Hó!

Eddig nem találkoztam olyan kutyával, aki ne imádta volna ezt a fajta csapadékot, legyen kertőrző fenevad vagy dédelgetett szobacirkáló. Persze amikor a hógöröngyök ráfagynak a bokaszőrőkre, beszorulnak az ujjak közé, akkor már annyira nem boldog az állat, de addig... ugrándozás, hempergés, dilis csaholás a fő program. 

A minap, amikor leesett az a viszonylag nagyobb mennyiség, ami Pesten ugyan pár nap alatt semmivé olvadt, de a nyugati országrészt egy időre megbénította (és közben fityiszt mutatott a frissen kinevezett Télügyi Biztosnak), a kapun kilépve Dorka villámgyorsan elfelejtette, hogy csuriznia kell, fontosabb lett a sürgős belefetrengés a fehérbe, jóba. Aztán rohanás az utca végéig, közben egy gyors pisi kutyafuttában, majd rohanás megint. Fontos dolgok ezek, na. 

Amikor '87-ben három napig havazott egyfolytában, a spánielem megszemlélte a kapu elé nőtt hótorlaszt, fenegette egy ideig a combjait, aztán elszánta magát és alagutat vájt. Leguggolt, sárgított, majd kitolatott, és nézett rám kérdőn, hogyan tovább. Oké, hogy hó, játszani kéne benne meg klassz dolog, na de ennyii?!

Pár éve pedig Timber annyira megörült a havas időszak beköszöntének, hogy frissen-gyorsan betüzelt, 13 és fél évesen. Alig győztem elhessegetni az udvarlókat, meg ne hágják már a matrónát. Pedig ő olyan szerelmes volt! Mindegyikbe!

Doris meg vajh miért lenne kevésbé hülye ilyenkor, mint egyébként? Ezen nagyon nincs is mit ragozni, inkább illusztrálom. Jöjjön Dorc és a cimbik. 

Intenzív rohanás + lihegés = deres kiskutyaszakáll

Játékhegyek

Be vagyok havazva! - újfundlandi módra

Játék után édes a seggfelpakolós szunyóka - nem csak Dorkának megy...

 Lábsúlyzós edzés

És mindezek mellett őrzi a lábalattlevés és a hódelfinezés világbajnoki címét:

Gazdik és egyéb állatfajták

Avagy: miért tartunk kutyát?

Jó esetben mert szeretjük. Amúgy meg attól függ... ahány gazda, annyi válasz. Azért megpróbálom összeszedni.

Előre leszögezem, erősen sarkított poszt lesz, nyilvánvalóan nem skatulyázható be senki egyetlen adott kategóriába - na meg nem is a skatulyázás a cél. Mint ahogy a horoszkóprovat is sült hülyeség, ha szó szerint vesszük, és kizárólag születésnapunk alapján azonosulni tudunk mintegy hatszázmillió emberrel*, közben persze mind egyéniségek vagyunk. :-p

Szóval biztos lesznek átfedések, lesz olyan amit elfelejtek említeni, lesznek sértődések. Akinek nem inge... Fogyasztása komolytalanul javasolt.

Na, uccu neki.

*egy alkalommal elkezdtük kiszámítani kombinatorikai módszerekkel, hányféle konstelláció (és ezáltal személyiségtípus) lehetséges, ha csak a legalapvetőbb asztrológiai változókat (bolygók, jelek, házak, fényszögek) variáljuk. Hétmilliárd után abbahagytuk a számolást, pedig még messze nem értünk a végére.

Vidéken, falun, kertesházas övezetben - ahogy tetszik

Egyfajta hagyományőrzésből, megszokásból. Mert mindenkinek van. A szomszédnak is. Mert kölykezett a Buksi nyolcat, és kaptunk mi is egyet. Amúgy jól jött, legalább nem kell megjavítani a csengőt. 

