Ugrabugra-verseny

Elegánsabban (szigorúan brit akcentussal, orrot enyhén égnek emelve ): agility.*

*azaz változatos akadályokkal telerakott pályán irányítani az ebet testi kontaktus nélkül, kizárólag hang- és testjeleket alkalmazva, általában mellette loholva. Időre megy, szigorú szabályok szerint. 

Sokak szerint ez a kutyás sportokban a lovaspóló / tenisz / golf, vagy valami hasonlón trendi, a nem kívánt törlendő. Bocsánat, nem bírom szarkazmus nélkül, pedig ezt a dolgot tényleg az én hatalmas sznobimnak találták ki, de forr az agyvizem, amikor valaki előszeretettel nézi le a K99-et, IPO-t, canicrosst, mifenét, közben az überbajnok állatkájának a kulturált sétálás gondot okoz. Értem én, hogy az agility a kutya-gazda együttműködés parádés csimborasszója, de mesélhetne a többi sportág edzője is, mennyi meló van például a nyomkövetésben. Egy profi frízbi-elkapás kidolgozásában. Kiló hússzal száguldás közbeni megállításban - csak hanggal. Az őrző-védő segéd ("csibész") életben hagyásában...** Csak ezek nem olyan látványosak. 

**...Dorka szerint messze a legnehezebb mutatvány emberhalál nélkül hagyni, hogy az állatorvos orvul meghőmérőzze.

Visszatérve az agilityre, amúgy tényleg iszonyat sok munka éveken át, mire egy kutyából profi versenyző lesz. Eleve az ugrásokat - amiből a legtöbb van - , csak a kutty másfél éves kora után szabad a méretének megfelelő akadályokon végeztetni, mire teljesen befejezi a növekedést, megerősödnek az izmai, inai, ízületei.  Persze addig is lehet gyakorolni sok minden egyebet, kúszót, szlalomot, enyhe emelkedésű palánkot, irányítást, fordulókat. 

Nem keveset érik a gazda is, megtanulja értelmezni kutyája rezdüléseit - olykor tizedmásodpercek alatt - , kiismeri temperamentumát, preferenciáit. Például a kukacimádatot. Oda mindenképp be kell menni, minél többször lehetőleg. Akkor is, ha a gazda másfele kalimpál és mutogat. Csak a biztonság kedvéért, hátha mégis. 

Aztán ha megvannak az alapok, lehet csiszolni a kivitelezésen. Sokat. Még annál is többet. Gyorsabban menjen - lassabban menjen, szűkebben forduljon - jobban eltávolodjon, de azért ne annyira, hééé!,  felmenjen a mérleghintára - jöjjön is le róla, rúdleverés nélkül ugorja az akadályt - átbújni alatta nem ér!

Na és a zónák. A palánk, palló, hinta elején-végén vannak felfestve ezek az ördögtől való sávok, nem rohanhat annyira, hogy ezeket átugorja, legalább egy tappancsának bele kell érnie. Erre rávenni a szélvészebb típusú ebeket csupán röpke hónapok kérdése. Semmiség ahhoz képest, hogy a szlalomban mennyire szeretnek kihagyni egy-két-akárhány rudat. Hipergyors kutyánál csak abból tűnik fel a csalás, hogy rossz oldalon jön ki a szlalom végén, szidás hatására a fifikásabbja megtanulja, hogyan kell két rudat hanyagolni észrevétlenül. 

Anno ahogy Dorc betöltötte a másfelediket, azonnal rongyoltunk agilityzni, hiszen az én villámgyors, szuperokos kutyám erre született, a hasonló kvalitású gazdájával együtt. Aztán jöttek a nagy pofáraesések virtuálisan és élőben.

