabályos lábnál követés során a kutya szinte rásimul a gazda térdére, minden mozdulatát azonnal követi, közben végig figyeli urát és parancsolóját. Doris verziója: valahol a lábamtól vett 20-50 cm-es sávban bóklászik, ha izgi szag jön szembe, azt megvizsgálja legalább menet közben, nézelődik, látványosan unatkozik, szerinte minden esemény izgalmasabb ennél. Mivel a gyakorlatok során csak adott számú vezényszót és kézjelet adhatok neki, próbálok az orrom alatt pisszegni, kurrogni, krahácsolni, röfögni neki, hogy rám figyeljen már, és ugyan méltóztasson közelebb fáradni.
Menet közben ültetés úgy kellene kinézzen, hogy tempósan haladunk, egyszer csak elrikkantom magam, hogy "Ülj!", a kutyának abban a pillanatban le kell tennie a hátsóját anélkül, hogy én megtorpannék, hátranéznék vagy kézjelet adnék. Addig kell ott ücsörögnie, amíg megfordulok, várok egy kicsit, majd visszamegyek érte. Dorcinak a vizsgán szerencsére pont leesett, mi van, egyedül annyit hibázott, hogy a bíró szerint lassan ült le. Istenem... de legalább leült! És nem lefeküdt, mint gyakorlásnál szokta, nem maradt állva, nem jött tovább.
Menet közben fektetés és állítás ugyanez, azzal nehezítve, hogy 7-es szinten a "menet közben" futás közbent jelent. Mindkét esetben továbbfutok, megfordulok, várok egy kicsit majd behívom az ebet. És az se mindegy, hogy jön ilyenkor; lelkesen rohanva kellene, előttem megtorpanva és magától leülve. Pont előttem, egyenesen, a fejével szinte rám simulva, nem pedig ferdén, legalább 20 centire tőlem, ahogy Dorka.
Apport. Húú, ebben mennyi hibalehetőség van! Az összeset végigjártuk anno. A teljesség igénye nélkül: parancs nélkül elindul. Nem veszi fel azonnal az apportot. Nem szabályosan veszi fel (a középső keskeny részen fogva). Nem hozza vissza. Visszahozza, de ledobja a földre. Nem dobja le, de nem ül be elém szorosan. Beül, de ferdén. Jól ül be, de nem tartja a fát míg elveszem, hanem elengedi. Tartja, elvétel után viszont külön parancs nélkül igazodik... és az akadályon át apportíroztatás még ezer fincsi csapdát rejt!
Ki lehet kerülni az akadályt, lehet mögötte percekig keresgélni, hova is esett a fa, visszafelé az akadályt meglátva inkább elejteni a cuccot, persze visszafelé is egyszerűbb ugrálás helyett kerülni, vagy még viccesebb átbújni alatta... ez a feladat legalább mókás, nem olyan uncsi, mint a hülye katonás menetgyakorlatok! Azt szeressék csak a németjuhászok meg a rotweilerek.
Az előreküldés ehhez képest már baromi könnyű, csak arra kell rávenni az ebet, hogy vezényszóra ész nélkül rohanjon előre lehetőleg egyenesen, amíg meg nem hallja a fektető parancsot. Eleinte nagyon nem értik, miért kell teperni, ha nincs is ott semmi (persze gyakorlás során gyakran pont ezért van - kedvenc játék, rongyocska, ilyesmi. Csak aztán rá kell venni, hogy akkor is szaladjon, ha már nincs ott a csábtárgy). Visszakanyarodnak, néznek a gazdára, hogy ezt most miért és meddig és különben is, hülye vagy te, miért fussak el tőled, ha eddig azon izmoztál, hogy menjek vissza?!
Másik verzió szerint annyira belejönnek, hogy hiába ordibál a gazdi hogy most már elég és feküdj, és FEKÜDJ, vagy legalább állj már meg, te büdös dög, csakazértis lendületesen kiszaladnak a világból. Esetleg visszabocognak megnézni, mi baja a gazdinak, hiszen lila a feje és nagyon hadonászik.
Helyben maradás, ez viszonylag jól megy, minden reggel gyakoroljuk amikor kifliért megyek. Dorci már a saroktól rohan a bolthoz, és várakozón beül a szokott helyére a bejárat mellé. Ha foglalt - árut pakolnak, tötymörög egy vásárló, vagy másik kutya van odakötve -, célzatosan toporog és csúnyán néz. Gyönyörűen megvár, nem hagy ott még kutyáért se, pedig ez tőle nagy szó. Azt szokta rühelleni, ha valaki simogatni akarja, ilyenkor látványosan küzd benne a helyben maradás kényszere és az idegen kéz érintése iránti utálat, és mivel az eszébe se jut, hogy harapjon, próbál úgy elhajolni, hogy közben ott is maradjon. Egy hattyú sehol sincs hozzá képest.