Ők azok a tipikus kerti kutyák, akikről már írtam pár bejegyzéssel ezelőtt. Még az a jobbik eset, ha gazdi mobil kerti elemnek tekinti, mint valami furcsa dísznövényt; néha meglocsolja, műtrágyázza, de amúgy nem sokat törődik vele. Viszont nemegyszer hallok olyan esetről, mikor gazdi kinevezi magát kutyakiképzőnek, és neveli a fenevadat.  

Ez úgy néz ki, hogy áthívja valamelyik falubeli cimborát, hogy agyabugyálja el a házőrzőt, mondván, vaduljon a dög. A kutya már félőrült a rettegéstől, fogalma sincs a  miértről, egy felreppenő verébcsapattól is összerezzen, de a kiképzés folytatódik. Ha kicsit is önállóbb lélek, az első adandó alkalommal megszökik, bár ettől nem lesz jobb neki. Vagy elüti egy autó/vonat/sörétes puska, vagy pedig előbb-utóbb visszakerül a gazdához, és akkor jön a büntetés. Emberünk leleményes, sokféleképp torol. Első körben mindenképp agyabugya és náspáng. Aztán jön a bezárás, lehetőleg minél szűkebb helyre, törjön csak az akarat. Biztos, ami tuti, napokig enni se kap. Helyette annál több ordítozást, ütleget, értse meg alaposan, milyen komisz volt. Ha továbbra is télakol, netán félelemből visszatámad, jön a kisbalta - és az új kutya.

Itt szúrnám be, hogy a kutyák nem haragtartók, tehát nem tudnak értelmezni már egy ötperces "most jól bosszút állok"-ot sem, cserébe a négy-ötéves gyerekek kognitív képességeivel rendelkeznek, tehát csak egy gondolatkísérlet erejéig helyettesítsünk be velük (lásd Csányi Vilmos könyvét). Csúf látvány.
Mordori vidékeken egyébként valamiért előszeretettel keresik házőrzőnek a német juhászt és keverékeit. A fajta benne van a legokosabb kutyák top 10-es listájában, és mint ilyen, különösen megsínyli az agyatlan gazdát.

Divatkiegészítőként

Gondolok itt a tipikus társasági kutyákra és ölebekre, ritkán az agarak, collie-k is beleesnek. Lényeg, hogy csini nippként lehessen őket hordani, jól álljanak rajtuk a masnik, ruhácskák, Swarovski nyakörvek. Gazdijaikra egész iparág épül, ők vesznek meg minden tökfölösleges bizbaszt ami a kisállatboltokban fellelhető, a csontocskamintás plüsspárnától a kaviáros jutifalatig. 

Ezek a kutyák mindent, de tényleg mindent megkapnak, csak egyvalamit nem: hogy kutyaként bánjanak velük. Szerencsétlenekben még ott bujkál az ősi farkas, és nem érti, mit keres itt talpig hülyében. 

Társpótléknak

Nem kell feltétlenül magányosnak lenni, élhet valaki párkapcsolatban, lehet gyereke, mégis erősen antropomorfizálja a kutyáját és kicsit nemnormálisan kezeli. De főleg az egyedülálló, egyedül élő, gyakran az idősebb korosztályba tartozókra igaz. 

Állataik rettentősok szeretetet kapnak. Néha túl sokat. Nem elég a babusgatás, simogatás, mindig leesik egy kis ez-az az asztalról, sokszor egyáltalán nem kutyának való dolgok; csokika, cukorka, kekszecske. Az eb szuperszónikus sebességgel ölti fel a hordóalkatot, hiába magyarázza az állatorvos, hogy mennyire nem tesz ez jót a szívének, ereinek, ízületeinek, válaszként gazdi annyit hebeg, hogy de hát olyan szépen néz szegényke. 

Vannak ugyanakkor nagyon is tudatos kutyatartók, akik odafigyelnek kedvencük étrendjére, mozognak vele sokat, kutyasuliba viszik, bújják a szak- és egyéb irodalmat, minden elérhetőt biztosítanak az ebnek masszázstól az aquafitnessig.