Röfipók már előtte is élénken érdeklődött az edzések iránt (értsd ezalatt: a "sima" kutyasulis képzés alatt számosszor faképnél hagyott, hogy ő megy inkább ugrálni), na aztán amikor végre legálisan beszabadulhatott a pályára, elöntötte az agyát a harci láz. Nem lehetett kizökkenteni se virslivel, se valagbarúgással. Gondolkodás nélkül megmászott-ugrott-kúszott mindent, ami csak az útjába került, mindezt olyan sebességgel és vehemenciával, hogy mire ordításra nyitottam a szám, már a pálya másik végén járt. Baromi frusztráló volt, hogy abszolút uralatlan a helyzet, és még le is csesz az edző. Sikerélmény nuku, holott addig mi voltunk a sztárolás nagyipari felhasználói. Átslisszoltunk inkább a K99 csapatba, és hagytuk ezt az úri huncutságot. Persze közben savanyodott a szőlő rendesen, bár az tényleg nem tetszett, ahogy még egymás között is fújolnak az agilitysek, de azt hiszem, ez ugyanaz a szép magyar sajátosság, ami minden egyéb területen is jelen van. Legalábbis a filippínókhoz átigazolt kutyás barátnőm ott máshogy tapasztalja. 

Szóval békésen elkákilencvenkilencezgettünk, az ügyességi ágazat valamennyire kárpótolt, ott van mindenféle ugribugri feladat, meg még cipőválasztás is, ami nagyon vicces tud lenni. Aztán tavaly ősszel feltűnt, hogy a másik agilitys edzőnél csak két tanonc van, úgyhogy jól odapofátlankodtam, hogy beállhatunk-e. Beállhattunk, tán még örültek is nekünk. 

Nem tudom, Dorka élemedett kora okozta-e (négy éves korára azért kicsit beljebb nőtt a feje lágya), vagy a jópár K99-es gyakorlat, gyanúm szerint leginkább Vera végtelenül türelmes és segítőkész edzésmódszerének köszönhettük, hogy az eblány rakétasebességű fejlődésnek indult. Bár mindig úgy álltam az agilityhez, hogy remek móka, és csak az számít, hogy jól érezzük magunkat, azért néha haloványan felmerült a megmérettetés gondolata. 

Eleinte elhessegettem, mondván, ez csak a fanatikusoknak való. Szerencsére Vera abszolút nem erőltette, csak néha jegyezte meg halkan, hogy esetleg, ha talán, meg a csillagok is úgy állnak és mégis, akkor egy versenyen ezt így és úgy kellene. Bejött a stratégia, jelentkeztem. Lábremegésem enyhítette, hogy a csapatból páran szintén rászánták magukat: átesnek a tűzkeresztségen, pedig még erős hiányosságaink voltak. De együtt izgulni, bénázni, drukkolni mindig jobb...

Nem túl boldog kisállat

A kupa előtti héten már csak azon izgultam, nehogy babéziás legyen az állat attól a kullancstól, amit szerdán szedtem ki belőle. Nem lett. Inkább elvágta a lábát egy üvegcseréppel, jó mélyen. Ölben vittem az állatorvosig, dőlt belőle a vér, engem meg felváltva kerülgetett a tetanuszfrász a szégyenletes, enyhe megkönnyebbüléssel. Négy napja bekötözve biceg, kivéve amikor elfelejti az egészet valami sürgős rohangálnivaló miatt, olyankor le kell üvöltenem a haját, mert rendszeresen felszakítja a sebet. Nehéz két hétnek nézünk elébe, nem bír magával ez a dilinyós nőszemély. Emlékeztet valakire...

Ma azért kisántáztunk az elbukott versenyre, leginkább a többieknek drukkolni meg kamerázni, cseszett nehéz kezdő pályákat raktak fel, még a nyuszimód fordulékony border collie-knak is technikásak voltak. Akárhogy is, jó lett volna túlesni az elsőn... na majd júliusban. 

Addig is itt egy kis összefoglaló az edzésekről:

A Világ megmaradt

Csak 2012-nek lett vége, végre. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem eléggé kuka volt ez az év, amolyan állóvíz, semmi különösebb előrelépés nem történt. Ha kimarad, észre se veszem.

Ilyenkor valahogy muszájlik értékelést, összegzést írni az évről, hát legyen. Pár dolog azért történt kutyás szempontból. 