Szóval ez a feladat működik vizsgahelyzetben is, csak arra kell figyelni, hogy szó szerint veszi; helyben marad, és nem helyzetben. Vagyis neki belefér, hogy időnként felüljön, felálljon. A bírónak nem.
Mint mindegyik K99 ágazatban, az engedelmességiben is 9 szint van, lehet mazsolázgatni, kinek melyik felel meg. Az alacsonyabb szintek követelményei nagyjából megegyeznek a BH vizsgáéval, aztán egyre bonyolultabb feladatok jönnek, és egyre szigorodik a kivitelezés megítélése is. Azt hiszem, jó ideig megelégszem a 7-es szint teljesítésével, a 9-esben már idiótán nehéz gyakorlatok vannak. Esetleg majd szépítünk a 81 ponton, de ezzel csak csínján merek gondolni, mert eddig szinte mindenki megbukott, aki javítani akart a meglevő eredményén, vagyis másodszorra a 70 pontot se érte el...
Úgy tervezem, tavasszal az ügyességi 9-es szintjének futunk neki, jó sokat kell még rá készülni, de jóval szórakoztatóbb, mint az E. Van benne agilityre hajazó ugrabugra, vicces apportfeladat, különböző bólyákhoz rohangálás, szoborjáték (futás közben megtorpanás), távirányítás (néma csendben, messziről kalimpálva kell megértetnünk a négylábúval, mit is akarunk tőle), gazdi cipőjének kiválasztása egy kupac másikból. Szag alapján. Ráadásul az Ü-ben a legtöbb feladatnál lehet dumálni a kutyához, mutogatni neki, dicsérni, játszani vele, míg az E-ben maximum a feladat végén kaphat egy "jól van"-t meg egy vállveregetést. Á la echte munkakutya.
Valamikor belekezdünk az őrző-védő sorozatba is, főleg azért, mert látom, hogy a többi kutya mennyire piszkosul élvezi. Lehet őrjöngeni, ugatni, rohanni, zsákmányt elkapni, cibálni... mindent, amire az ösztöneik amúgy is sarkallják őket. Mindezt persze játékosan, végig kontroll alatt, egyszer sem elvadulva.
Amikor először láttam Grimbuszt, Tamás kutyáját, pont ŐV-t gyakoroltak vele. Csak annyi jött le, hogy egy színizom malinois nyálát fröcskölve, tombolva ugat, majd amikor elengedték a nyakörvét, kiló hússzal rontott rá a Michelinbaba-szerűre bugyolált segédre, elkapta a karját és úgy fogta, hogy lóbálni lehetett rajta. Vezényszóra nagy nehezen elengedte, de ott ordibált tovább mellette és a legkisebb moccanásra újra ugrott.
Ezek után nem nagyon mertem barátkozni Grimbusszal, tartottam a három lépést inkább jó ideig. Addig, amíg nem találkoztam az igazi énjével, merthogy ez a vadállat valójában egy smúzolós, hízelgős, csupaszív és maximálisan filantróp kutya. Úgy tud bújni és rajongani, ahogy Dorci sose. A támadás neki játék, ugyanúgy mint a frízbi (azért is széttépi magát, annyira imádja), a látszat ellenére fikarcnyi agresszió sincs benne. De hát az ŐV-t aszerint pontozzák, hogy mennyire tudja elhitetni az ellenkezőjét. Tegnap Winstonnak ez igen jól sikerült, holott a labradorok aztán végképp nem a vérszomjukról híresek.
Mindenkinek más-más feladat tetszik a csapatban, Dása például valójában egy (orosz) balerina, neki minden olyan dolog fekszik, ahol ugrani, felmászni, piruettezni kell. Guru lába ifjúkorában megsérült, ő marad a talajtornánál, akadály vagy palló láttán félénk kölyök lesz a vezérhímből. Tücsi teljesen rá van gyógyulva a gazdájára, ő szeret szorosan együttműködni, önálló feladatmegoldásban kicsit elveszett, Dorka viszont inkább saját utakon jár. Kópé pedig... ő univerzális, amilyen pici, olyan ügyes.
Akármennyire nehezemre esik, el kell ismernem, hogy minden bulis, élvezetes és izgalmas ügyességi, őrző-védő és nyomkövető képzés kivitelezhetetlen engedelmes alapok nélkül. Nem kell feltétlenül 5-ös vagy 6-os szintnél feljebb menni, de a régi jó BH-vizsgának megfeleltethető fegyelmezettség nélkül egyszerűen nincs meg az az összhang és egymásra figyelés kutya és gazda között, ami egy-egy feladatrész kidolgozásához, és a részek összerakásához kell. Nem mindegy, hogy egy bolhazsákkal dolgozunk, vagy egy zsák bolhával...
). Van pár ilyen, de ez most épp a flyball.
Ráadásul az Ü-ben a legtöbb feladatnál lehet dumálni a kutyához, mutogatni neki, dicsérni, játszani vele, míg az E-ben maximum a feladat végén kaphat egy "jól van"-t meg egy vállveregetést. Á la echte munkakutya. 