Ami közös: mivel a kutyától megkapják azt, amit senki mástól, vagyis a feltétel nélküli szeretetet, ezért nincs szívük fegyelmezni őt. A blöki pedig hipphopp a fejükre nő. Nem vagyok egy Cesar Millan-rajongó, de az általa felállított szentháromsággal maximálisan egyetértek - a kutyának egyenlő arányban van szüksége szeretetre, mozgásra és fegyelemre.  

Túldimenzionált állatszeretetből

Biztos mindenki találkozott már a típussal, ha máshol nem, a bulvárhírekben: a delikvens maga köré gyűjt minden kóbor, kidobott, elaltatásra ítélt, interneten köröztetett páriát. Vagy legalábbis minél többet. 

Nem azokra gondolok, akik reálisan felmérik, hány állatot tudnak ellátni, foglalkozni velük, helyet biztosítani nekik, vagy akik szigorúan ideiglenesen fogadják be őket. Inkább azokra, akik mondjuk egy harminc négyzetméteres lakásba zsúfolnak be nyakló nélkül kutyákat, macskákat, tücsköt, továbbá bogarat.

Általában gőzük nincs állataik igényeiről, szeretetük kimerül abban, hogy befogadják, etetik és babusgatják őket. Hatalmasan meglepődnek, ha a kutya mondjuk harap is azon kívül, hogy tündibündi. De persze megbocsátanak, mert hát ugye a hányattatott sors.
Egy állat elaltatása szerintük a létező legaljasabb dolog (még akkor is, ha az az egyetlen humánus megoldás). Vállukra veszik az állatvilág sorsát, együtt szenvednek minden broilercsirkével.  Ezerrel zaklatnak mindenkit az egész ismeretségi körükben, hogy tegyenek valamit, osszák meg (ők voltak az utolsó csepp a fb-profilom törléséhez), és milyen szívtelen önzők, ha nem. Mindenáron meg akarnak győzni arról, hogy a meglevő állatod mennyire örülne egy játszótársnak, akkor is, ha egy zoofób macskával élsz. Ha van már vagy nyolc állatod, akkor pláne; szerintük eggyel több vagy kevesebb igazán nem számít. Végül is a te anyagi-, érzelmi- és időráfordításod nekik nem fáj.   

Szaporításért

Tudatosan, felelősségteljesen, garanciát vállalva kutyát tenyészteni nem túl kifizetődő móka, divathullámokon kívül eső fajta esetén jó, ha az önköltség visszajön a kölykök árán. Akik már születésük előtt rengetegbe kerülnek; egy neves kennelből származó, tenyészthető szuka eleve nem két fillér, fel kell nevelni minőségi kaján, oltatni minden évben, kiállításokra, tenyészszemlére, esetleg munkavizsgákra vinni, szűrni a fajtára jellemző vagy előfordulásra esélyes betegségekre. Fizetős az idegen kannal fedeztetés, csőstül jönnek az állatorvosi költségek végig a vemhesség alatt és ellés után, túl nagy alom esetén dajkakutyát kell keríteni vagy cumisüvegből tápoltatni, perkálni kell az kölykök oltásainak és féreghajtásának költségeit, chipelést, törzskönyveztetést, kölyöktápot...

Hát mennyivel egyszerűbb keresni egy olyan fajtát, ahol a szaporulat darabjáért százezreket lehet kaszálni, fentieket mind lespórolni, aztán reklamáció esetén széttárni a karunkat?! Sokkal. 

Kiállításszédelgésből

Némi átfedés van a divatkiegészítőként tartott ebekkel, csak itt nem az átlagember, hanem a kutyás társadalom előtt kell felvágni. 

A lényeg, hogy minél több trófea learatásra kerüljön, ha az eb külleme túl szerény az igazi elitbe kerüléshez, akkor is van megoldás; mindenféle noname dunyhafelsőpusztai kiállításra kell benevezni, ahol jó eséllyel az egyedüli indulóként meg lehet nyerni a versenyt. Nagy a gyűjtési szenvedély, mert úgy lehet jó áron eladni a leendő ivadékokat, ha a szülők pedigréjében minél több a plecsni. Magyarországon legalábbis. Sajnos ez azt vonzza be, hogy ész nélkül megy a küllemre tenyésztés; a kiegyensúlyozott idegrendszer, fajtajelleg, egészség pedig mindinkább a háttérbe szorul. 