Ami a legjobb, hogy Dorka a K99 engedelmességi és ügyességi ágazatban is 7-es szinten van, ez azért a 9-es skálán elég menő. Az abszolút ranglistán 53. helyen állunk. 

Nyáron először vettünk részt az ELTE-Top Mancs Kutyaetológiai Táborban, részben már írtam róla, de majd még fogok szerintem. Jól sikerült a hepaj, volt fürcsi, kiképzések, agility, fürcsi, etológiai kísérletek, őrző-védőzés, fürcsi, esti borozások, Dorkának játék orrvérzésig, na meg egy kis fürcsi. Az utolsó napokon már felkelni is alig akart az állat, annyira kész volt. Képzelhetitek akkor a többi kutyát. 

Ott találkoztunk először Málnával, a tesóval, és Szederrel, az unokaöcsivel. Tiszta bogyósgyümölcs-gyűjtemény, Dorkát kineveztem Ribizlinek. 

Táboron kívül is voltunk néhány etológiai teszten, ezekről is lesz még szó.

Ősszel elkezdtünk újra agilityzni, sok köszönet Kaszinak érte, hogy bevállalt minket. Az egy dolog, hogy nekem nagyon tetszik, de Dorka konkrétan erre született. Nem mintha olyan ügyes lenne, csak annyira élvezi. 

Beiratkoztam a "Habilitációs kutyakiképző" címen futó OKJ-képzésre, gyűjtöm a használhatatlan papírokat a diplomám mellé... de ebben a témában legalább már van némi gyakorlatom, szemben a metszéssel és társaival. Tavasszal még vizsga is lesz belőle, bizony. 

Terveim szerint tovább okosíttatom magam a témában, mozgássérült-segítő kutyák kiképzése az irány. Van némi személyes érdekeltség benne, mert a februári gerinctörésem idején jól jött Dorka fantasztikus felfogóképessége. A derékból hajlás elég felejtős volt hónapokig, úgyhogy ha leejtettem valamit, rögtön négylábú segítségért kiáltottam. 

Áprilisban voltunk a zselici Csillagos Égbolt Rezervátumban, tökugyanolyan tiszta az ég, mint Zalában, a somogyi táj meg tökmáshogy gyönyörű. Volt sütögetés is, megállapítottam hogy Büdi nem fél a tűztől, ha abból kajaszag árad. 

Laura és Rob a nyomorban

Júniusban Robék elköltöztek , ami persze csak nekünk rossz, mert így nem nagyon maradt megfelelően genya sétapartnerünk (Rob merte egyedül fenékbecsípni, és ezzel a sikítozásig felidegesíteni Dorist). Nekik valószínűleg nagyon is jó a Fülöp-szigeteken, mint a mellékelt ábra mutatja. 

Anita is elköltözött Dodistul, mondjuk ő legalább nem annyira messze. Nekem speciel hiányoznak a gunyoros beszólásai. 

A két jóság

Viszont megismertük Chilit, kár, hogy nehezen tudjuk összeszervezni a közös sétákat, mert ideális játszótárs, ugyanolyan ördögfióka, mint Dorka. Malinois tutira van benne, másik összetevőként fekete német juhászra tippelnék, mindenesetre egy kegyetlenül okos, élénk munkakutya az eredmény. Rendesen drillezi is a gazdáit, mint anno Dorci tette. 

Nagyjából ennyi volt, ja, meg elkezdtem ezt a blogot végre, tervben volt egy ideje. 

Ahogy kinézek az ablakon, sötét van és tejfölsűrű köd, úgyhogy indulunk a Gellérthegyre megnézni a kilátást. :-D

Újévre pedig ex-tánccsoportom, a Fairy Tales oszlopos tagjának, Annának jókívánságát tudom csak ismételni: 

A jövő évetek legyen frenetikusan szuper! 

Rudolph és társai...

...azaz: Dasher, Dancer, Prancer, Vixen, Comet, Cupid, Donner és Blitzen.

A képről* hiányzik Teo, Dása és Ariel, velük lenne teljes a K99 (és a rénszarvas-) csapat.