Agyatlan amúgy, ami az ilyen kiállításokon megy. Timberrel egyszer neveztünk be egy CAC-ra, vagy húsz évvel ezelőtt, vedlési időszakban. Ott tettem le a hajam, amikor láttam, hogy az összes grönis ezerrel hajlakkozza a kutyáját, próbálva visszaragasztgatni rá a lehullófélben levő vedledéket. És nagyon utáltak engem, mert egyrészt lepfújoltam a kezelést, másrészt meg valamiért azt hitték, őket akarom kitúrni a babérjaikból. Azt látták, hogy megjelenik egy csinos ismeretlen versenyző - mármint Timber, nem én! - , és ki tudja, mik a céljai. 

Dorka nem elég szép ehhez a bolhacirkuszhoz, úgyhogy legalább ezen a területen nem kap táptalajt a sznobizmusom. Tiszta mázli, mert egy valag pénz a nevezési díj. 

Itt azért egész jól néz ki

Megajándékozódtunk vele

Milyen jó ötlet, nem? Karácsonyra, szülinapra, vagy mert már annyit nyafogott érte a gyerek. Igazán megfontolt dolog valakinek a nyakába sózni 10-15 évnyi felelősséget, áh, picit sem kicseszés. Már ha van felelősségérzete az ajándékozottnak. Eleget fanyalogtam már, feltételezzük, hogy van. 

Fentiekre vannak példáim is, szerencsére mind hepiendes. A parki kutyaközösség egyik tagja konkrétan szülinapi ajándékként érkezett, édesgazdája a mai napig el van ájulva tőle, imádja, félti, tutujgatja, Gipsy meg jól visszaél ezzel. :-) A nyafogós gyerek pedig... hát, az én voltam. 

Nem vettem túl szépen az akadályt, hülyekamasz-koromat éltem épp, a kutyát pedig egy ideggyenge, túltenyésztett spániel képviselte - nem a legjobb párosítás. Mai napig látszanak harapásnyomai, némelyik jogos volt.
A kezdeti lelkesedés után szívesen lepasszoltam volna a szüleimnek a reggeli sétáltatásokat (főleg ha előző este lumpolnivalóm akadt), az etetés előtti főzőcskézést (hol voltak még akkor a tápok!), meg az összes többi nyűgöt, de keményen beintettek. Jól tették. Hozzászoktam, tanultam belőle, és amikor Dolly veseelégtelenségben elpusztult, már tudatosabban szerettem volna utódot. Apám viszont nem szándékozott ismét újratapétázni és újraszőnyegezni a lakást, úgyhogy a következő kutyára várnom kellett, míg elköltözhettem otthonról. De Timber nagyon megérte a várakozást.

Munkára

Hiszen erre lettek eredetileg szelektálva, célirányosan tenyésztve. Ha találkozik a hatékony kiképzési módszer a megfelelő habitusú kutyával, rengeteg mindenre használható az eredmény: terelésre, őrzésre, vadászatra, nyomkövetésre, drog-, fegyver- illetve sebesültek keresésére, terápiás- és segítőcélra... vagy amire akarjuk. 

Ide vehetjük a direkt célra tartott hobbikutyákat, akikkel például agilityznek, szánt húzatnak, műnyulat kergettetnek vagy különféle munkavizsgákon mennek végig. És akár azokat is, akiknek az a feladatuk, hogy minél egészségesebb, a fajtajelleget leginkább hordozó utódokat neveljenek. 

Családtagnak

Nem valaki pótlására, hanem önálló jogú új tagként. Nincs rossz soruk, még ha el is kell viselniük  néha némi húzást-nyúzást a gyerekek részéről. 

Erődemonstráció részeként

Amihez a kigyúrt bullterrieren kívül hozzátartozik a kigyúrt gazdi, golyófej, tokás tarkó, több-kevesebb rasszizmus.  Nem is sorolom tovább a sztereotípiákat. 

A tragédia ebben a kategóriában a hozzá nem értés, ami persze a többinél is fennáll, de azért nem mindegy, hogy egy rágcsálórém yorkshire terrier csimpaszkodik az ember bokájába, vagy egy krokodilállkapcsú staffordshire. Fegyver az is, meg a Parabellum is. Csak épp utóbbinak nincs önálló akarata. 

Persze létezik békés felhasználásuk is, mint például itt:

Házi labornak

Hogy az etológus is tudjon karosszékből kísérletezni és megfigyelni. 

Igazából hóttmindegy, mi volt a kutya beszerzését kiváltó tényező, a lényeg, hogy próbáljuk meg kutyaként bánni vele, hiszen kizárólag akként tud létezni, viselkedni. Emberi mintákba kényszerítéssel összezavarjuk, félreértések kerekedhetnek belőle - lássuk be, hogy a mi lehetőségeink sokkal jobbak az ő megértésére, mint fordítva. Valójában a kutya még mindig "csak" egy hihetetlenül intelligens, szociális viszonyokra érzékeny ragadozó; hagyjuk meg ennek, akkor lesz a legboldogabb.

A legvégére pedig jöjjön két különösen idióta gazda, lol!

Utazások négylábúmmal - 1.rész

Korábban már próbáltam árnyalni némiképp az idősebb és ifjabb generáció közti különbséget, és újabb Timber-Doris eltéréssel szembesültünk, amikor nyaralni indultunk. Ahogy Tinyónál megszoktam, lazán lepasszoltam a kisállatot a szüleimnek. Szerencséjükre ez egy rövidebb üdülés volt. Hazaérkezésünkkor anyám kedvesen mosolyogva fogadott minket, de gyanúsan tikkelt a szeme. A hangszálai bekrepáltak - próbálta párszor crescendóban visszahívni a törperakétát. Valamiért úgy éreztem, nem örülne, ha megint megkérnénk a négylábú unoka felügyeletére...

Ezután bepróbálkoztam a nővéremnél.  Elvégre van ott két kamasz gyerek, egy ereje teljében duzzadó férfiember, csak el tudnak bánni a kutyanövendékkel. Ismét alábecsültem Dorkát, de legalább nem unatkoztak. Főleg, amikor Joci - az erejeteljes, stb. férfi - éjjel egykor hazaért a munkából, próbált csendben matatni a zárral, a vendégről nem tudva. A házőrző felneszelt, azonnal üvöltve rohant teljesíteni kötelességét, Joci ijedtében elejtette a kulcsot, oldalra ugrott, neki a csengőnek. Ezt Doris még inkább zokon vette, világgá  is kürtölte a végveszedelmet, hogy aki eddig esetleg még nem tudott volna róla, értesüljön - a tízemeletes házban hallhatták páran... Szóval ez a lehetőség is bezárult. 

Nem sok opció maradt. Timberrel simán megoldható volt a családon, ismerősi körön belüli elhelyezés, vele még az abszolút kutyajáratlan barátnőm is elbírt. Őt fentiek után inkább nem kértem meg, túl jó cimbora. Egyszer kipróbáltunk egy kutyapanziót, drága volt és valahogy nem igazán voltunk meggyőződve arról, hogy tényleg sétáltatták is Büdit, szerintünk csak kicsapták a kertbe - ha szerencséje volt. Ha nem, akkor ketrecben töltötte idejét. Mindenesetre gyanúsan örvendezett, amikor érte mentünk. 

Timber még megvolt, amikor összebarátkoztam Zsófival, aki két házzal mellettünk lakik. Egy félős kelpie-t sétáltatott, és elég rossz véleménnyel volt a grönikről. (Nem az előítélet, hanem a tapasztalat beszélt belőle, késő-tini kora ellenére rengeteget tudott a kutyákról, évek óta dolgozott sportkutyákkal - agility, frisbee - , és időnként viselkedési problémás állatokat is elvállalt, mint például az akkor nála vendégeskedő kelpie, Jet*.) Véleménye hamar megváltozott; nem győzött ámuldozni Timbin, hogy milyen nyugis és kiegyensúlyozott, aztán meg Dorkán, hogy milyen pörgős és kiegyensúlyozott.  