*melyért köszönet Ferenczy Tamásnak

Ők mind nagyon komoly, vizsgázott kutyák! ;-)

K99

Tegnap levizsgáztunk végre E7-ből. Nem lett túl szép, 81 pont*, de legalább megvan.

*100-ból. 70-től van meg.

Tavasz óta nyomasztott az ügy, amikor is nekifutottunk ugyanennek a vizsgának, de csúfos kizárás lett belőle. Végül csak röhögtem, mert nem hittem volna, hogy ilyen velünk is megeshet. Hogy mi történt?

Nos, három dolog diszkvalifikálhatja a vizsgázó párost: 1. ha valaki agresszívan nyilvánul meg (megharapja a kutya a gazdát, a gazda a kutyát, vagy bármelyikük a bírót), 2. ha a kutya kikerül a gazda irányítása alól (vagyis világgá szalad, vagy pl. elbújik egy bokor mögé, hogy ő mostantól inkább sün), 3. ha a kutya - vagy a gazda - a pályára ürít.

Mint már írtam régebben, Dorcit eléggé le kell fárasztani ilyen események előtt, hogy legyen egy kis esélyem magamra vonni a figyelmét. Ez meg is történt, reggeli sétánál rohangált egyet a haverokkal, aztán a megmérettetés előtt megint, váltott kutyákkal. Indult a vizsga, hogy ne legyen senkinek láb alatt az állatka, betettem a bokszába. Amikor mi következtünk, kivettem, és már álltunk is az alapvonalra, kezdtük a lábnál követést  Megyünk, mendegélünk,  egyszer csak Dorka elmarad. Nézek hátra, mi van - hát az van, hogy a rohangálás után teleitta magát, aztán doboz, aztán... hát neki már nagyon kellett. Még az a szerencse, hogy gátlástalanul leguggolt az egész hacacáré elején, legalább nem szenvedtük végig az egészet feleslegesen. :-)

Lássuk, mit is hagytunk ki. Az engedelmességi vizsga 7-es szintjén a következőket kell teljesíteni: lábnál követés fordulásokkal, irány- és tempóváltásokkal, mozgó csoport kerülése, menet közben ültetés, fektetés, állítás, apport sík talajon, akadályon és ferde palánkon át, előreküldés 30 méterre, helybenmaradás. Nem is sok, ugye? Az ördög itt is a részletekben (és Dorkában...) rejlik. 

Szabályos lábnál követés során a kutya szinte rásimul a gazda térdére, minden mozdulatát azonnal követi, közben végig figyeli urát és parancsolóját. Doris verziója: valahol a lábamtól vett 20-50 cm-es sávban bóklászik, ha izgi szag jön szembe, azt megvizsgálja legalább menet közben, nézelődik, látványosan unatkozik, szerinte minden esemény izgalmasabb ennél. Mivel a gyakorlatok során csak adott számú vezényszót és kézjelet adhatok neki, próbálok az orrom alatt pisszegni, kurrogni, krahácsolni, röfögni neki, hogy rám figyeljen már, és ugyan méltóztasson közelebb fáradni. 

Menet közben ültetés úgy kellene kinézzen, hogy tempósan haladunk, egyszer csak elrikkantom magam, hogy "Ülj!", a kutyának abban a pillanatban le kell tennie a hátsóját anélkül, hogy én megtorpannék, hátranéznék vagy kézjelet adnék. Addig kell ott ücsörögnie, amíg megfordulok, várok egy kicsit, majd visszamegyek érte. Dorcinak a vizsgán szerencsére pont leesett, mi van, egyedül annyit hibázott, hogy a bíró szerint lassan ült le. Istenem... de legalább leült! És nem lefeküdt, mint gyakorlásnál szokta, nem maradt állva, nem jött tovább.