Félve kérdeztem rá, esetleg lehet-e szó nála ebfelügyeletről, és oltárian megkönnyebbültem, amikor lelkesen elvállalta. (Akkor még nem tudtam, hogy időnként négyen is előfordulnak nála egyidejűleg, egyik sem szobaszőnyeg típus; egy kelpie, egy border, egy gröni és egy malinois. Utóbbiról nem is írtam a hárommal ezelőtti bejegyzésben, pedig ő a legkeményebb belga. Illetve van, aki szerint a laekenois, de az olyan, mint Columbo felesége; még senki nem látta.)  

*nem tudom, a kutyaértés nála tanult-e vagy veleszületett, de valami félelmetesen tehetséges a csaj. Victoria Stilwell nem halt meg, de benne reinkarnálódott.

A rövidebb utazásaink alatti kutyaszitter így megoldódott, Zsófinál nyugodt szívvel hagytam ott a blökit. Egy idő múlva kicsit nagymamás szituáció állt fel: Zsó volt a mindent megengedő, mindig játszó "nagyi", akinél ráadásul Shianne is ott van, én meg a szigorú szülő, akinél viselkedni kell. Pedig nála is tanult Doris új feladatokat, például a szlalomot, vagy az ölbeugrást. De gyanítom, hogy fegyelmező gyakorlatoknak a közelébe se mentek. :-)

Hosszabb eltávokra pedig maradt Ági, a másik nagymama: Dorka tenyésztője. Hozzá ugyan Ajkára - pontosabban Magyarpolányba - kell utazni, de cserébe ott van a kert, a tesók, Zoé (az anya) meg a mudik. Buli reggeltől-estig!

Szerelmetes reggelek 

Aki rosszul viselte a különválásokat, az inkább én voltam. Eleinte még megkönnyebbülést jelentett szabadságra menni a bosszúpisik, szétrágott könyvek, idegbajos séták világából, aztán ahogy Dorka egyre inkább társsá érett, annál hamarabb kezdett hiányozni. Tavalyelőtt még nélküle mentünk nyaralni, és végig azon lamentáltunk, milyen jól érezte volna magát ő is a legtöbb helyen, ahol voltunk. Tavaly aztán beérett az elhatározás: most már őt is visszük. 

Először a környékbeli tengerpartokban gondolkodtunk. Mindenáron "vizes" helyre akartunk menni, ahol végre nem problémázik senki azon, hogy a kutya is bejön fürdeni velünk. Barátaink meséltek Montenegro szépségeiről, ezért első célpontunk volt, de csak egyetlen kutyabarát szállodát találtunk. Nu, akkor menjünk egy kicsit nyugatabbra. Keresgéltünk szállást a szlovén és az olasz partokon, de vagy fullra tele voltak már, vagy piszok drágáért mérték a szobát.
Lassan már a tengerpartól is lemondtunk volna, legyen tó, irány Ausztria, a tiszta hegyi tavak és kutyabarát szállodák hazája. Találtunk is egy csoda helyet (a remek ajánlókért köszönet Fröccs gazdájának), külön kutyastrand, mancszuhany, bekészített finomságok... csak épp az ára volt háromszor annyi, mint amire számítottunk. És ugyanígy volt máshol is Ausztria-szerte.
Kezdett nagyon sürgetni az idő, már csak egy hetünk volt az indulásig, és nemhogy a szállás, de az úticél sem tisztázódott még. Bepöccentem, és rákerestem Belgiumra. Mondván, tenger ott is van, Dorka megnézheti őshazáját, és az eddigi ajánlatoknál már nemigen lehet drágább. Aztán csak pilláztam. Merthogy jóval olcsóbb volt. Hely is volt garmadával. Jobbnál jobbak. Gyors fejszámolás: még benzinköltséggel együtt is jók vagyunk.
Nem sokat tököltünk ezután, még aznap este megterveztük az utat, lefoglaltuk a szállást; egy éjszaka odafelé valahol Nürnberg magasságában, négy Bruges-ben, három Amszterdamban, egy meg hazafelé Stuttgartban. Doris kapott egy igazolást az útlevelébe veszettség elleni oltásról és a féreghajtásról, EU-n belüli utazáshoz ez kell, no meg persze a chip, de azt már tojáshéjpopsis korában megkapta. Akár indulhattunk is.

Dorka gazdát szerez

Nagy naivan azt hittem, mivel már két kutyám volt (Timber előtt egy cocker spániel tizenpár évesen) értek valamennyire hozzájuk. Sőt. Abban a hitben ringtam, nagyon is profi vagyok. Hisz Tinyó parancsszóra feküdt, ugatott, helyben maradt, bármikor és bárhonnan be lehetett hívni, tizenkét évesen is tanult új trükköket*, fiatalon pedig aktívan és sikeresen agilityzett. Soha nem volt gond nála a szobatisztasággal, egy kezem elég az általa szétrágott dolgok összeszámlálásához, hírből sem hallottam a szeparációs stresszről. Ha nyaralni mentem, bárkire rábízhattam, engedelmeskedett és alkalmazkodott.

* Ez nagy szó volt húsz éve, amikor még a mainál is szörnyűbb állapotok uralkodtak kutyás berkekben. Nemhogy kutyaiskolába nem jártak a népek, de még a legalapvetőbb dolgokra se tanították meg az ebeket. A kutyagumi felszedését most nem is említem. Bármilyen hihetetlen, ez utóbbi szerencsére nagyon sokat javult azóta. 

Ezért is ragaszkodtam hozzá, hogy az ő vérvonalából kell származnia az utánpótlásnak. Anno három éves korában lett egy alomnyi kölyke Quartz-tól, köztük egyetlen fiú, Tangó. Róla hallottam, hogy híresen gyors agility-versenyző és tenyészkan. Épp voltak is eladó kölykei, de sajnos az egyetlen szuka, Phaedra már elkelt, de kaptam egy telefonszámot Laczay Ágihoz, övé a Black Night Light kennel. Kutyái Quartz távolabbi leszármazottai, jelen alomhoz viszont Tangónak is köze volt.

Itt két szabad kislány közül lehetett választani, Ági küldött fotókat róluk, bele is szerettem az egyikbe.

Ebbe, ni. 

Engem válassz!...

...ja, és cuki is!

...hiszen édes vagyok, és ártatlan...

Mikor mentünk meglátogatni élőben a kicsiket, szóltam előre Áginak, ne árulja el, melyik az. Letelepedtem a fekete gombolyagok közé, az egyik határozottan felém gurult, feltornászta magát az ölembe, aztán elégedetten szuszogott meg pislogott rám. Kész, ki lettem választva. 

Ági csendesen vigyorgott a háttérben, és elárulta, hogy őt szúrtam ki a fotókon. Mint kiderült, ő is Dorcit szánta nekem, mert már hamvas korában látszott, belőle jó munkakutya lesz, a tesója - Málna - pedig inkább nyugodt, szemlélődő, ideális terápiás állat. Így is lett, Málna a SANSZ Alapítványnál dolgozik, Dorka meg az idegeimen.

Doris & Málna - akkor és most 

12 hetes korában felnyaláboltuk az akkor már nagy lóvá nyurgult kiskutyát, hazavittük, megsütöttük ...és kisvártatva felfalt. Mint a kisgömböc.

Na jó, először csak kóstolgatott. Minket, Timbert, a macskát. Utóbbival hagyott fel legelébb, pár szúrós pofontól visszariadt (azóta sokat finomodott a módszere, már csak hátulról támadja Maffiát. A cinyó cserébe nyíltan terrorizálja őt. Édesek.). Reménykedtünk, Timbi megtanítja majd pár dologra, ez ugyan még nekünk is némileg ködös volt, mire is, de azért jó lett volna. Mittudomén, fegyelemre, jókutyaságra. Nna, persze...

...és én is! >:-)

Én igyekszem...

Kórus: mi jó kutyák vagyunk!!