Menet közben fektetés és állítás ugyanez, azzal nehezítve, hogy 7-es szinten a "menet közben" futás közbent jelent. Mindkét esetben továbbfutok, megfordulok, várok egy kicsit majd behívom az ebet. És az se mindegy, hogy jön ilyenkor; lelkesen rohanva kellene, előttem megtorpanva és magától leülve. Pont előttem, egyenesen, a fejével szinte rám simulva, nem pedig ferdén, legalább 20 centire tőlem, ahogy Dorka. 

Apport. Húú, ebben mennyi hibalehetőség van! Az összeset végigjártuk anno. A teljesség igénye nélkül: parancs nélkül elindul. Nem veszi fel azonnal az apportot. Nem szabályosan veszi fel (a középső keskeny részen fogva). Nem hozza vissza. Visszahozza, de ledobja a földre. Nem dobja le, de nem ül be elém szorosan. Beül, de ferdén. Jól ül be, de nem tartja a fát míg elveszem, hanem elengedi. Tartja, elvétel után viszont külön parancs nélkül igazodik... és az akadályon át apportíroztatás még ezer fincsi csapdát rejt! 

Ki lehet kerülni az akadályt, lehet mögötte percekig keresgélni, hova is esett a fa, visszafelé az akadályt meglátva inkább elejteni a cuccot, persze visszafelé is egyszerűbb ugrálás helyett kerülni, vagy még viccesebb átbújni alatta... ez a feladat legalább mókás, nem olyan uncsi, mint a hülye katonás menetgyakorlatok! Azt szeressék csak a németjuhászok meg a rotweilerek. 

Az előreküldés ehhez képest már baromi könnyű, csak arra kell rávenni az ebet, hogy vezényszóra ész nélkül rohanjon előre lehetőleg egyenesen, amíg meg nem hallja a fektető parancsot. Eleinte nagyon nem értik, miért kell teperni, ha nincs is ott semmi (persze gyakorlás során gyakran pont ezért van - kedvenc játék, rongyocska, ilyesmi. Csak aztán rá kell venni, hogy akkor is szaladjon, ha már nincs ott a csábtárgy). Visszakanyarodnak, néznek a gazdára, hogy ezt most miért és meddig és különben is, hülye vagy te, miért fussak el tőled, ha eddig azon izmoztál, hogy menjek vissza?! 

Másik verzió szerint annyira belejönnek, hogy hiába ordibál a gazdi hogy most már elég és feküdj, és FEKÜDJ, vagy legalább állj már meg, te büdös dög, csakazértis lendületesen kiszaladnak a világból. Esetleg visszabocognak megnézni, mi baja a gazdinak, hiszen lila a feje és nagyon hadonászik. 

Helyben maradás, ez viszonylag jól megy, minden reggel gyakoroljuk amikor kifliért megyek. Dorci már a saroktól rohan a bolthoz, és várakozón beül a szokott helyére a bejárat mellé. Ha foglalt - árut pakolnak, tötymörög egy vásárló, vagy másik kutya van odakötve -, célzatosan toporog és csúnyán néz. Gyönyörűen megvár, nem hagy ott még kutyáért se, pedig ez tőle nagy szó. Azt szokta rühelleni, ha valaki simogatni akarja, ilyenkor látványosan küzd benne a helyben maradás kényszere és az idegen kéz érintése iránti utálat, és mivel az eszébe se jut, hogy harapjon, próbál úgy elhajolni, hogy közben ott is maradjon. Egy hattyú sehol sincs hozzá képest. 

Szóval ez a feladat működik vizsgahelyzetben is, csak arra kell figyelni, hogy szó szerint veszi; helyben marad, és nem helyzetben. Vagyis neki belefér, hogy időnként felüljön, felálljon. A bírónak nem. 

Mint mindegyik K99 ágazatban, az engedelmességiben is 9 szint van, lehet mazsolázgatni, kinek melyik felel meg. Az alacsonyabb szintek követelményei nagyjából megegyeznek a BH vizsgáéval, aztán egyre bonyolultabb feladatok jönnek, és egyre szigorodik a kivitelezés megítélése is. Azt hiszem, jó ideig megelégszem a 7-es szint teljesítésével, a 9-esben már idiótán nehéz gyakorlatok vannak. Esetleg majd szépítünk a 81 ponton, de ezzel csak csínján merek gondolni, mert eddig szinte mindenki megbukott, aki javítani akart a meglevő eredményén, vagyis másodszorra a 70 pontot se érte el... 

Úgy tervezem, tavasszal az ügyességi 9-es szintjének futunk neki, jó sokat kell még rá készülni, de jóval szórakoztatóbb, mint az E. Van benne agilityre hajazó ugrabugra, vicces apportfeladat, különböző bólyákhoz rohangálás, szoborjáték (futás közben megtorpanás), távirányítás (néma csendben, messziről kalimpálva kell megértetnünk a négylábúval, mit is akarunk tőle), gazdi cipőjének kiválasztása egy kupac másikból. Szag alapján.  Ráadásul az Ü-ben a legtöbb feladatnál lehet dumálni a kutyához, mutogatni neki, dicsérni, játszani vele, míg az E-ben maximum a feladat végén kaphat egy "jól van"-t meg egy vállveregetést. Á la echte munkakutya. 

Valamikor belekezdünk az őrző-védő sorozatba is, főleg azért, mert látom, hogy a többi kutya mennyire piszkosul élvezi. Lehet őrjöngeni, ugatni, rohanni, zsákmányt elkapni, cibálni... mindent, amire az ösztöneik amúgy is sarkallják őket. Mindezt persze játékosan, végig kontroll alatt, egyszer sem elvadulva. 

Amikor először láttam Grimbuszt, Tamás kutyáját, pont ŐV-t gyakoroltak vele. Csak annyi jött le, hogy egy színizom malinois nyálát fröcskölve, tombolva ugat, majd amikor elengedték a nyakörvét, kiló hússzal rontott rá a Michelinbaba-szerűre bugyolált segédre, elkapta a karját és úgy fogta, hogy lóbálni lehetett rajta. Vezényszóra nagy nehezen elengedte, de ott ordibált tovább mellette és a legkisebb moccanásra újra ugrott. 

Ezek után nem nagyon mertem barátkozni Grimbusszal, tartottam a három lépést inkább jó ideig. Addig, amíg nem találkoztam az igazi énjével, merthogy ez a vadállat valójában egy smúzolós, hízelgős, csupaszív és maximálisan filantróp kutya. Úgy tud bújni és rajongani, ahogy Dorci sose. A támadás neki játék, ugyanúgy mint a frízbi (azért is széttépi magát, annyira imádja), a látszat ellenére fikarcnyi agresszió sincs benne. De hát az ŐV-t aszerint pontozzák, hogy mennyire tudja elhitetni az ellenkezőjét. Tegnap Winstonnak ez igen jól sikerült, holott a labradorok aztán végképp nem a vérszomjukról híresek. 

Mindenkinek más-más feladat tetszik a csapatban, Dása például valójában egy (orosz) balerina, neki minden olyan dolog fekszik, ahol ugrani, felmászni, piruettezni kell. Guru lába ifjúkorában megsérült, ő marad a talajtornánál, akadály vagy palló láttán félénk kölyök lesz a vezérhímből. Tücsi teljesen rá van gyógyulva a gazdájára, ő szeret szorosan együttműködni, önálló feladatmegoldásban kicsit elveszett, Dorka viszont inkább saját utakon jár. Kópé pedig... ő univerzális, amilyen pici, olyan ügyes.

Akármennyire nehezemre esik, el kell ismernem, hogy minden bulis, élvezetes és izgalmas ügyességi, őrző-védő és nyomkövető képzés kivitelezhetetlen engedelmes alapok nélkül. Nem kell feltétlenül 5-ös vagy 6-os szintnél feljebb menni, de a régi jó BH-vizsgának megfeleltethető fegyelmezettség nélkül egyszerűen nincs meg az az összhang és egymásra figyelés kutya és gazda között, ami egy-egy feladatrész kidolgozásához, és a részek összerakásához kell. Nem mindegy, hogy egy bolhazsákkal dolgozunk, vagy egy zsák bolhával... 