Erről a kisasszonynak teljesen más elképzelései voltak.

Egyik első dolga volt, hogy  villámgyorsan elrontsa az öreglányt. Tinyó az agyvérzése után  amúgy is kicsit átment szenillába, szórakozott lett és feledékeny, Doris meg még adta alá a lovat. Ez volt mondjuk a legkisebb bajunk, szegény Timberről tudni lehetett, hogy már nem sokáig lesz velünk. Viszont az utolsó pillanatig igazi munkakutya maradt:  

Játék mindhalálig. Három héttel ezután ment el

Nos, Dorka is igazi munkakutya. Elkezdett rendesen megdolgozni minket. És mint kiderült, ez csak a bemelegítés, az igazi hepaj féléves kora után jött.

Nem a kezdet nehéz...

...ugyanis kezdetben vala Timber. Aki egyrészről tipikus belga juhász, másrészt egyáltalán nem az. Volt.

Nincs már velünk, de - ha már megemlítettem - néhány szó arról, mit is értek a fentiek alatt. Tipikus belga, mert munkamániás, labdafüggő, eszes és villámgyors. Nem az, mert nyugodt, kiegyensúlyozott, amolyan "mindenki-kutyája".

Ő testesítette meg a klasszikus jó kutyát, könnyű volt vele az élet. A tanítása nem kívánt előképzettséget, könnyen és gyorsan felfogta, mit akarok tőle. Mindenben alkalmazkodott hozzám, csak akkor volt "jelen", amikor szükség volt rá. Nagyon gyorsan elröppent élete 13 és fél éve, amikor közeledni látszott a vég, leszögeztem: az utód is groenendael lesz. Lehetőleg az ő leszármazottja...

Hosszas kutakodás, intézkedés, tenyésztőkkel való egyezkedés után meglett az utánpótlás Doris, az ükunoka képében. És vele bonyolódott az élet.

Doris ugyanis A tipikus belga juhász. :-)

Megvan benne a munkamánia, ész, gyorsaság. Plusz: akaratos, önfejű, nagyszájú - ugyanakkor kissé gyáva - , bosszúálló, hebrencs, kacér, zsarnok. Pörög, mint a búgócsiga, mindenkit összeterel mindenkivel, a lustább kutyák réme. Addig zaklatja őket ( = két centiről üvölti az arcukba, hogy: gyere már jááátszaniii, teee!) amíg vérbe borult szemmel utánalódulnak. Kénytelenek. Kiborító.

Vagyis tökéletesen megfelel a fajtaleírásnak. Cserébe nem szép és totál rendben van az idegrendszere. Ebben eltér sok mai belgától.

Az egyetlen parancs, amit 100%-osan, bármikor teljesít, az a "tojd le, mit mondtam" (copyright by Scythe). Ételmaradék nincs tőle biztonságban. Ha meglát egy kutyát, vagy csak az ugatását hallja, kiló hússzal kilő és alkalmi süketté válik.  Gondolkodás nélkül bosszant dobermannokat és pitbullokat, ha azok leállnak ezen csodálkozni, feltörli velük a parkot. Nála a "picit pihenek" úgy néz ki, hogy könnyű vágtában köröz naplementéig.

Mikor kiderült, hogy nem egészen ilyen lovat kutyát akartam, választhattam: vagy visszaadom a tenyésztőnek (ha-ha, na persze!), vagy felveszem a kesztyűt...és felnövök a feladathoz. (Itt a csodálkozás helye) Utóbbi lett.

Dorka kemény dió - nekem. Másnak lehet, hogy könnyű eset, vagy éppen vállalhatatlan. A kutyásokat figyelve úgy tűnik, sokan ragadtak bele abba az állapotba, ahol mi kezdtük; az egész inkább állandó küzdelmet és kölcsönös értetlenséget jelent, mintsem jó társaságot. Nem hiszem, hogy ebbe bele kéne törődni, kutyául ugyanúgy meg lehet tanulni, mint - teszem azt - olaszul. Legalábbis illene, mert a jószág cefetül igyekszik érteni emberül.