A K99 csapat

De nehéz az iskolatáska!

Lássuk csak, mitől is.

Három frízbi, ebből egy sima, kettő pedig rágásálló, miután a sima hamar leamortizàlódott.

Apportfa, kicsi. A kis keskeny pofijához brutálnak tűnik a nagy, bár simán elbírja a kétkilósat is. Jelen darab csilivili rózsaszínre és ezüstre filctollazva, hogy észrevegye az avarban. Na meg hogy kellőképp csajos legyen. :-)

K99 szabályzat, mind a 142 oldal plusz borítók, fűzve, rongyos állapotban. Vizsga előtt népszerűsége exponenciálisan nő.

Fél pár papucs, apportfeladathoz. Egy műanyag tányér cafatjai, ugyanahhoz.

Jutifalat, legolcsóbb Fressnapf-os vagy DM-es, praktikus lapocskás kiszelés, imádja a röfi. Agyam eldobom, amikor látom a boltban azt a fajta jutit, aminek kilója 13000 pénzbe fáj. Könyörgöm némán, a sima mezei bélszín 6-7000! Ennyiért már Angust kapok! Én, nem a kutyám!!

Kong, piros, közepes. Nem hittem volna, hogy erre a hülye alakú gumiharangra ennyire rá bírnak izgulni a blökik. Pedig de. Idétlenül és kiszámíthatatlanul pattog, rágáskor meg isteni ruganyos, ez lehet a titok. Bár rágni még nem próbáltam.

Itatószerkezet, főleg melegebb időkre, bár ősszel-télen is szeretnek lefetyelni két rohanás között, csak nem annyit. Nyáron viszont édeskevés a fél liter, legalább a négyszerese kell, figyelembe véve a kutyák rendkívül gazdaságtalan ivási technikáját. Egyébként nem gondoltam volna, hogy nem felfelé kunkorgatják a nyelvüket ilyenkor, hanem pont ellenkezőleg:

Mi még? A táska alján elfekvőben néhány teniszlabda, kakiszacsi, sípolós játék. Egy kopott CD lemez, agilityben a zónázáshoz. Egy régi rongy, az előreküldés megtanításának segédlete. Kicsi kötéldarab, régen erre volt úgy rácuppanva, mint most a kongra. Változnak az idők...

Abból is látom, milyen régóta sulizunk, hogy mennyi mindent cipelek magammal. Eleinte elég volt a póráz, a jutifalat meg a kötélkéje. A többi később csatlakozott, ahogy elkezdtük a K99-et, az agilityt, az őrző-védőt, fityfenét.

De hogy jutottunk el idáig? 

Először is, ki kellett választani a kutyasulit. Olyan sok nem jöhetett szóba, mert nem állt szándékomban heti többször átbumlizni ebestül a városon, a legideálisabb eset, ha kerületen - vagy legalább a város délnyugati negyedén - belül található. Az ütős-verős-fojtónyakörves-láncos kiképezdék dettó kiestek, szerintem nincs kutya, amelyik erre izgulna, a belga amúgy is hírhedten mimóza a nagy pofája ellenére. 

Maradt a Népszigeti Kutyasuli őrmezei leágazása, meg a Top Mancs. Előbbiekről sok pozitívat hallottam, Adri barátnőm is hozzájuk járt a vérgoldenével, Gyömbérrel. Olvastam Korom Gábor könyvét, voltam bemutatón, ahol Vámosi-Nagy Nóra demonstrálta, mire képes a klikkerrel és Pákóval. A Top Mancsról a kerületiek meséltek mindenfélét, volt, akinek bejött, másoknak kevésbé, de elhangzott a LÉNYEG: rengeteg ott a belga. Többek között a suli vezetőjének is az van. Ez volt az egyik döntő érv, pluszban az állatorvosunk szintént őket ajánlotta, hozzájuk jár agilityzni. Úgyhogy bejelentkeztem, és pár hét múlva mehettem is az első - még kutyátlan - megbeszélésre.

Később rájöttem, hiba volt várnom ezzel az egésszel Dorka másfél éves koráig. Ha már rögtön a szükséges oltások beszerzése után elkezdünk járni, várhatóan könnyebben vészeljük át a kutyáknál 8-9 hónapos korban jelentkező dackorszakot. Ellenőrzöttebb körülmények között zajlik a szocializációja, ennek köszönhetően idejekorán megkapja a - akkor még - nagyobbaktól, erősebbektől a tilalomfákat, és lehet, hogy most nem lincselne le nekifutásból minden kutyát (ahogy a mellékelt ábra szerint teszi).

Valamiért az volt bennem, hogy egy-másfél éves kora előtt úgyse lehet vele agilityzni (még nem elég erősek a csontjai, izmai, ízületei az ilyen terheléshez), meg amúgy én vagyok a legprofibb kutyás a földkerekén, szóval addig minek. Timberrel is simán megoldottam az életet, az ükuncsival se lesz gond. Aha... kifelejtettem, hogy Tinyó alkalmazkodó, önmagát alámrendelő egyéniség volt, Dorka viszont piszkosul önjáró. Timbi nyugis, labda- (és ezáltal ember-) függő, Dorci egy perpetuum mobile és nem annyira az emberes akció érdekli, ő a kutyaadagját követeli. A napi első áldozata mindig megszívja, rajta vezeti le a rettentő hosszú éjszakai pihenés alatt felgyülemlett atomerőműnyi energiát.
Szerencsére a Top Mancsba rengeteg hasonló méretű és strapabíró haver jár, a többség valamivel kezdés előtt jön, hogy a suli melletti erdős részen tombolhassanak a nebulók. Így egész kezelhetők egy-másfél órán át, majd a foglalkozás után ismét egy nagy ereszd-el-a-hajamat következik, rongyozós játékkal lezárva.

Dorka által laposra tiport egóm végre kapott egy kis fényezést a suliban, a negyedik alkalom után a kiképzőnknek feltűnt, hogy az ülés-fekvés-behívás kombó egész jól megy, úgyhogy átzavart minket a középhaladókhoz. Nem kicsit voltam ám büszke! Remélem, látta mindenki, mennyire profik vagyunk! ;-p

A középhaladó csoport már az engedelmességi vizsgára gyúrt, ez a BH-vizsgának (Begleithundprüfung, szó szerint: kísérőkutya vizsga) is mondott megmérettetés az előfeltétele - legalábbis a Top Mancsnál - minden további képzésnek, legyen az agility, K99, frízbi. Marha nagy mellénnyel álltam neki, mi ez nekünk. Némi lábnál követés, leültetés, helyben maradás, piha.
Azért a vizsga napján cidriztem persze, hisz Dorisnál nagyon hangulatfüggő, mennyire hajlandó dolgozni. Ezt a mai napig úgy kell kisakkozni, aznap épp mennyi játék, fegyelmezés, lefárasztás kell előtte, hogy jól teljesítsen. Necces. Ha túlzottan elfárad, nem lesz meg benne a kellő lendület, lelkesedés (pontozzák ezt is!). Ha nem eléggé, akkor ki-kitör az irányításom alól túláradó jókedvében. Ha a fegyelem nincs meg, szintúgy hülyéskedik, nem koncentrál.
A BH vizsgán jó passzban volt, 97%-ra teljesített. Hízott a májam rendesen. :-)

Éledezett mindezek mellett egy csendesebb, privát öröm: amióta rendszeresen suliztunk, elkezdett otthon is lehiggadni a jószág. Lassan, fél-egy év alatt érett be az eredmény. Észrevehetően kevesebbet rombolt, ritkultak a bosszúpisik, séta közben már nem mindig viselkedett futóbolondként.
Mivel az őrültködésre a mai napig töretlen a hajlama, kikövetkeztethető, hogy nem ő változott meg alapvetően. A viszonyunk lett más, a kommunikációnk, a bizalmunk egymásban. Végre kaptam eszközöket ahhoz, hogy megértsem a kutyámat.